Kíváncsi. De nagyon ám. Néha még az életösztönét is felülírja, mert muszáj látnia, hogy mi is csillog ott a sarokban, mit is dugdos a táskájában a verekedős bácsi, szóval amellett, hogy egyeseket esetleg zavarhat ez a néha valóban kellemetlen tulajdonsága, nem is mindig praktikus. Ugyanakkor ezzel az jár, hogy gyorsan tanul, mivel mindemellett remek memóriája van. Imád játszani,  nagy szája van, elég izgága, nehezen marad meg nyugton a fenekén, imád meséket hallgatni hercegnőkről a habos-babos ruháikban, meg a hősies sárkányölő lovagokról, és órák hosszat bóklászni új helyeket keresve, amiket még nem fedezett fel, de alkalmas lenne várkastélyt építeni ott magának egy-két játék erejéig. Nagyon vidám és bizakodó természetű, nehéz lehangolni, mert nehezen tudja elképzelni, hogy bármi végzetesen rossz dolog történjen vele (hiszen ő a főszereplő, ugye, és ők a végén mindig boldogan élnek, amíg meg nem halnak). Meggyőződése, hogy bármi rossz dologgal is kell szembenéznie, az úgyis csak rövid ideig tart. Persze ő is fél a szörnyektől, a mumusoktól, a szellemektől, a zsákos embertől, meg persze utálja a sötétséget, de attól sem keseredik el túlzottan, hiszen majd úgyis előbukkan a napocska, amikor már ő is kialudta magát, és akkor megint világos lesz, és elül a veszély.

Külső: 95 cm magas, szőkés-barna, szög egyenes hajú, babaarcú. Ez utóbbi fiatal korára való tekintettel csak még szembeötlőbb. Hatalmas kék szeme nagyon beszédes. Kényelmesen szeret öltözködni, a ruháira viszont nem nagyon vigyáz, ahogy a gyerekek általában.


 

Második gyermekként születtem a családba, a nővérem mindig mellettem volt és figyelte minden lépésemet. Amióta csak meg tanultam járni, lehetetten lelőni, mindig csak szaladok és szaladok, csak este dőlök ki és alszok egy nagyot. Reggel pedig folytatódik minden elölről, mint egy mókuskerék. Folyton a nővérem sarkában loholtam, néha ő nem is tudta, hogy mögötte vagyok, csak akkor vette észre, amikor megragadtam a lábát, hogy átöleljem. Széles mosollyal pillantottam a tekintetébe.
Szeretem azt, ami, illetve aki vagyok, gyönyörű ruhákba bújhatok, de nem szeretek sokáig fodros csipkés ruhákban járni, szeretek kényelmesen öltözni. Mindig rám erőltették a szebbnél szebb ruhákat, amiktől hamar meg is szabadultam, anyám ilyenkor mindig kedvesen leszidott és csipkelődött velem. Milyen rossz is vagyok.
Nem is tudom hány éves lehettem mikor egy vendégünk érkezett a kastélyba, nem tudom ki is volt ő valójában, bár ez akkor nem érdekelt, csak az, ami vele tartott. Egy hatalmas fenevad. Akkor nap kezdtem megszeretni a kutyákat, de valamiért nem tarthattunk, de most vissza a kis történethez. Apám beszélgetni kezdett az úrral, elég fontos lehetett, hiszen rögtön a tárgyra tért. A kutya elfeküdt, engedelmes volt és gyönyörű. Valami módon senki sem figyelte a lépésemet, így nyugodtan odamehettem az állathoz és megsimogattam a fejét, megragadtam a láncát és elindultam vele, ő pedig jött utánam. Még rángatni sem kellett, jött komótos léptekkel mögöttem. Kicsit sem lehettem feltűnő egy ekkora állattal, de kiosontam vele a kertbe, a rózsa részhez, ahol rengeteg vörös fehér és sárga rózsák voltak.  Leszakítottam egy rózsát, melynek egy tövise beleállt az ujjamba, hamar leültem, hogy kiszedjem, nem voltam az a sírós fajta, az a kis semmiség nem ártott nekem. A kutya lefeküdt mögém közvetlen, az orrához nyújtottam a rózsát, ő pedig megszagolta és rögtön tüsszögni kezdett, amin csak nevetni kezdtem és hátradőltem az oldalának.
- Te is olyan vagy, mint a mesékben a varangyos béka? Egy puszi és herceggé válsz? Vagy te vagy a minden kívánságot teljesítő bácsi? Rengeteg kívánságomat kell teljesítened akkor, az egyik…hogy örökké a nővérem mellett maradhassak. -  Négy perc telt el és máris a nevemet kiabálták, hangjukban félelem volt, hiszen eltűntem. A kedvenc helyemen meg is találtak. Megmondtam mindenkinek, hogy a kutya az enyém és az ágyamban fog aludni, egy tányérból fogunk enni és ő lesz a kislovam. El is neveztem Cezarnak. De persze ebből semmi se lett, hiszen a gazdája két óra múlva el vitte, azóta megfogadtam, bárhogyan is, de kell egy hatalmas kutya, bármi áron szereznem kell, de ez idáig még semmi… így a kívánságaim is szertefoszlanak.
6 éves koromban el kellett búcsúznom nővéremtől, mely sokkal fájdalmasabb volt bárminél, a kutyus nem teljesítette a kérésem, elválasztottak szeretett Aishámtól, ő messzire ment, én pedig egyedül maradtam. Anyu szerint csak egy kis ideig, hiába hisztiztem sírtam és imádkoztam, ő nem jött vissza. De nem adtam fel, nem adhattam fel. A tanítóim, a hölgyek, akik az öltözésben segédkeztek nem nagyon bírtak velem és a nagy számmal, csak Aishának engedelmeskedtem, az ő szava szent és törhetetlen. A napok, s hetek, na meg a hónapok kínszenvedéssel teltek számomra. Míg nem el nem jött a nagy nap és mehettem a nővérem után, amit nagyon, de nagyon vártam. A legszebb ruhámat vetem fel és csillogó szempárral pördültem meg benne. Semmit sem értettem abból, amit a szüleim beszéltek nekem, házasság szerelem és egyéb, nekem csak a nővérem forgott az agyamban és az, hogy láthassam. Irány Franciaország! 4 kísérőhölggyel, akik bírtak velem és a természetemmel,  indultam el a lovas kocsiban, bár hisztiztem, mert a lovakon akartam ülni és repülni velük az égben, amire egy hangos NEM LEHET volt a válaszuk. Nekem meg folyton csak ugyan az.  AISÁT AKAROM LÁTNI!
Nem tudom meddig utaztunk, én folyton az ablakot bújtam és a kinti tájakat figyeltem, látni és érezni akartam a nővéremet.  A nénik pedig folyton mondogatták, hogy hamarosan ott leszünk. Milyen igazuk volt, megérkeztünk. Nagy kerek szempárral figyelem a házakat, az új felfedezni valót, az embereket, az állatokat. Harangszót hallottam és szélesedett a mosolyom is, izgatott voltam, jobban mint eddig. Kis idő után a kocsi is megállt egy udvarban, csodás növényekkel körülvett udvarban… megérkeztem szeretett nővéremhez..