Mestere voltam annak a játszmának, amit az emberek csupán fondorlatnak vagy ármánynak csúfoltak. Velem született, ösztönös tehetségem volt az irányítás megragadására, a háttérben való ténykedésre, arra hogy környezetemet uralmam alá hajtsam – a siker kulcsa mindig is a kezemben volt. Olyan ajtókat tárhattam fel könnyedén, melyek mások előtt zárva maradtak. Hatalmat szereztem és tekintélyt, nyugalomban és elégedettségben éltem, ami végül elhomályosította éleslátásomat. Túl későn eszméltem fel, későn döbbentem rá, mi folyik magam körül. Életemben először kicsúszott kezeim közül a már elejtettnek vélt vad, és a játszmát elvesztettem. Férjem úgy siklott ki kezeim közül, akár az angolna, én pedig úgy éreztem magam, mintha levegőt próbáltam volna markomba zárni.
Bevallom, megrémültem, és azonnal védekező pozícióba helyezkedtem. Okkal ragadtam fegyvert, hisz helyzetem igencsak ingatagnak bizonyulhat, ha férjem bolond módra belehabarodik egy csinosabb szajhába, aki többet ígér neki, mint én tettem egykor. Én vagyok az ékes bizonyítéka, hogy egy nő is vezetheti orránál fogva a királyt, és házasságunk sikerültnek nem mondhatói évei után nem is adna csodálkozásra alkalmat, ha az első magát felajánló, szerelmet mímelő nő csókjától megszédülne.
Bármire kész voltam hatalmam megóvása érdekében, újra igyekeztem férjem kedvében járni, mint házasságunk első hónapjaiban, de édes dorombolásom hatástalan maradt. Ha nem éreztem volna veszélyben magam, mulattatott volna férjem bizalmatlansága, melyet a keserves tapasztalat szült, de jelen helyzetben ez igencsak sovány vigasznak bizonyult. Fiam azonban több hasznot hajthat számomra, tudatában annak, hogy ő a trónörökös, már csecsemőkora óta különös figyelmet fordítottam neveltetésére, és ha férjemet nem is, egyetlen fiamat sikerült magamhoz édesgetnem.
Csakhogy ennyivel nem elégedtem meg, feltett szándékom volt tudomást szerezni férjem minden lépéséről és kiszúrni a veszélyt, mielőtt az elhatalmasodna. De újabb falba ütköztem, méghozzá a férjem által felhúzott falba, mely gondosan védte életének egy bizonyos részét a kíváncsiskodók elől. Elővigyázatossági lépései elég bizonyosságot szolgáltattak: szeretője van, akit tőlem félt.
Késő délután volt, már alkonyodott, a tájra szürke köd telepedett. Szolgálóimnak meghagytam, ha látogatóm érkezne, vagy érdeklődnének utánam, jelentsék, hogy gyengélkedem. A palotát álruhában hagytam el, tervem kivitelezésében leghűségesebb udvarhölgyem, Liselotte segédkezett. Természetesen kíséret nélkül indultam útnak, csupán a kocsis tartott velem, akinek fogalma sem volt róla, hogy utasa maga a szicíliai királyné. A kocsi végül egy kopottas fogadó előtt, mely Párizs egyik külvárosi negyedében feküdt, állt meg nyikorogva. Megjelenésem nem keltett feltűnősét a szedett-vedett népség között. Egyenesen a kibérelt szoba felé tartottam, mely előtt egy őr strázsált. Nem ismertem, és ő sem engem; valószínűleg kézműves, szolga, vagy alacsony rangú katona lehet, aki boldog, hogy szolgálatáért cserébe pár arany üti a markát. Az ajtó nyikorogva zárult be mögöttem, én pedig egy székben helyezkedtem el az ablak mellett. A szobában pár gyertya fénye szolgáltatott világosságot, melyek közül várakozásom ideje alatt kettő is csonkig égett. Fintorogva húztam el a számat a szegénység nyoma láttán, és egyre sürgetőbben kívántam, hogy vendégem megérkezzen.