Folyosók

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 07 Ápr. 2015, 19:42

to Mrs. Darlington

▲music:-▲Words: 455▲Note:

▲

Csak egy skót őr voltam, akit az udvarba hívott a kötelessége, mégsem hittem, hogy valaha azt fogom érezni, kitűnhetek a többi szeszvedelő, nővadász disznó közül. Nem voltak nemes felmenőim, rangos vagy gazdag családom, annyi pénzem, hogy ne tudjam mire szórni. Az életem a maga medrében folyt, beletörődtem a sorsomba, nem hadakoztam ellene, hisz a fejem a nyakamon jobban mutatott, mint esetlegesen külön tőle. Pont azért, amiért mások nem, én kaptam némi útmutatót, és ha silány mennyiségű, de műveltséget is. Pár irodalmi alakig jutottam, de olvastam és írtam, a számokkal sem álltam hadi lábon, ami egy magamfajtától nem volt megszokott. Viszont mivel a mindennapos társaság nem engedett semmi nemű utalást erre, így kapva kaptam az adandó lehetőségemen. Az eredmény egy széles mosoly volt, aminek köszönhetően elmorzsoltam én is mosolyszerűséget, mikor folytatta szavaim.
Az idézet hallatán mégis összevonom szemöldökeim, és kérdően nézek rá.
-Tehát szereti a görög bölcselőket. De vajon most szívéből szólt, vagy csupán elkönyvelte, hogy egy szimpla őr is lehet járatos az irodalomban?-nem bírom megállni, hogy ne csipkelődjek vele, előnyére szóljon bármi is volt a célja, végre hasznát vehettem annak is, ami az agyam rejtett zugaiban, sötétbe burkolódzva nyugszik.
Kérdez, s készséges válaszomra olyan felajánlást tesz, amit nem csak vakmerőnek, de veszélyesnek is tartok egyszerre. Míg a folyosók a nap ezen szakában, és bizonyos más körülményeknek köszönhetően üresek, nem hiszem, hogy egy nemes asszony holmija egy őr holmijai között esetleges megtalálása esetén sok jóhoz vezetne.
-Szívére ne vegye asszonyom, de nem hiszem, hogy ez bármelyikünkre nézve előnyös lenne. Nekem nem kellene nagy dobra vernem, hogy atyámnak futotta tanítóra, magának pedig nem egy őr szórakozásának a biztosítása a dolga.-mondom, bár a mondat vége kétértelművé lesz, azért figyelem arcát, várom reakcióját, a kellemes gondolattól mégis elmosolyodom. Végül is, egyszer már ez is megesett, és a figyelő szempárokat ha egyszer már megúsztuk, esetleg előfordulhat, hogy máskor is kedvét leli egy illyes fajta szórakozásban. De erre még gondolnom sem illene.
Fogalmam sincs, hogy mivel sikerül ilyen jó kedvre derítenem, de örvendése, még így is visszhangzik a kőfolyosó falai között. Végül mégis a mellett döntök, hogy a fránya angol vérét fellobbantsam, és tudassam vele, még ha álcázva is, azt, hogy én honnan jöttem. És egész gyorsan reagál, kérdése természetes, de a válasz, amire vár, az nem az, amit kaphat.
-Mit gondol? Őr vagyok a skót királynő, Mary Stuart mellől. Vele érkeztem, hát ha arra várt, hogy hazudjak, nem tettem. Soha nem kérdezte, én pedig szándékosan nem lepleztem kilétem.-válaszolok kérdésére, utalva arra, hogy Isten igazából soha nem mondtam, hogy nem vagyok skót, utalni sem utaltam rá, s ha ez böki a formás ajkait, akkor sem fogok hazudni egy hölgynek. Miért is szégyellném az, aki vagyok? -Gondolom arra a válaszra számított, hogy Elizabeth a királynőm, ahogy magának.-dőlök a falnak, és figyelem hirtelen megváltozó vonásait.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 31 Márc. 2015, 21:12

Egy napra szívesen eldobnám a nevemet. Egy olyan nővé válnék, akinek múltját senki sem ismeri, aki szabad és azt teheti, amit csak óhajt. Hmm.. most szépen leírtam a kéjnők életét. De nem is rájuk gondoltam, hanem arra a jövőre, sőt nem is, hanem arra az esélyre, ami nekem sosem fog megadatódni. Nem viselkedhetek megbotránkoztatóan, ami szégyent hozna a családom vagy férjem nevére. Meg kell felelnem nekik. Tehát, ha szívem szerint este a helyi kocsmában támadna kedvem menni a helyiekkel sörözgetni, nem tehetném meg. Mert a pletykák gyorsan eljutnak a másik füleibe, és én egy férjezett asszony vagyok. Nem egy egyszerű ember az uram, hanem egy kereskedő.
Nem feleltem semmit se a Vérerdőre tett kijelentésére. Csillapíthatatlan vágy lakozik bennem, mondhatni olyan vagyok, mint egy gyerek. Pontosan ott kötök ki, vagy azt csinálom, amit megtiltanak nekem. Egy örök lázadó vagyok bizonyos mértékekig.
Meglepetten bámultam magam elé, ahogy Homérosz szavai ütötték meg a fülemet. Széles mosoly terült szét az arcomon. Mindig is rajongtam az irodalomért, a görög kultúra egy elég rangos pozíciót foglal el a szívemben. Nagy vágyam egyszer eljutni oda, de nem hiszem, hogy arra valaha is sor fog kerülni.
- "Csakhogy az isten rám még gyötrő álmokat is küld. Most is az ő képmása feküdt mellettem az éjjel; éppenolyan volt, mint mikor elment harcba; s a szívem örvendett, mivel azt hittem már, hogy nem is álom." - folytattam tovább és próbáltam nem magamat beleképzelni a helyzetbe. Sikerült meglepnie, nem hittem volna, hogy ennyire művelt. Mármint nem nézem le, hisz a kisemberek is képesek felemelkedni, pontosan úgy, ahogyan a családom teszi már évszázadok óta, de mégis.. Nálunk, a saját őreink még csak a betűket sem ismerik, nemhogy tudnak olvasni.
- Ha épp szabad ideje akad, van pár könyvem, amit kölcsön tudok adni. - csúszott ki a számon, mielőtt átgondolhattam volna mit is ajánlok fel neki. Egy kósza tincset zavaromban a fülem mögé söpörtem, és közben nyugtattam magam, hogy ezzel semmit sem kínáltam fel neki. Csupán kedves és barátságos voltam, kapcsolatokat építek ki, míg férjem távol van. Mégsem gubbaszthattam egész nap a sötét szobámban.
Halkan felnevettem mondatán és próbáltam elképzelni őt, a többi őrrel együtt. Egy hosszú nap után megpihennek a bordélyházban, felszabadultan röhögcsélve. Szabadok.. kötöttségek nélkül. Nekem is pontosan arra lenne szükségem. De mégsem tudtam figyelmen kívül hagyni a skótok legkedveltebb italát.
- Whisky? - kérdeztem vissza, a tekintetébe vésve a sajátomat. Ő tehát nem fuldoklik? Várjunk.. Nem. Csupán egy őrült feltételezés. Nem lehet.. Vagy mégis? Csakis egy módon deríthetem ki..
- Ki a királynője, Mr. Rhys? - tettem fel a kérdést egyszerűen, mintha ez mindennapos lenne. Természetesen, ha angol akkor egyértelműen Elizabeth-et fogja választani, annak ellenére, hogy a skót Mary Stuart uralkodik jelenleg Franciaország fölött. Elvégre a Haza és az iránti tisztelet mindenek előtt tartózkodott.

benjamin & eleanor

ণ - ণ pötty

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 25 Márc. 2015, 20:18

to Mrs. Darlington

▲music:-▲Words: 777▲Note:

▲

Reméltem, hogy személyében nem egy unalmas udvari asszonyságra lelek, és ezt már a bál estéjén is megcáfolta viselkedése. Nem értettem hát, de nem faggattam, hogy miért jön épp egy ilyen kastélyba, mint ez. Könnyű itt az élet, gondolná a kívülálló, de aki látja a két hely különbségét tudja, hogy a viszályok elől a falu védelme nagyobb, mint holmi kőfalak. A pestis kiderült, hogy ki mire képes, még ha senki sem ismerte be, jó párán azért vesztették életüket, mert nem merték bevallani, hogy a kórban szenvednek. Ezzel szemben a falvakban békességben töltötték el a betegek az utolsó napjaikat, és emlékszem még anyám óvó szavaira, hogy védjem magam az udvar kellemetlenséget okozó előkelőségeitől, akik csak ugráltatni tudnak. De ha egyszer őr voltam, nem tehettem mást, mint egy bizonyos mértékig hagyhattam, hogy ugráltassanak.
Magam sem tudom, hogy mi fogott meg egy hozzá nem fogható asszonyban, egy erős, titokzatos nőben, de nem hagyhattam szó nélkül szépségét, és egy halovány, elégedett mosollyal, diadalittasan nyugtáztam, hogy belepirult a szavaimba. A férje szerencsés ember volt, de egy boldog feleség nem keresné más mellett az élvezeteket, ezt mindenki tudja. Így kíváncsivá tett, hogy mégis miért tűnik olyan elveszettnek a palotán kívül az életében is. A következtetéseket próbáltam levonni, és nem túl kíváncsi kérdéseket feltenni ezért.
-Míg ezt én elkerülhetem, maga nem menekülhet ezek elől. Bár a női fortélyok kifürkészhetetlen tárházzal bírnak, nem hiszem, hogy a magányos bolyongás egy ekkora kastélyban ezek közé tartozna. De becsülendő egy hölgyben, ha nem csak a házasságáról tud beszélni, sőt, inkább műveltségéről ad bizonyságot.-igaza volt, amit én is alátámasztottam szavaimmal. A kastélyban sok mindent hallani, zömében hangos nevetések közepedet sugdolózó hölgyek és asszonyok siránkozását vagy pletykálását, de egyik se ismerné be nyíltan a társaságának, hogy a magány az élete velejárója, a házassága pedig leginkább tömlöce a szabad életének.
Megállunk az egyik nyitott ablak előtt, és ahogy tekintete fürkészni kezdi az erdőt, egy pillanatra elfog valamiféle intelemre való szólítás. Őr voltam, feladatom elsősorban a király és leginkább a királynőm védelme volt, de az udvarhölgyek és nemesasszonyok, kik a kastély falai között jártak keltek is rászorultak néha arra, hogy szolgáljon mellettük valaki, aki a biztonságukat tartja elsősorban szem előtt.
-Már megbocsásson a kijelentésért, de bármennyire is érdekesnek találhatja, és kíváncsivá teszi az erdőben zajló rituálék, jobban teszi, ha nem megy annak a közelébe.-a kastély falain túl is hallani ezt-azt, és nem hiszem, hogy egy katolikus asszony jelenléte olyan mértékben elfogadott lenne ott, hogy életben hagynák, mielőtt felfogná, mit is lát. Jómagam is érdeklődve szemlélem mindig a Vérerdőt, s mivel már volt szerencsém levágni egy fára lógatott embert, így nem terveztem a közeljövőben arra a sötét helyre menni, pedig a babona, mely népem jellemzője, nem üldöz a francia vidéken.
Felteszek neki egy kérdést, amire minden valamire való fül hallott már, történetét, mely a kastély falai közé hozták. A férje. Mégis, mintha most ismét olyan lenne, mint a többi nő, a maga életének kalitkájában. Válasza nem sugall boldog házasság jeleit, sőt, mint ahogy a férjét a kötelezettségei szólították ide, mintha ő maga is ezért lenne itt. Csak neki maga a férj a kötelezettség, nem pedig a kereskedelem.
-"Mert el tudja viselni baját, aki ébren egész nap hosszan sír s a szívét sorvasztja a sok keserűség, éjjel azonban az álom fogja: feledteti minden búját és örömét, ha körülveszi két szemehéját."-mormogom Homerosz szavait, melyet atyám is sokszor mondott anyámnak, mielőtt útnak indult a királynőjével, de most, mintha meggondolatlan kijelentés lenne tőlem, s ítélet olyan emberi élet felett, amiről nem tudom pontosan, hogy elszenved e bajt. Gyanúm szerint igen, kínozza lelkét valami, mégis tűr, elviseli és él, de arcán látszanak vonások, melyek pontosan ennek ellenkezőjére utalnak.
Kérdésére vállat vonok, majd a párkány melletti falnak dőlök és először a gyermekekre téved tekintetem, melyek láttán mosoly szökik arcomra, majd elkalandozik tekintetem arcán, és amikor még egy őr elhalad mellettünk, zavarodottan vonom össze szemöldököm.
-A lovakkal szívesen foglalkozom, atyámnak köszönhetően úgyszólván értek a nyelvükön. Forgatok könyveket, ha kezembe kerülnek, de egy magamfajta nem engedheti meg magának, hogy ilyesmivel üsse el idejét, miközben kötelezettségei másra szólítják. És persze mi lehetne szórakoztatóbb annál, mint az, ha a hölgyek pletykáit hallgathatja, még ha az önmaga is.-hangom végül inkább mélabús lesz, nem arra utaló, hogy élvezném az ilyesfajta beszédeket, vagy napokat, sőt. Jobb szeretem amikor csendesség s béke van, vagy bál, ahol nem kérdés ki honnan jött, ha bormámorban úszik. -Vagy épp próbálom a többi őrt rávenni, hogy az olcsó sör helyett a bordélyban igyanak erősebb italt, de rendszerint fuldoklásban tőrnek ki. A whisky nem való a francia kifinomult ízléshez.-jegyzem meg, szemeim viszont továbbra is arcának vonásait követik, és vizsgálják rezdülését, majd egyszerűen ráeszmélek, saját magam árultam el egy olyan kijelentéssel, amivel háborút indíthattam meg magam ellen. De ki tudja, ha elkerüli a fülét mondandóm, és semmibe vesznek szavaim....

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 25 Márc. 2015, 19:08

Sosem rajongtam a fényűzésért, a több réteges ruhákért, a hatalmas ékkövekkel díszített ékszerekért. Az egyszerűség híve voltam, úgy lettem nevelve, hogy becsüljem meg mindazt, amit az élettől kaptam. Nos, a franciák, pontosítok a francia udvar teljesen ellentmond a taníttatásaimnak. Most először tartózkodtam itt, de már rosszul vagyok a sok pazarlás láttán. Legelőször a bálon szembesültem, azzal hogy mik is történnek itt valójában. A faluban élő emberek éheznek, az egész ország éhezik ők meg itt dőzsölnek. A szívemen hordom az emberek sorsát, akárhányszor tudok odahaza eljárok az árvaházba ruhákat, vagy kenyeret vinni a gyerekeknek. Mi puritánok, megelégszünk a kevéssel is, nem fényezzük magunkat, nem kergetünk kishitű álmokat, nem díszítjük fel templomainkat úgy, mint egy kastélyt. Ahhoz képest, hogy Franciaország és Nagy-Britannia közt nincs is olyan nagy táv, a valláson belüli különbségek csak tovább mélyítik az országok közti szakadékot.
Bókja hallatán, elpirultam, miközben a közeli ablakból néztem ki az udvarra. Bármennyire is utálom az országot, meg kellett hagynom, hogy szép volt a francia udvar. Egy kicsit túl sok az én ízlésemnek, de az udvarja lélegzetelállító volt. Rendezett volt, minden egyes bokor ugyanarra a formára volt vágva, egyetlen egy elhervadt virágot nem talált az ember a több hektárnyi területen. Egyedül a közelben lévő úgynevezett Vérerdő csúfította el a tájat.
- Nem vonzanak az üres fecsegések, és mások házasságára sem vagyok kíváncsi. - fújtam ki a levegőt. A nők csakis ezekről képesek beszélni, otthon is végig kell hallgatnom az udvariasság kedvéért, de egy idegen országban olyan emberekkel, akiket egy csöppet sem kedvelek már nem fogom ezt megtenni. Felőlem, sustoroghatnak a hátam mögött, amiért nem járok le hozzájuk, de én csak az ő érdeküket tartom szem előtt. Nem ajánlatos vitába szállni velem, könnyen végződhet csúnyán.
- Igen, a pogány rituálékról már hallottam. - néztem ki az ablakon, mely előtt megálltunk. Az előbb említett erdőt fürkésztem tekintetemmel és próbáltam elképzelni mindazt, ami ott benn történhet. Vajon furcsa tőlem, hogy kíváncsi vagyok rá? Kíváncsi vagyok az ott élő emberekre, és a világnézetükre? Szívesen meghallgatnám, hogy miért áldoznak embereket, kikben hisznek, de úgy hallottam nem éppenséggel barátságosak.
A kérdésén csak felsóhajtottam. Az érkezésem napján, ha tízen nem szegezték nekem ezt a kérdést, akkor egyszer se. Csoda, hogy még nem jutott a fülébe a történetem, gyorsan terjednek a hírek, mint máshol. Főleg, ha egy olyan hírről van szó, mint az enyém. Egy ellenség a francia udvarban.
- A férjem kereskedő. Ide szólították kötelezettségei, és valamilyen ok folytán engem is maga után hívatott. - fogtam rövidre, hisz bizonyára nem kíváncsi a siralmaimra, mint például a rossz közérzet, ami miatt képtelen vagyok elhagyni a szobámat, vagy a tudat, hogy a férjemnek van egy gyereke én pedig képtelen vagyok teherbe esni. Már nem mintha az elmúlt években eleget tettünk volna a házassági kötelezettségeinknek.
- Most én következek. - dőltem rá a párkányra, és kihajoltam. A kissé hűvös tavaszi szél rendezetlen göndör tincseimbe kapott. - Amikor épp nincs szolgálaton, akkor hova szokott eljárni, vagy van valamilyen szenvedélye, melyet szívesen űz? - a magánélete után érdeklődtem, miközben a közelben futkározó gyerekeket követtem tekintetemmel.

benjamin & eleanor

ণ - ণ pötty

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 23 Márc. 2015, 16:57

to Mrs. Darlington

▲music:-▲Words: 486▲Note:

▲

Szándékosan nem játszom meg magam. Egyszerűen beszélek, mégis az illemet megtartva, még ha nem is hallja senki, atyám megtanította a hölgyekkel szembeni viselkedés egyes igen fontos elemeit. Azzal, hogy elárulom a nevem, hogy ismét vagy sem, nem emlékszem, hogy valaha mondtam volna e neki, de nem sodrom még magam veszélybe. Nem olyan nőnek tűnik, aki fűnek fának a kalandjairól mesél, még ha én úgy a hecc kedvéből meg is szellőztettem kicsit a katonák között a kellemes éjszakám történéseit.
Mellé lépek, és úgy kísérem, ahogy egy őrhöz illik. Kezem hátam mögé kulcsolom, de így is hallom, ahogy kardom oldalamon hozzá-hozzá csapódik a fényesre pucolt csizmámhoz. Mégis tudom, hogy mikre képesek ezek a falak, hogy mit látnak az emberek, ami teljességgel szemben megy majd azzal, amit másoknak tovább adnak. Nem csak ez az udvar képes a bolhákat felnagyítva olyasmiket állítani másokról, amik alaptalanok. Még ha jelen esetben a puszta feltételezés nem lenne alaptalan, de mivel erről csak mi ketten tudunk, alaptalannak tűnik a külvilág többi embere felé.
Elérem a kívánt hatást, s bár csak fél szemmel pillantok rá, látom arcára kiülő meglepettségét, és elnevetem magam, s kedvemen még inkább dob, az, amit mond.
-Nem gondoltam, hogy ennyire a szívére veszi. Katona vagyok, de senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen nőt viszek az ágyamba. Még ha annak szépsége páratlan is.-jegyzem meg kissé elhamarkodottan, hogy ma is mesésen fest, akárcsak azon az estén. Bár meg kell hagyni, a bor mámorában még szebbnek láttam, noha így sincs szégyellnivalója.
A folyosó üres magányában nem zavartatom magam, de a fények még itt is olyan élesen sütnek át az üvegeken, hogy néhány lépésnél, az árnyékos részekről kilépve az ember szemét bántani kezdi a verőfényes napsütés. Skót vagyok, hozzászoktam, ha a Nap fénye vezet, akárcsak a Hold sejtelmes fényjátékához, de jobb szerettem a hűvösebb, esősebb vidéket, mely a szülőföldem jelentette, mintsem a francia nép erkölcsöktől virágzó, fényes pompaudvarát.
A léptei mintha bizonytalanak lennének, mintha nem ismerné ki magát erre, de igyekszem nem úgy tenni, mintha ezt észrevenném. Mégis mi közöm van nekem ahhoz, hogy mivel vagy mióta tölti itt az idejét. Bár kétlem, hogy nincs köze mindennek a férjének.
-Bejárhatja a kastélyt, az udvart, teázhat a hölgyekkel. De az erődbe nem ajánlatos mennie...legalábbis egyedül.-válaszolok kérdésére, a mondandója második részét viszont nem hagyhatom figyelmen kívül.-De a legtöbben ugyan azt csinálják, mint maga.-mondom, önelégült mosolyt kanyarítva arcomra, és tovább sétálok, mintha az időjárásról beszélgetnénk. Egy újabb őr halad el mellettünk, aki meg se lát minket, és pedig épp ezért úgy teszek, ahogy ő. Figyelmen kívül hagyom. -Bár jómagam ezt aligha bizonyíthatom ilyen nyilvánosan.-fordulok be a folyosó végén, és állok meg az egyik ablaknál, amelynél egy kisebb párkány szolgál arra, hogy a "fárasztó" sétálást kipihenhessék a hölgyek.
-Megbocsásson a kérdésért, de egy olyan angol hölgy, mint maga, mit keres a francia udvarban?-érdeklődöm, mert történetét még az ő szájából nem hallottam, neki pedig arról nem igen kell tudnia, hogy tisztában vagyok vele, kicsoda, honnan jött és gyanítom, hogy miért van itt.

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 23 Márc. 2015, 15:26

Benjamin.. Hmm, nem hinném, hogy az este során valaha is kiejtette a száján a nevét. Én legalább is nem emlékeztem rá. Mondjuk, sok mindenre nem emlékeztem, de ez mellékes információ. Ahhoz képest, hogy anyanyelve az angol, erős akcentussal beszélt. Furcsa volt, erre szerintem csak most figyeltem fel. Bizonyára nem sokszor tudja használni anyanyelvét ebben az országban, ahol az emberek nem akarnak, vagy csak nem tudnak megszólalni angolul.
Megengedtem, hogy elkísérjen egy darabig. Magam se tudom, hogy hova tartok, csak ki akartam mozdulni a rideg szobámból, plusz reménykedtem, hogy ismét összefutok vele. Magányos vagyok ebben az idegen országban, muszáj kialakítanom kapcsolatokat, melyek segítségemre válhatnak a későbbiekben. Persze, nem szabad rendszert csinálnunk a kísérgetésből, hisz a franciák imádják eltorzítani a dolgokat és nem szeretném, ha holmi hazugság jutna vissza a férjem fülébe. Nem vagyok ostoba, jól tudom, hogy ha kiderülne az igazság rólam, azzal nem csak a sajátom és a családom nevét mocskolnám be, hanem Joseph-ét is. Ujjal mutogatnának rá, hogy ő az a férfi, aki képtelen volt megnevelni az asszonyát. Szorult belém azért némi tisztelet, hogy diszkréten kezeljem a magánéletemet. De legalább volt. Sokaknak ez nem adatódik meg és életük végéig egy nyomorult, boldogtalan házasságban kell élniük. Én a szerencsésebbek közé tartoztam.
Nekem nem kellett mindezt elviselnem, én élvezhettem az életet.
A pestis után nem csoda, hogy alig járnak a kastélyban. Az emberek még mindig félnek, hogy mikor fog újra lecsapni a fekete halál. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment és nincs arra garancia, hogy nem fog ismét visszatérni. Szerencsére a családommal minden rendben van, vagyis a legutolsó levélben még az állt. A napokban ismét rá kéne vennem magam, hogy írjak nekik. Időm, mint a tenger. Alig van ismerősöm, akivel eltölthetném a napomat.
Ahogy közelebb hajolt hozzám, egyből megfagyott bennem a vér. Meleg lehelete cirógatta arcomat, és csak reméltem, hogy senki sem látott meg minket. A szemeim kikerekedtek, miután megkaptam válaszomat. Mégis mit hittem, hogy titokban tartja? Férfiak. Állandóan csak isznak és nőznek. És még kérkednek is velük. Ellenben, ha mi nők kezdenénk el nyíltan beszélni, hogy mik zajlanak a zárt ajtók mögött, akkor már különböző címekkel illetnek meg minket.
- Nem állítom, hogy ezzel sikerült megnyugtatnia. - szedtem össze magamat, és a biztonság kedvéért megint magam mögé néztem, de csak mi tartózkodtunk a folyosón. Egyelőre.
Kérdésére bólintottam és elkezdtem előre haladni a nagy ismeretlenbe. Még csak időm se volt - akarom mondani kedvem -, felfedezni a kastély zegzugait. Ó, de. Egyedül a borospincét sikerült megtalálnom. A városban az a hír járja, hogy különböző alagutak vezetnek a kastély alatt, mindenféle titkos ajtókkal, melyek akár a királyi lakba is benyithatnak. Végigtapogatóztam a szobámban lévő falakat, de nálam nem létezik ilyesmi. De az is lehet, hogy mindez csak ostoba kitaláció.
- Meséljen nekem egy kicsit az udvarról. Például mit tehet egy magányos, de kalandra vágyó asszony? - kérdeztem tőle, miközben haladtunk előre fele. A gyertyák már égtek, annak ellenére, hogy természetes fény áradt be a hatalmas ablakokon, bevilágítva az egész helyiséget. Ezek a franciák tényleg értenek a pazarláshoz. - Azon kívül, hogy titokban megcsalja a férjét az őrrel. - tettem hozzá pimaszul és egy apró mosolyra görbültek az ajkaim. Nem tartom egy humoros embernek magam, az idők túlnyomó részében elég komoly vagyok, és csakis komoly beszélgetéseket folytatok. Valahogy ezzel próbáltam némileg megtörni a köztünk lévő feszültséget.

benjamin & eleanor

nem a legjobb ণ - ণ pötty

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 23 Márc. 2015, 11:22

to Mrs. Darlington

▲music:-▲Words: 523▲Note:

▲

Megszokhattam volna az ehhez hasonló napokat, mikor nem volt mit csinálni, nézni vagy hallgatni. Csendes nap volt ez, melyből mostanában talán túl sok is akadt. A pénzét megérte, de több kalandot aligha nyújthatott ez a kastély, hacsak nem számítjuk bele az egyéb kalandokat, amik bizony nem a védelmezésről és a figyelésről szóltak. Nem ezt a sorsot szánta nekem atyám, de nem igen tehettem már semmit. Földről és gazdaságról nem igen eshetett szó, egy magamfajta őr ebben a kiváltságban nem igen részesülhet. Hiába vágyik rá az ember fia, ha nem olyan helyre születik, ahol mindent megkaphat, amit csak óhajt. Ellenben a bálok és fogadások jó esélyt mutattak arra, hogy mégiscsak lehet kiút. Ezen viszont aligha van itt az ideje, hogy tanakodjak. Egyre arra a nőre gondoltam, akit a bál előtt többször láttam ezeken a folyosókon, azóta viszont, mintha a föld nyelte volna el. Talán nem kellett volna tudnom róla, ismernem a nevét és a családi állapotát, de őr voltam, és olyan, akár a kőfalak: volt fülem.
Ha engem elfeledtek, nem vettem a szívemre, de nem sűrűn tesz rám valaki akkora benyomást, hogy még napokkal később is emlékezzek rá. Erre a nőre viszont nem lehetett nem emlékezni. De vajon ha én túl tudok lépni rajta, hogy ő maga angol, ellenkező esetben ő képes lenne rá? Mégis mit gondolkodok én ilyesmin...férjezett, lényegtelen, hogy mit gondol arról, akit bormámorban úszó éjszakán megkaphat, a férjére még csak ügyet sem véve, a tulajdon hálókamrájában. Az ismerős idegen, fogalmam sincs, hogy mit csinál a hátam mögött, de ahogy megfordulok, belé ütközök, és hátrébb lépve, lezser mosollyal arcomon, a falnak dőlve érdeklődöm a hogylétéről.
S bár a jelek szerint nem csak rám gyakorolt hatást, jó maga nem igen emlékezett a nevemre. Bár bevallom, én sem igen emlékszem rá, hogy mondtam volna.
-Benjamin, szolgálatára.-fogom meg kezét, és lehelek rá csókot, meghajolva előtte, ahogy a hozzá hasonló hölgyek előtt illik billegni. ez azon dolgok közé tartozott, amit nem tudtam megszokni ebben az életemben, ebben a közegben. Míg otthon, Skóciában a tisztelet másfajta megnyilvánulása is hasonló gesztusokat kíván, addig ez a feszengés a falak között, a bájmosoly, és a rengeteg pletyka, nem tartozott a magamfajtáknak való dolgok közé.
Felajánlom, hogy elkísérem egy darabon, bárhová is vezesse sorsa, szíves örömest csatlakozom társaságához. Csupán nem tudom eldönteni, hogy mi ösztönöz erre.
-Jelenleg nem igen akad munkám, hisz a kastély ma valósággal kihalt.-válaszolok, és igyekszem figyelmen kívül hagyni a megjegyzését arról, hogy milyen nemzetiségű is. Angol ide vagy oda, skót vagyok, és a vérem inkább az ellen visz, hogy szóba elegyedjek vele, mégis megteszem, hisz kíváncsi vagyok, hogy mikor rakja össze rólam a képet, de nem tudtam, ehhez mennyi időre van szüksége.
Egy katona halad el mellettünk, mire biccentek felé, majd a suttogó asszonyra pillantok. Míg ő halk beszéddel próbálja a lehetséges hallgatózó füleket kizárni, addig én felnevetek, mit sem törődve ezekkel a dolgokkal.
-Hát fogalmam sincs, hogy köreikben hogy illik az ilyesmit megtárgyalni, vagy hogy sem, de...-hajolok közelebb hozzá.-A történetekben nem mindig kell megnevezni a szereplőket.-adom tudtára, hogy neve nem került nyilvánosságra a bordély és a kocsma környékén italozó katonatársak körében, ellenben a történetében nem lehet biztos.
-Indulhatunk?-hajolok meg kissé, kezem magam elé legyintve, hogy ezzel is jelezzem, hogy részemről indulhatunk.

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 22 Márc. 2015, 22:20

A tükörbe nézve egy házasságtörőt pillantottam meg.
Tizenöt éve házas vagyok, és hét éve csalom folyamatosan a férjemet. Eleinte a bűntudat naponta marta törékeny kis lelkemet, de az idők során sikerült rájönnöm arra a puszta feltevésre, hogy a férjem egy disznó. Joseph megérdemelte, mindazt amit kapott.
Nekem sem volt könnyű, az én fájdalmam sokkal nagyobb volt, mint amit átérzett, de mindig minden róla szólt. Tíz ujjamon se tudnám megszámolni, hogy miknek hordott el az idők során, amiért képtelen vagyok megajándékozni őt egy utóddal. Én tehettem róla? Nem! A korunkban a nők azért születnek, hogy szüljenek. Ez az egyedüli dolgunk. Ezt már gyerekként belém verték. Rengeteget költöttek el a taníttatásomra, hogy egy nap egy jómódú férfi vegyen el engem. Az volt a végzetem, hogy egy rangomhoz méltó férfinak szüljek gyermekeket, akiknek minden meg fog adatódni. Szerinted milyen érzés lehet egy nőnek meddőnek lenni? Erre születtünk, de az én sorsom el lett rendelve. Soha nem eshetek teherbe.
Sokáig egy fájó pont volt ez számomra, de idővel megláttam benne a pozitívumot. A férjem folytonos utazásai mellett, simán tarthatok szeretőket. Következmények nélkül. Ő nem tud róluk, és nem várt terhességek sem lesznek az afférból.
Alig pár napja tartózkodtam a kastélyban, mikor megrendezték az álarcos bált. Pár pohár bor után, hezitálás nélkül engedtem be hálókamrámba az ismeretlen férfit. A nevére már nem emlékeztem, de tetteire annál inkább. Azóta sem láttam őt, holott a bál már egy hete véget ért. Nem, mintha adtam volna esélyt az újabb találkozásnak. Az utóbbi napokban a szobámban töltöttem az időm nagy részét. Olvastam, mert segített a kikapcsolódásban. Segített elfelejteni, hogy férjem fattya is itt alussza édes álmát a kastélyban.
Miután szolgálóm sikeresen felöltöztetett, kimozdultam a szobámból. Még mindig idegen volt számomra minden, szerintem soha az égvilágon nem fogom megszokni ezt a helyet. Csak remélni tudom, hogy Joseph minél hamarabb elmondja, hogy mi célból vagyok itt és mikor mehetek haza. Angliába.. Ahol nem kell eltűrnöm az átkozott franciákat.
Gondolataimba merülve sétáltam tovább, és egy ismerős arcot pillantottam meg. Vagyis gyakorlatilag nem láttam az arcát, de azokat a göndör vörös fürtöket nehéz lenne nem megismerni. Egy kis csevej senkinek sem árt, nem?
Hátulról akartam "megijeszteni", de nem sikerült. Helyette belém botlott, én pedig hátráltam egy lépéssel. Miután kiegyenesedtem, válaszoltam a kérdésére.
- A Mrs. Darlington tökéletes. - biccentettem egyet a fejemmel, üdvözlésképp. - Ha nem veszi zokon, elárulná még egyszer a nevét? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Valami rémlett, de mégsem szerettem volna mellélőni. A nevek megjegyzésével amúgy is mindig bajlódtam, múltkor azért nem sikerült megjegyeznem, mert vagy annyi bor volt bennem, vagy pedig.. más tevékenységekkel voltunk elfoglalva. Mindkettő elég valószínű volt.
Ajánlatán egy pár másodpercig eltöprengtem, mégsem akartam egy könnyűvérű nőnek tűnni. Abból épp elég van a bordélyházakban.
- Ha nem zavarom meg a munkájában, akkor nem látok okot az elutasításra. - feleltem tisztelettudóan, ahogy egy hölgyhöz illik. Meg akartam mutatni a másik oldalamat, az álcát, melyet mindennap viselnem kell, ha meg akarok felelni mások elvárásainak. - Elvégre nekünk angoloknak össze kell tartanunk. - nevettem el magam, majd rögtön kisimultak az arcvonásaim, ahogy egy újabb őr haladt el mellettünk. Miután elhaladt, suttogva kezdtem el beszélni hozzá. Egy idegen országban az ember sosem lehet eléggé elővigyázatos, lefogadom, hogy még a falnak is fülei vannak.
- Remélem, nem hencegett senkinek sem az együtt töltött éjszakánkról. Ne felejtse el, befolyásos úr a férjem, ha ez napvilágra kerülne nem csak az én fejem veszne, hanem az Öné is. - néztem rá komolyan, és némi fenyegetést is belevittem hangszínembe. Okos férfinak tűnt, ráadásul angol volt. Csak nem olyan ostoba, hogy kockára tenné a saját életét is..

benjamin & eleanor

kicsit béna lett, bocsi :$ ণ - ণ pötty

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 22 Márc. 2015, 20:33

to Mrs. Darlington

▲music:-▲Words:316▲Note:

▲

A szokásos napi szintű eligazítás és fél fogamra se elegendő reggeli után a tiszta ingem és a fényesre pucolt csizmámba bújok, majd az ingem fölé a sodronyinget is magamra aggatom, akárcsak az övem és a kardom. Kisétálok a megadott helyemre, de tudom, hogy ma az unalom vár. Legalábbis egy darabig.
A nap ezen részében senki nem tartózkodott a folyosókon. Egyesek délelőtti teájuk itták, mások kihasználták, hogy az idő kezd jobbra fordulni, így a levegőn múlatták az idejüket. Ellenben velem, aki a folyosók falai között ragadt. Fel, s alá járkáltam, míg végül uralkodók és udvartartásuk távolléte híján lazábbra fogtam ingem, és hagytam, hogy nyakam szellőzéshez jusson a kellemetlenül nehéz sodronyingem alatt.
Ahogy elhalad előttem két hölgy, meghajolok, ahogy elvárják, mire elmosolyodva sutyorognak egymásnak valamit, majd hangos nevetés közepedet távoznak, ami visszhangzik a kő falak között. Felsóhajtok, megrázom fejem, és megfordulnék, mikor a szó szoros értelmében belebotlok valakibe. Először csak egy mosoly szökik arcomra, az a fajta merész mosoly, amit megengedek magamnak, ha így hoz össze a sorsom valakivel.
-Bocsásson meg Mrs. Darlington. Vagy inkább szólítsam Mrs. Thomson-nak?-érdeklődök szenvtelen vigyorom arcomon hagyva, és hanyag mozdulattal a falnak dőlök, s eszem ágában sincs odébb lépni, hogy folytathassa útját.
-Elkísérhetem egy darabon? Vagy fél a pletykáktól?-érdeklődöm ismét kissé megbotránkoztatva azt a fajta stílust, amit egy hozzá hasonló asszonyság elvárna egy folyosót felügyelő őrtől. De nem is igen itt volt a helyem, háború híján viszont ez a kőketrec a frontvonal. A kérdés csak az, hogy ki tudjuk e belőle hozni a legjobbakat. Ha rajtam múlik erre a kérdésre a válasz bizony igen. Viszont kétlem, hogy az este a bor homályába veszett volna nála, ha nálam sem ért el efféle hatásokat az ital. Kevés ez ahhoz, hogy bódulatba ejtsen. Ellenben a nő, akiért valamiért jobban epekedtem, mint holmi udvarhölgyért. A kihívás viszont közel azonos mértékű volt, hisz férjes asszonyként nem nézi senki sem jó szemmel, hogy az éjszakáit másokkal töltse.

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 24 Okt. 2014, 18:23

kenna&&loras

- Istenem, ezt nem hiszem el! – már az egész hálótermet feltúrtam, de továbbra sem leltem meg a karkötőmet, amit már órák óta kerestem. Egy arany ékszerről van szó, rubin berakással. Értékesnek értékes, de nekem sokkal többet jelent érzelmileg, ugyanis a húgomtól kaptam ajándékba, mikor eljöttem Franciaországba. Nagyon fontos nekem, szinte mindig viselem, egyszerűen nem létezik, hogy elhagytam…
-Oké, Kenna… Merre jártál ma? – kérdeztem saját magamtól, remélve, hogy rájövök, hol veszítettem el a karkötőmet. – Először is, reggel bementem Maryhez, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e vele. Nem. Először reggeliztem a szobámban, utána mentem csak. Akkor még biztos, hogy rajtam volt, emlékszem, még igazgattam is, és leellenőriztem, hogy egy rubinszem se akarjon kiesni a helyről. Érzékenyek ezek a karkötők, egy gyenge rögzítés, és egy rubindarabnak nyoma is veszik. Mary meg is kérdezte, baj van-e. Nagyon jól tudja, hogy akkor babrálom az ékszereimet, ha ideges vagy zavart vagyok, de most, kivételesen erről szó sem volt. Mi történt azután? Azt hiszem, visszajöttem a szobámba, és olvastam. Igen, ebben biztos vagyok. Akkor is megvolt még a karkötő, mert folytonosan beleakadt a könyv lapjaiba. Mennyi bajom van ezzel a kis ékszerrel – jöttem rá. – Oké, ezután elmentem ebédelni Maryvel és a lányokkal, majd Aylee és én elmentünk sétálni, egy kicsit csevegtünk az egyik padon ülve, majd mindenki visszavonult a saját hálótermébe. És most itt vagyok. Ha a kertben veszítettem el, akkor nagyon rosszul jártam… De akár az is lehet, hogy az idefelé vezető termek egyikében, vagy a folyosókon hagytam el. Talán célszerűbb lenne ezekkel a területekkel kezdeni.

Hirtelen pattantam fel, hogy elinduljak a keresésre. Az elém táruló sötétséget csak akkor tapasztaltam meg, mikor kinyitottam az ajtómat. Már ennyire késő lenne? Visszafordultam, és a kezembe vettem egy égő gyertyát. Így azért inkább biztonságban érzem magam. Egy szál gyújtót is vittem magammal arra az esetre, ha valahogy elaludna a gyertyám.
Szóltam az őröknek, hogy ne aggódjanak, csak sétálni megyek. Nem akartam mindenhova magammal rángatni őket, megoldom én egyedül is, nincs szükség arra, hogy kísérgessenek. Szóval, elindultam… Először a legközelebbi kisebb társalgót néztem meg. Már teljesen üres volt, csak néhány gyertya égett, de a sajátomnak hála, minden részletet meg tudtam nézni. A díványoktól kezdve, a székeken át a tükrök bezárólag minden mögé, alá, fölé, mellé néztem, de nem találtam a karkötőmet. Nem kéne úgy elkeserednem, ez még csak az első terem volt… A következő felé indultam, egy elég sötét folyosón. Már hálát adok az égnek, amiért eszembe jutott saját gyertyát hozni. Most aztán vagy visszafordulhatnék, vagy halálfélelemmel kereshetnék tovább, és tapogatózhatnék a sötétben.
Amíg sétáltam, folyamatosan a földet néztem, igyekeztem minél tágabb tekintettel követni a kövek vonalait, hátha megpillantom a karkötőmet. Hirtelen furcsa hangra lettem figyelmes. Beszélgetést hallottam, de valami mást is mellette… Felnéztem, és akkor láttam meg a férfit, és a nőt. Oh, már értem azt a hangot. Annyira ismerősek a férfi vonásai, a nőt viszont nem ismerem. A férfi azonnal elhajtotta partnerét, és figyelme rám terelődött. Oké, ezt semmiképpen sem akartam…
- Keresek valamit, uram… - feleltem, kissé zavarba jőve. Nem számítottam rá, hogy bárkivel, illetve bárkikkel összefuthatok, ráadásul egy ilyen kínos szituációban. – Sajnálom, ha megzavartam valamit. Már megyek is tovább – biccentettem, majd továbbra is a földet fixírozva elindultam.

□ Words: 520 □ Music: - □ Notes: - □

c

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 14 Okt. 2014, 15:39

IT'S BETTER TO GIVE THAN TO RECEIVE. ESPECIALLY ADVICE.

FOR LADY KENNA

Olybá tűnik, olyan embernek teremtett engem a Magasságos Urunk, aki egyszerűen képtelen megtagadni önmagát. Kiválóan kormányzom azt az ásónyomnyi szigetet, amit jó apám a gondjaimra bízott. Megjegyzem képességeim révén akár Velence irányításával is könnyedén boldogulnék, ha lehetőségem lenne. Átok azonban a mi nemzetünk vezetőre nézve, hogy az országunk élén álló dózse bizony élethosszig tartó tisztég. Édesapám halálát azonban mégsem kívánhatom. Ennyire nem tartom magam sem hűtlennek, sem becstelennek. Az sem elhanyagolható szempont, hogy két idősebb fivérem sem éppen utasítaná vissza, hogy a Köztársaság az ölébe hulljon, őket pedig hercegként tiszteljék más országok urai. Csupán az ostoba gyermekmesékben kerül ki mindig győztesként, igazi szerencsefiaként a legkisebb fivér, aki viszi a birodalmat, a vagyont, a hírnevet, a szépséges szíve választottját és él boldogan, míg el nem viszi a nyomorult kaszás... Nos, nekem az utam elég rögös a dózse címig, és bár vagyonom több van, mint egészen halálom napjáig elég, mégsem vehetem meg rajta azt a dolgot, amire leginkább vágyom. Sem ezzel, sem más eszközzel nem érhetem el, hogy amellett a nő mellett ébredjek minden átkozott reggel, akit oly szenvedélyesen akarok. Képtelenség, betegség, bűn... Sorsomon túlságosan is sokat vagyok képes keseregni, így hát kénytelen vagyok olyan dolgokkal szebbé tenni az életem, amik igazán könnyedén okoznak örömet, mámort, boldogságot. Különböző napos vidékek szőlőiből készült nemes borok minden mennyiségben és persze szebbnél szebb, hamvas bőrű, hosszú hajú, angyalarcú leányok. Érdekes, hogy a kettő egyszerre mily örömökhöz vezethet el, miközben egy-egy röpke bűnös éjszakára elfelejtem mindazt, ami miatt aggódnom kell. Elszáll minden gond, anélkül, hogy különösebb erőfeszítéseket tennék érte. Az élet nem éppen apró örömei. Mégis miért utasítanám vissza?
Ma este jól nevelt viselkedést kellene tanúsítanom, ahogy holnap is és még jövő héten is, és egészen addig is, míg a francia udvar vendégszeretetét élvezem. Karót nyelt népség, akik makacsul ragaszkodnak hagyományaikhoz és normáikhoz. Tanulniuk kellene a napos vidékek népeitől. Talán nem én lennék erre a legjobb példa, még sincs bennem semmi szégyenérzet vagy feszengés, mert ezen késői éjszakai órán, enyhén ittas állapotban támolygok a félig sötétbe burkolódzó folyosón. A rendes emberek mind az ágyukban pihennek, és édes álmokban járnak a nap felkeltéig. A viszont pirkadat már közelebb van, mint napnyugta, úgyhogy bár tökéletesen mulattam mindeddig, ideje, hogy én is ágyba bújjak. Milyen férfi lennék azonban, ha ezt ma éjjel egyedül tenném. Az a csodás fekete hajú szépség, aki egész éjjel a tekintetem kereste, most itt szédeleg a bal oldalamon. Mióta érzem a bor mámorító hatását, azóta oly lendülettel próbált elcsábítani, hogy nem volt kétséges, hogy nem én vagyok az első férfi, akivel így bánik. Hibátlan és gyönyörű csábító, de csupán egy éjszakára elég mindez. Ma az enyém, holnap pedig még csak figyelemre sem méltatom, hacsak... Képtelen vagyok zaj nélkül lépkedni a folyosón, de ez a szépségre is igaz, akinek még csak a nevét sem tudom, de nem is számít. Túlságosan is nagyok ezek a hivalkodó francia kastélyok, mire az ember a hálóterméhez ér, megvirrad. Vágyaimtól és a bortól megrészegülve megragadtam a derekát és a folyosó hideg falához szorítottam. Forró, szenvedélyes csókot leheltem bortól édes ajkaira. Mohó csókom élvezetéből csupán némi kis apró nesz zökkent ki. Túl késő van ahhoz, hogy valaki tisztességes szándékkal kószáljon a kastélyban... Lassan fordítom oldalra a fejem, elszakadva ma esti társaságom ajkaitól. Nem kis meglepetés tárul elém, hiszen olyasvalakivel találom szemben magam, akinek bizony ilyenkor már igencsak a saját ágyában lenne a helye. Nem tudnám megnevezni őt, de csinos kis arcára emlékszem. Ő egy udvarhölgy. De mégis mit keres errefelé egy ilyen késői órán?
Lassan elengedem a karcsú leányzót, akit imént még elszántan az ágyamba óhajtottam cipelni, majd lassan eltávolodók tőle. Rá sem nézve csupán egy rövid mondatot intéztem hozzá:
- Késő van, ideje menned! - mondtam, majd pár másodpercnyi habozás után durcásan sarkon fordult és halk, szapora léptekkel magamra hagyott váratlan társaságommal. Más se hiányzik, hogy ez a lady rossz elpletykálja, hogy mindenféle nőket cipelek magammal a kastélyba. Ködös tekintettel meredtem a lányra. Még mindig az érdekelt, ami eddig...
- No lám, lám! Mi járatban a kastély ezen elhagyatott folyosóján, ily késői órán, kedves hölgyem? - léptem közelebb hozzá, majd igyekeztem sután biccenteni felé még mindig érezve a bor hatását.

words: 679

ty sophia

Tárgy: Folyosók Szer. 17 Szept. 2014, 18:16

Tárgy: Re: Folyosók