Az emberek szeretnek előítéleteket gyártani, s néha én magam is beleesek ama csapdába, hogy mindennek nagyobb igényt szentelek holott nem kellene ezzel foglalkoznom, hisz aki nemes lelkű az nem ítél el, nem néz le, hanem megtisztel a bizalma egyfajtájának módjával, sőt talán.. még kellőképpen is tiszteli a helyzetet. Hibát hibára vétve, avagy sem.. nem az én bűnöm, hogy anyám apám szeretője, s csak egy fattyúnak minősülök. Nem én választottam meg eme életutat magamnak, s nem én kértem azt, hogy ezen irányba haladjak egyre fokozatosabban. Megszülettem, és ez ellen nem tehettem, ugyanakkor az ellen sem tiltakozhattam, hogy anyám egykor a pogány vallás gyakorlásával élt. Mélyen felsóhajtok, ahogy próbálom elűzni a zavaros gondolatok kellegének jellegét, s igyekszem figyelni a jelentősebb dolgokra, hisz köztudott, hogy nem élhettek, s nem létezhettek annak, hogy megváltoztassam, azt aki vagyok, hisz ez maradok, s ez vagyok, míg az életem létének létezése tart.
-Oh, hogy nem erre gondolt? Akkor én számítottam félre mindezt, hisz úgy gondoltam másra célozgat, de hagyjuk is inkább.-Mosolyodok el a kínos kijelentésem közepén.. ami ennél kínosabb már nem is igen lehetne. Nem tudom, hogy miért veszem folyton elő magamban ezt az egész képletet, hogy miért gondolok úgy magamra, mint egy fattyú, holott ember vagyok én is. Talán az előítéletek többsége bánt, s maga az, hogy ilyen országban, világban, sőt társadalmi rendszerben élünk, mégis úgy gondolom, hogy aki elfogad az elfogad, aki meg nem.. az nem. Nem fogok arra hajtani, hogy megfeleljek mindenki számára, hisz nem célom. Nekem elég, ha a családom, s egyesek tisztelettel viszonyulnak hozzám, miközben tudom jól, hogy hol a helyem, s mit követel meg tőlem az illem, s maga az etikett, tehát mindent összevetve félre számoltam a feltételezésekkel, hisz azt hittem erre céloz.. de tévedni emberi bűn, s egyszer-kétszer amolyan fajta képen velem is előfordulhat, ami szerintem el is nézhető jelen esetben nekem bár kínos.. nagyon.
-Igen?-Kérdezek vissza mire a másodjára hallom a nevemet, de immár a becézését. Látom rajta, hogy valami viszonylag személyeset szeretne kérdezni, s holott ez a téma belülről feszegeti őt.. de semmi probléma nem lehet egy kérdéssel, avagy mégis? Nem fogom ettől sem elítélni, sem pedig lenézni, azt kérdez, amit csak szeretne. Állok a szolgálatára.-Igen, persze, felteheti.-Nézek komolyan rá, és egyben a szemébe mélyen, ahogy próbálom kiolvasni belőle, hogy mit szeretne velem közölni. Egyáltalán mi az, ami őt érdekelheti? Nem sokat kell várnom, hogy meghalljam a kérdését.. Kissé meglepődöm, de számítani lehetett arra, hogy előbb, vagy utóbb ez érdekelni fogja, nos.. mély levegőt veszek először, s még várok néhány percet, míg azt taglalja, ha nem akarok, akkor erre nem kell reagálnom.
-Megértem.. a helyzetet.-Kezdek bele viszonylag halkan, majd visszaváltok normál hangnemre.-Egy nap Francis felesége lesz, és a francia hon leendő királynéja.-Mondom személyesen, mégis komolyan kijelentve.-Épp ezért is tudom, hogy milyen nehéz a helyzete, sőt abból kifolyólag, hogy Francis anyja milyen helyzetben van, de nem kell aggódnia. Az öcsém nem olyan, mint az apánk. Ő sokkal inkább más milyen.. egészen más.-Nézem komolyan az ifjú skót királynőt.-Nem tartott még szeretőt, de...-Elhalkulok inkább.-A lényeg szerintem azon van, hogy ön megérkezett, és innentől kezdve ez a lényeg a számára, és az ön számára is, nem? Akkor meg hol itt a probléma? Nincs min rágódnia.-Mosolyodom el végezetül kedvesen.

Érzések, gondolatok, cselekedettek.. melyik ér bármit is eme világban, mint ama tanúsítvány? Mit ér néhány kósza érzelmi szál, ha közben szabályoknak kell megfelelned, így engedve el az érzelmet, mely kínzóan felemészt belülről mindeközben, míg végül távozva a földön hagy megroskadtan, darabokra szaggatottan, és irtóan összetört idegroncsként? Lehet-e még tiszta szerelem, átlátszó érdekek nélküli házasság, avagy barátnak mondható ember, ki nem nézi a származásod előjogát? Minden mit eddig tapasztaltam némely pillanatban elborzaszt.. hova születtem én, hova kerültem, és hol kell élnem, míg a fejemet nem veszik valami apróságért, s végül csendben majdan kimúlok, mint mindenki más, aki közember. Éheznek, fáznak télen, szenvednek egy hányatott sors miatt.. s mit tehettek én? Egy egész világot meg nem válthatok, s miként az udvarban lenéznek egyesek, úgy a palota falain kívül is. Mindez persze nem érdekel, nem vonz, nem zaklat, de mégis milyen az a tény állítás maga, hogy egyetlen egy dologért, amelyért nem én vagyok a bűnös elítélendővé tesznek? Nem kértem az életemet, nem kértem a sorsomat, nem én választottam meg hova szülessek, vagy hogy egyáltalán meg akarok e születni.. csak megtörtént. Minden éjszaka rémálmok gyötörnek, ahogy álomra hajtom a fejemet, ha tehetnék bármit is lépnék, hisz ez így nem világ, mégsem teszek semmit. Porból lettem, s porrá leszek, mint mindenki más. Őrültség bármiféle érzelmet táplálnom eme gyönyörű nő iránt, amikor is úgy sem lehet az enyém. A szabály az szabály, amelyhez igazodni kell! Sem az érzelem, sem a gondolat, sem pedig a cselekedeteim nem változtathatnak az előírt dolgokon, melyeknek a betartása kötelező mindenféle módozatban. Tehát a rangokat tekintve a palota falain belül én vagyok tán a legalsóbb rendű.. mindösszesen azért tűrik meg a jelenlétemet, mert apám a király. A kedvencének tartanak, de hát ez sem holtbiztos pont abból kifolyólag, hogy szeszélyes, és játszmát űző egyedről beszélünk apám személyében. Néhány szolga is teljes mértékben azon meggyőződésen van, hogy hasztalan egy fattyúnak itt tartózkodni; ilyen társadalomban élünk, ilyen emberek közt, s kik feljebb állóak mit tesznek? Semmit! Felsóhajtok, ahogy a korlát peremének dőlök végül, és hátra téve a kezeimet megtámaszkodom ezáltal.
-Ez nemcsak pletyka.-Mondom a falat bámulva, de nem mutatok ki semmit sem. Végig megtartom magamat a jól felvett álcához igazodóan; titokzatos, és rejtélyes külsőt adva magamról, mint képszerű tényező.-Tudja tényleg igaz, miszerint Francis féltestvére vagyok, és ezek alapján gondolom érti mire célzok.-Tekintek rá végül, ahogy a reakcióját figyelem eközben.-Bár ez nem is annyira érdekes témakör.-Mosolyodok el, mintha engem kicsit sem zavarna eme téma, sőt vidámságra késztetne, pedig belül majd széttép valami ismeretlen érzelem.
-Régen járt már itt, és ez tény.-Pillantok körbe a látható épületrészlegen.-Nem változott nagyon semmi, csak mindenki idősebb lett, ezáltal növelve az esélyeket..-Fejezem be hirtelen, és nem is mondok többet immár, hisz vétek lenne folytatnom. Még belegondolni is borzalmas, hogy miken jár az eszem.. mármint tény, és való a házassága Francisszel én pedig mégis reménykedek valami őrült dolgon, ha ezt bárki hallaná, akkor a fejemet vennék abban a minutumban, sőt Catherine királyné biztos kapna is az alkalmon; minden vágya, hogy kidobasson eme palotából, avagy a fejemet vétesse.
-Igen az is.. egyrészt, de az egészben a különlegesség a titkok rejtelme maga.-Mondom komolyan, ahogy ellököm magamat a korláttól, és megállok a saját lábaimon ezen által. Érdekesség a pogányság, a szokásaik, és maga ez a család.. mindig történik valami szokatlan, váratlan, avagy újszerű élmény.

A napsugarai élesen töltik be a teret annak ellenére is, hogy a palota belsejéről beszélünk. Maga az épület látványa már magáért beszél; kiemelkedő, lenyűgöző, varázslatos, és egyben bámulatba ejtő, mégis eme töretlen szépség párosítás nem vonhatja el a figyelmem az ifjú királynőről, kinek szépsége szavakba nem foglalható. Őt kevesebb ideje látom, mint a palota bármely részlegét; úgy ismerek mindent, mint a tenyeremet. Első pillantásra megfogó volt eme határozott nő jelenléte az életemnek, mégis mily kicsinyes tőlem, hogy szemet merek rá vetni; én egy fattyú, én egy rang nélküli, hisz szégyenre való már csak az is, hogy ámulatáról gondolkozom, nem hogy pillantások kellegét vessem rá. Átkozott szabályok kötik meg a kezem, mégis tisztelem ezeket, ezért sem állok meg mellette, hanem játszi könnyedséggel tovább megyek, s hátha ezzel elkerülöm ama kínos pillanatot, hogy még feltételezhetően is, de bele szeressek.. őrült gondolatsorok ezek, s tán jogosan kijelenthető ama tény állítás, hogy megrészegedtem; esetleg túl sokat ihattam ma úgy néz ki, mert hogy nem vagyok magamnál az kétségtelen. Az öcsém jegyeséről van szó; a leendő királynőről. Felsóhajtva halkan megrázom a fejem, ahogy a pillanat hevében tovább is állok, s már-már kezdem azt hinni, hogy elszivároghattok, hogy nem kell megesnie eme beszédsornak, de tévednem kell. Hangja elér, mely akár, mint valami szerű parancs késztet legvégül megállásra. Határozottan állok pár másodpercig, míg próbálom rendezni a gondolatsoraimat, és egy kedves, mégis udvariasan illő mosolyt öltök magamra, ahogy lassan, de biztosan végül felé fordulok. Óvatosan pillantok fel rá, ahogy tisztes távolságban kissé feljebb sétálok hozzá, bár nem számítottam arra, hogy egyből tudni fogja a nevemet, de mégis mit vártam? Alapvető pletyka, hogy a király egyedüli fattya vagyok, és ez már senki számára sem lehet újdonság.
-Ön sosem zavar, felség.-Hajolok meg ismételten kifejezve számára a tiszteletem jelképét, miszerint tudom, hogy hol a helyem.-Igen, Sebastian a nevem, de szólítson csak Bashnak nyugodtan.-Észhez térve rögtön válaszolok is a lemaradt kérdés sorra.. néha kiesnek dolgok, vagy csak most vagyok ennyire összezavarodva tán? Nyelek egyet, ahogy rátekintek kék szemeimmel ezáltal fürkészve a tekintetét, és az arca minden rezdülését, mely.. A fény továbbra is erős megvilágítást nyújt a kastély falain belül, ahogy az ablakon át szűrődik be. A lépcsőzet soknak tűnhet, de hát mégis adni kell a királyi párnak a látszatra, és nem is akármilyen épületet tudhatnak a magukénak. Gyönyörű, ahogy maga az egész Francia hon, bár.. nem minden szeglete; sokan éheznek, fáznak, meghalnak..
-Bizonyára hallott már rólam éppen eleget.-Jegyzem meg viszonylag finoman, de mégis célzó tudattal, ahogy tekintettemet végig futtatom a felfelé vezető lépcsősorozaton, mely egymást követve végül elfordul két irányba vezetve. Lelkem tudja jól, hogy mi a helyes tett, s én magam is tudomásul veszem, mégis a szívem eltérül eme végkifejlettől. Úgy érzem ellenkezik velem, mintha direkt, sőt szánt szándékkal beleakarna csábítani a bűn kellős közepébe. Semmiképp sem akarom megzavarni semmiben, ezért, ha hirtelen közölni merné velem, hogy távozni óhajt engedem, hisz úgy is lovagolni indultam. Ő meg bizonyára, vagy az öcsémet szeretné látni, vagy a hálókörzetébe kíván távozni.. úgy érzem feltartom a jelenlétemmel, mégis ösztönösen nem állok tova, ha már párbeszédbe elegyedett velem.-Francis bizonyára a szobájába lesz, ha őt keresi, hisz szabadideje nagy részét általában ott tölti, vagy egy fent lévő számára kialakított titkos szobában, de higgye el az ön érkeztére nyilván többet fog lent tartózkodni, az öcsém.-Mosolyodok el egyúttal a beszédem közben. Közvetlenség, illem, szabályok kellege, udvariasság, helyileg való tartózás, rang, származás.. mind-mind puszta tény, s én mint oly annyiszor hangoztattam tudom, hogy hol a helyem, tudom, hogy milyen keretek közt kell maradnom, és ígéreteim szerint nem lépem át azt a bizonyos határvonalat bármennyire is szeretném.

A napsütése élesen szűrődik át az ablakon, ezáltal megvilágítva a szoba teljes négyzetcentijét, mégis ahogy körül tekintek sötétséget érzékelek. Nem sokkal ezelőtt fogadta a teljes királyi udvarnép; Mary Stuart királynő érkezését, aki legutoljára, ha jól hallottam nyolc évesen járt a kastélyban. Szép teremtés, finom vonalak, bájos kinézet, mint egy igazi nő, aki épp trónra készül lépni. Lehajtom a fejem, ahogy gyengén megrázom. Van egy bizonyos határvonal, amelyet én magam sem léphettek át. Francis testvérem jövendőbelije; egy ország királynője, mégis hogyan gondoltam azt, hogy bármiféle módon szemet vettek rá? Őrült gondolatok, őrült cselekménysorokkal megspékelve, és én magam a teljes összezavarodás szélén állok lassan. Felállva elindulok az ablak felé, de hirtelen szerű cselekedetem miatt megszédülök. Óvatosan közelítem meg az ablakot tehát, ahogy a kezemmel megtámasztom magamat az üvegfelület segítségével. Kitekintve rajta a fényt élesen fogadja a retinám akár meg is vakulhatnék tőle, ahogy finoman elfordítom a fejemet, majd egy újabb próbálkozás keretében immár megszokva a világosság fogalmát nézem a kint lévő tájat. Akármennyire is nappal van mégis úgy érzem, hogy teherként nyomul rám a sötétség fogalma, amely jelenleg mindenképpen megszeretné nehezíteni az életemet. Rég láttam már anyámat, s ki tudja merre járhat. Nem nagyon érdekelt a mostani felhajtás, mégis kíváncsi voltam a vendégünk érkeztére. Igazán különös látvány volt, de a tömeg nem sokáig keltette fel az érdeklődésemet, ezért is sétáltam fel a szobámba, és ültem le az ágy szélére a gondolataim netovábbjába roskadva. Francis öcsém mindenképp biztos értékelte a jegyese érkeztét, amelyet elég volt ránézve is megállapítani; meglepődött, de egyben örült neki. Nem nehéz az öcsém gondolataiba olvasni, csak érteni kell hozzá, és némiképpen ismerni. Ellököm magamat az ablaktól, majd egy finom, mégis kimért léptű tempóval kimegyek a szobámból, miközben megigazítom magamon az öltözékemet. Speciel minden stimmel. Halk sóhaj keretében zárom be a szobám ajtaját magam mögött, ahogy próbálom elűzni magamból a lelkemre telepedő sötétségnek nevezett árnyat. Hirtelen megállok, ahogy egy egyszerű, mégis kissé furcsa hang fogad; léptek. Hátratekintve veszem észre, hogy épp az egyik szolgálólány az, aki itt járkál az emeleten, és ha nem tévedek, akkor minden bizonyára a szobákat takarítja, vagy a külső helyszínt, amely már igencsak poros lett az elmúlt egy órában, de hát mindent az újonnan érkező királynő javára. Utamat folytatva veszem az irányt a lépcsőház felé, ahogy nem sietve gondolom ki az úti célomat, amely nem más lesz, mint maga az istálló. Lovagolni támadt kedvem, és egyúttal ki is néznék az erdőbe, bár veszélyes terep, én mégsem félek tőle. A veszély nem rémít meg, sőt mi több inkább kihívást jelent nekem. Egy mosollyal az arcomon megyek a megtervezett helyszínre, ahogy elérve a lépcsősort megindulok lefelé, de ekkor hirtelen különös tény fogad. Az ifjú királynő sétál felfelé fél útnál haladva, s bár remélhette, hogy nem találkozik össze senkivel, én mégis egyfajta zavaró tényező lehettek. Néhány lépést teszek még lefelé, majd nem messze tőle megállok, ahogy meghajolok előtte a szokáshoz híven.
-Mary Stuart, királynő.-Egyenesedem ki.-Üdvözlöm a palotában, érezze jól magát köztünk, és további szép napot önnek.-Köszönök el egyúttal tőle, ahogy folytatom az utamat tovább, hisz nem szeretném semmiképpen sem zavarni őt, mégis ha tehetném tovább beszélgetnék vele, s lám csak megint nem tudom, hogy hol is van az a bizonyos határvonal.. pedig semmiképpen sem szabad olyat elkövetnem, amelyet a szabályok kimondottan tiltanak. Így tehát tovább megyek; el mellette, egészen lefelé menve a lépcsőn, hisz nem hiszem, hogy megállítana engem.