Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Közlemények
Mary Stuart
Hétf. 13 Ápr. 2015, 15:26
Folyosók
Benjamin Rhys
Kedd 07 Ápr. 2015, 19:42
Louis Condé
Louis Condé
Hétf. 06 Ápr. 2015, 15:25
sugar, we're going down
Vendég
Szomb. 04 Ápr. 2015, 15:32
City of Fallens
Eleanor Darlington
Csüt. 02 Ápr. 2015, 13:09
Coeur d'Anubis
Ambrosia C. Colbert
Szer. 01 Ápr. 2015, 20:11
Notre Dame
Vlad Tepes
Hétf. 30 Márc. 2015, 19:53
Játszótárs-kereső
Nicolas Báthory
Vas. 29 Márc. 2015, 21:40
Activity check
Haelan Raleigh
Szer. 25 Márc. 2015, 15:47

Az oldal csodálatos kinézetét LENA-nak köszönhetjük. Ezer hála neki, amiért ilyen gyönyörűek lettünk! A nyers képek tumblr-ről származnak.
Az oldalon szereplő leírások Odette Bourbon-Maine és Mary Stuart tollaiból fakadt. Nem szeretnénk máshol viszont látni.
Az alapvilágot a Reign c. amerikai sorozatból merítettük. Nem fogunk pontosan a sorozattal haladni, együttesen fogunk dönteni hogy hogyan tovább.


Share| .

Bálterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Kedd 30 Szept. 2014, 11:41


Marie & Henri
ξ black wedding


Mikor tudatja velem, hogy egy kicsit fázik, leveszem a köpenyem és a vállára terítem. Dekoltázsából nem sokat takar a ruhája és ez bár látványra nagyon is kedvemre való, egy tüdőgyulladás aligha hiányzik neki.
Ismét szóba kerül az előttünk álló este, ám azonban most ő hozza szóba. Biztos vagyok benne, hogy foglalkoztatja annak a gondolata, hogy mi is fog rá várni pontosan, de mikor rákérdezek, hogy van-e kérdése a dologgal kapcsolatban, hevesen és gyorsan vágja rá, hogy nincs.
Alattomos vigyor rajzolódik fel a képemre és lassan csóválom meg a fejemet.
- Tehát vagy mindent tud már róla és nincs kérdése, esetleg nem foglalkoztatja az Ön előtt álló éjszaka, vagy fél a válaszoktól. – vetem fel neki a lehetőségeket, hogy szerintem miért is nem akar kérdezni. Persze ez sem erőszak, ha inkább annak a híve, hogy majd megtudja, ha itt lesz az ideje, én annak sem vagyok ellene.
Hellyel kínálom és a ruháját igazgatva ül le, egyenes háttal, mintha csak attól tartana, hogy egy illem tanár ugrik elő mögülünk és megfeddi, ha nem tökéletes a megjelenése és viselkedése itt, ahol csak magunk vagyunk.
- Tehát fél tőlem. – korábbi kedélyes hangulatom elkomorul. Nem nyugtatom meg azzal, hogy erre nincs oka, nem fogom bántani. Nem vagyok a kedvesség mintaképe, nem is akarok az lenni, és azt neki kell meglátnia, hogy nem fogom sem ütni-vágni, sem pedig más olyat tenni vele, amitől rettegnie kellene tőlem.
Ajkaiba harap, gondolom azért, ami kicsúszott a száján, de nekem erről egészen más gondolatok jutnak eszembe. Kék íriszem egy sötétebb árnyalatot vesznek fel, de nem a haragtól, dühtől vagy csalódottságtól, hanem az ébredező vágytól. Hüvelykujjam az ajkára szalad és azon simítok végig.
- Nem is sejti milyen kívánatos, amikor az ajkát harapja be, kedvesem. – hangom is elmélyültebbé válik. Önmagáról kérdezem, de a következő pillanatban már ajkait falom szenvedélyesen, de vigyázva arra, hogy kellően gyengéd legyek vele.
Viszonozza, kevésbé bátortalanul, mint az első alkalommal és ez csak még inkább felbátorít, felkorbácsolja vágyaim. Érinteni akarom minden porcikáját, ujjaim a melleinél babrálnak és érzem, hogy teste merevvé válik. Nyakánál időzöm, apró csókokkal borítom be a kecses ívet és a finom bőrt. Illata megrészegít – ha eddig a bor nem lett volna még elég – és még közelebb vonom magamhoz.
- Ön szerint, hogyan kellene történnie…? – vágytól rekedt hangon morgom el a füle mellett kérdésemet, közben pedig fűző szalagjával kezdek el babrálni. Megint megszólal, bár szavai halkan, erőtlenül próbálták áttörni tudatom határát.
Megint az ajkaihoz hajolok, újabb csókot veszek tőle, kevesebb finomkodással és sokkal több, elemi, ösztönös vággyal fűszerezve. A fűzőt elhagyom kezemmel, derekán, majd combján simítok le és egyetlen rántással emelem meg szoknyáját, hogy alá nyúljak és a lábának selymes tapintását érezhessem. Lábszárától a térd felé haladok egyre feljebb.
- Ön a feleségem. – de ha nem az lenne, akkor sem zavartatnám magam különösebben. Célom, hogy kezem a combjai közét érintsék, de beszélgetésfoszlány töri meg az idillt, valaki más is jár a kertben. Nem hozom hírbe őt, nem szeretném, ha a tulajdon feleségemet venné szájára az udvar.
- Jöjjön velem! – ellentmondást nem tűrő a hangom, mikor elszakadok tőle, kezem kihúzom a szoknyája alól és felállok, majd a keze után nyúlok és ha engedi, hogy megfogjam, akkor lendületes, gyors léptekkel indulok el vissza, a kastély felé.
Szembejönnek velünk, egy férfi és egy nő, talán ők is némi magányra várnak. Főbiccentéssel köszöntöm őket, a násznép tagjai. Viszonozzák a gesztust, majd mennek tovább. Mielőtt visszatérnénk a terembe, megállok és hirtelen fordulok arám felé.
- Keresse meg a szolgálóját és a szüleit. A hálóban várom és ne várakoztasson meg feleslegesen. – düh van bennem, amiért megzavartak minket a kertben és semmi kedvem tovább várakozni. Lendületes és gyors léptekkel távozom feleségemtől, atyámhoz megyek egyenesen és diszkréten közlöm vele, hogy most harácsolja össze a drukkoló tömeget – a tanúkat – mert nem várok tovább. Persze nem tetszik neki, hogy már megint türelmetlenségemről teszek tanúbizonyságot, de tartja a száját, mert megtettem, amit akart, megnősültem. Most pedig kérem, ami jog szerint már az enyém.
Nem sokkal ezután már én is a háló felé veszem az irányt, de még nem a közös szobánkéba megyek, hanem a sajátomba. Tudom, hogy idő, mire Mariet előkészítik vagy fel vagy fogalmam sincs, hogy ilyenkor az asszonyok mit művelnek vele és szolgálók is megvetik az ágyat, illetve alánk készítenek egy selyem fehér kendőt, amely majd bizonyítja, elháltuk a nászunkat és asszonyom valóban érintetlen volt.
Két fertályórával – és még két kupa borral – később megelégelem a várakozást és lendületes léptekkel megyek át az immáron közös lakosztályunkba.
- De Montpensier herceg, arája még nincs kész! Herceg! – szól utánam valamelyik asszony, de a fülem botját sem mozgatom, kopogás nélkül tépem fel az ajtót.
- Kifelé mindenki! Most! – dörgöm hangosan. Szó szerinti szemtanúk nem kellenek, várakozzanak csak a másik szobában. Tekintetem feleségemre függeszetem és nem is nézek máshová, míg végül csak ketten nem maradunk a hálóban.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: ha gondolod, a következő már mehet a hálónkba Very Happy | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Kedd 30 Szept. 2014, 01:32

Én valójában nem elfelejtettem lazítani, hanem nem is tudtam igazán, hogyan kell. Nekem nem volt rá lehetőségem, mert szigorú nevelést kaptam, így aztán ismeretlen fogalom volt előttem. Talán nem is baj ez annyira, de mostantól már nem kell felkészítenie engem senkinek arra, hogy tökéletes legyek és jó férjet találjak magamnak. Az már megvolt, itt volt az oldalamon, és cseppet sem volt olyan kifogástalan, mint amilyennek elképzeltem. Legalábbis a jobb napjaimon, mert a rosszabbakon sokkal reálisabban láttam mindent, és olyankor sokkal rosszabb képet festettem le magam elé vele kapcsolatban. Valahol a kettő között ingadozott a valóság, ami nem feltétlenül jó, de talán igazán rossz sem. Inkább elfogadhatónak mondanám, azt azonban semmiképpen nem szándékoztam bevallani neki, hogy álmatlan éjszakákon gyakran fantáziáltam róla. Illetve nem is konkrétan róla, inkább csak a jövendőbelimmel kapcsolatban. Milyen férfi lehet, hogy nézhet ki, mennyire udvarias, és efféle apróságok. Semmi nem valósult meg ezek közül.
- De, egy kicsit! – árultam el, miután kiléptünk a kertbe. Nem láttam értelmét tagadni, hiszen egyértelmű jelei voltak annak, hogy az időjárást nem találtam éppen kellemesnek. Nem volt az olyan vészes, de ilyen alulöltözötten, a tánctól kimelegedve hamarabb megéreztem a hűs fuvallatot, mint máskor tettem volna. Szavak és akadékoskodás helyett azonban hagytam, hogy vezessen tovább, egyenesen a labirintus irányába. Szerettem az ilyen szépen nyírt, ápolt kerteket, mindig elbűvöltek. A szépen megmunkált szökőkutaktól kezdve, egészen a gyönyörű rózsabokrokig. Most is hallottam valahonnan a távolból ideszűrődni némi halk csobogást, de nem tudtam volna megállapítani, hogy pontosan merről jött. Nem is számított most, nappal majd talán újabb felfedezőútra indulok, csak akkor magányosan, egyedül a gondolataimmal.
- Nem! Nincsen! – valószínűleg túlságosan hirtelen vágtam rá a választ ahhoz, hogy hihető legyen, de úgyis kimagyaráztam volna azzal, hogy csupán izgatott vagyok miatta. Jobban mondva inkább ideges, mert az izgatottságból arra lehetne következtetni, hogy vártam. De egyáltalán nem vártam a rám váró procedúrát, mert én leginkább csak így tekintettem rá. Egy olyan dologra, amin szükséges átesnem, és ennyi az egész. Nem is nagyon fért a fejembe, hogy a férfiak miért koslatnak állandóan a szolgálólányok után ezért. Persze még sohasem volt részem ilyen intim kapcsolatban senkivel sem, úgyhogy nem meglepő a tájékozatlanságom a témát illetően.
Némán foglaltam helyet a kőpadon, szoknyámat szépen rendezve el, leginkább csak megszokásból. Itt ugyanis rajtunk kívül az égvilágon senki nem látta volna azt sem, ha elfelejtkezek róla, de ez inkább afféle pótcselekvés volt. Késleltetni szerettem volna a pillanatot, amikor kénytelen leszek újra a mellém telepedő férjemre nézni. Így is kellemetlen volt egy kicsit, hogy jobb híján muszáj volt hozzábújnom, de ő volt az egyetlen, akivel szemben ezt megengedhettem magamnak. Sőt, innentől kezdve csak és kizárólag ő érinthetett engem így, meg esetleg még a testvérem, de talán tőle is illetlen viselkedés volna, főleg Henri társaságában.
- Attól tartok, hogy megrémít, ha kettesben kell maradnom önnel! – még az előtt mondtam ki a szavakat, hogy jobban átgondolhattam volna őket. Természetesen egyből meg is bántam, és szégyellősen szegtem le a fejemet, ajkamba harapva. Jó erősen, ezzel büntetve magam a meggondolatlanságomért. A nevelők pontosan erről igyekeztek annak idején leszoktatni, de valahogy sohasem sikerült maximálisan kinevelniük belőlem ezt a tulajdonságomat. Lehet, hogy ezentúl erőszakkal lépnek majd fel velem szemben, nem egyszerű intéssel. Máris megrémített a gondolata ennek a jövőképnek.
- Mit mesélhetnék magamról, uram? – kérdeztem értetlenül, mert még soha senki nem kért arra, hogy meséljek magamról. Általában a férfiak a saját sikereikről áradoztak, mi nők pedig csak mosolyogva bólogattunk, szavak nélkül bálványozva őket. Sohasem szerettem ezt. – Kedvelem a verseket… - kezdtem bele némi gondolkodás után, de mielőtt még folytathattam volna, feltűnt, hogy egyáltalán nem figyel rám. Egyből valamiféle melegség áradt szét a testemben, amint felismertem, hogy mire készül, egyfajta várakozás. Aztán életem második igazi csókja még az előtt megtörtént, hogy elhúzódhattam volna a pad széléhez. Ajkaim megadóan nyíltak szét ezúttal, és immár sokkal ügyesebben viszonoztam a csókját. Az ellen sem ágáltam, hogy magához húzzon közelebb, ám amint az ujjai felfedezőútra indultak a dekoltázsom irányába, máris megmerevedett a testem. – Uram! – szisszentem fel halkan, mert töménytelen mennyiségű új inger szaladt végig a testemen hirtelen. Mintha csak kirázott volna a hideg, ugyanakkor melegség járt át. Meg sem tudtam volna fogalmazni, ha akarom, akkor sem. Csak azt tudtam, hogy nem is olyan vészes ez, mint amilyennek elsőre tűnt.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ennek így kellene történnie… - nem volt meggyőző a hangom, már korántsem csengett olyan határozottan. Hátam egy pillanatra ívben feszült meg, ahogyan ajkai tovább súrolták a nyakam érzékeny bőrét. Szégyelltem magam, azt is szégyelltem, hogy nem találtam borzasztónak azt, amit művelt velem, holott ellenkeznem kellett volna. – Kérem… - dünnyögtem erőtlenül, vajmi kevés ellenállással, amikor észrevettem, hogy már a fűzőnél kutakodik a kezével. – Bárki erre jöhet… és ha meglátnak minket, mit fognak gondolni? – próbáltam hatni rá észérvvel, de nem fűztem hozzá sok reményt. Eddig sem mondhatta meg senki neki, hogy mit tegyen, még a tulajdon apja sem. Miért hallgatott volna éppen egy nőre?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Kedd 30 Szept. 2014, 00:55


Marie & Henri
ξ black wedding


Valóban élveztem a helyzetet, hogy oly könnyen zavarba hozom és akkor varázsolok pírt az arcára, amikor csak kedvem tartja. Szórakoztat a dolog, még akkor is, ha láthatóan őt nem és hamarosan egyre inkább villantja meg azon oldalát, amelyet nem béklyóz meg az illem, hiszen egyre hevesebben reagál arra, amit mondok neki.
- Még csak alig pár órája, hogy hercegné lett kedvesem és máris azzal kezdené, hogy elfelejt lazítani? – bár ha nem akarja, akkor erre nem lehet kényszeríteni, de kétségtelen, hogy jobb lenne neki és természetesen nekem is, ha megpróbálna kevésbé feszült lenni. Egy ideges asszonyhoz most nem sok türelmem van. Pontosabban semmikor sincs hozzá türelmem.
Táncba viszem és szemtelenkedek, aminek ismételten megvan a hatása, majd a zene végeztével megkérdezem, hogy kikísér-e. Végül beleegyezik és az oldalamon arámmal lépek ki a kertbe.
- Nem fázik? – ha hideg nincs is, azért az este már hűvös és nem kívánom, hogy meghűljön vagy összeszedjen valami komolyabb betegséget.
Kérdését hallva felé sandítok és a lépcsőkön kísérem lefelé, hogy a fűre lépve sétáljunk tovább a bokrokból nyírt labirintus felé.
- Most Ön utal az előttünk álló éjszakára Madame… van kérdése azzal kapcsolatban? – megállok egy rózsalugas alatt elhelyezett kőpad mellett és hellyel kínálom asszonyomat, aztán én magam is helyet foglalok mellette, amennyiben elfogadta azt és leült.
A szél kissé feltámadt, arám pedig mondhatni hozzám bújik(?), így átkarolom őt.
- Ha van olyan nap, amikor magukra hagyhatjuk őket a saját örömünkre, akkor az, ez az a nap! Ne aggódjon emiatt. Vagy jobb szeretné, ha nem volnánk kettesben? – ujjammal álla alá fogok és magam felé fordítom arcát, ha hagyja.
- A kérdésére a válasz pedig, hogy talán szeretném megismerni. Meséljen magáról. – fürkésző tekintettel vizsgálom vonásait, de az elfogyasztott bor mennyisége tompítja agyam és tekintetéről lassan ajkaira vándorol figyelmem.
Nem is igazán figyelek a szavaira, ha beszélni kezdett. Közelebb hajolok hozzá és ismételten megcsókolom, ma másodjára. Harapva ízlelem ajkait, arcát tenyereim közé fogom és kissé magamhoz húzom. Bal kezemmel a hajába túrok, míg jobbom lesiklik nyakának kecses ívén, majd tovább a mellkasa felé és nem vagyok rest megérinteni a mellét. Gyengéden, szinte csak becézve játszom bőrének lágy felületével. Elszakadok ajkaitól és a nyakába csókolok, majd a füle alá.
- Ha most visszamegyünk a kastélyba… azonnal a hálóba viszem Marie… – suttogom a szavakat, majd újra a nyakába csókolok. Nem érdekel a hagyomány, miszerint megvan az ideje, hogy mikor lehetek végre együtt a feleségemmel. Csinos nő, sokat ittam és nincs kedvem tovább várni arra, ami az enyém. Akarom őt és ezzel itt a történet vége. Így is túl sokáig fognak elszöszmötölni azzal, hogy levetkőztessék, megfésüljék, újra felékszerezzék és még ki tudja mennyi mindent tesznek vele az asszonyok, mielőtt kimennének a hálótermünkből és magunkra hagynának.
Ujjaim melléről a fűző zsinegére vándorol és azzal játszadozik el. Meg kellene már ettől szabadulnunk, határozottan ez az érzésem.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Kedd 30 Szept. 2014, 00:13

Még a vacsora alatt is az kavargott a fejemben, hogy megint miféle utalást tett a közeledő nászéjszakánkra. Hihetetlen ez a férfi, pedig nem először hozott már zavarba a rövid idő alatt, amióta ismerjük egymást. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy határozottan élvezi a kiszolgáltatott helyzetemet, de inkább nem tettem szóvá, és immár nem is reagáltam neki a fűzőmmel kapcsolatos megjegyzésére. Igen, az mindenképpen jól esett volna, de sokkal jobban örülnék neki, ha Celeste oldaná ki, és nem az oldalamon helyet foglaló férjem. Valószínűleg tényleg a szolgálólányom fogja megtenni, hogy előkészítsen az éjszakára, de egyébként nem tudtam. Nem voltam biztos benne, hogyan is lesz a menetrend, ha lehet így nevezni. Szerintem inkább szertartásos volt ez, hogy elháljuk a házasságot, nem pedig a mi örömünkre szolgált. A ház népének, a szülőknek kellett a megerősítés, hogy az üzlet, amelyet személyemben kötöttek, hogy csúnyábban mondjuk, az áru nem volt selejtes, hanem azt kapták, amit ígértek nekik. Esetemben mindenképpen így volt, erre bizonyára mind rá fognak jönni.
A nem túl helyénvaló gondolataimból a táncra invitálás rántott vissza a valóságba, amiért kivételesen hálás voltam. Talán a mozgás jót fog tenni nekem, és valamelyest helyrerázza az önbizalmamat is, vagy legalábbis a határozottságomat, amit valahol a kápolnába vonuláskor veszítettem el a mai estére. Azóta kicsit összeszedettebb lettem, de még mindig nem volt az igazi. Talán a csipkelődés volt az, ami jótékony hatással volt rám, és visszahozott valamennyit a korábbi állapotomból, amikor még kedvem volt kötekedni az éppen engem vezető férfival.
- Mondanám, hogy igazán hízelgő, de cseppet sem találom annak! – feleltem kissé ellenségesebben, mint eredetileg szerettem volna. A bor jótékonyan megoldotta a nyelvemet, a kelleténél lehet, hogy kicsit jobban is. Ez viszont érthető volt az én helyzetemet tekintve, tényleg szükségem volt némi alkoholra ahhoz, hogy lazítsak, ahogyan éppen tanácsot is kaptam rá. Szemeim azonban dacosan villantak meg, ahogyan felszegett fejjel felnéztem a férjemre. Zavart ugyan, hogy ténylegesen is fel kellett rá néznem a magasságkülönbség miatt, de ugyanakkor jobban is éreztem magam, mintha védelmezett volna. Micsoda kettősség jellemez a közelében, ezt csak most fedeztem fel!
- Egy hercegnő sohasem lazít, különösen nem egy egész estés bálon, amit a tiszteletére rendeztek! – királynői tartásom még mindig megmaradt, ahogyan tovább táncoltam a következő partnerhez. Akaratlanul is megkönnyebbülten szusszantam fel, hogy újra megnövekedett egy kicsit a távolság közöttünk, mert ha arra gondoltam, hogy milyen közel leszünk egymáshoz hamarosan, egyből gyomoridegem lett. Ez biztos, hogy nem normális! Vagy az lenne? Ez az izgatottsággal vegyes félelem biztosan helyén való egy nászéjszaka előtt álló nemes hölgynél! Csak az viselkedhetne fesztelenül, akinek nem az lenne az erényének elvesztésére elrendelt nap. Ennyire azért én sem lettem volna képes megjátszani magam, de úgy tűnt, hogy már a hitvesem is rádöbbent erre, egészen az elején. Még mindig nem tudtam, hogy fogjam fel sértésnek, vagy nyugtasson meg a tudat.
Mire a zene elhalkult, és a muzsikusok egy kis szünetet tartottak, amíg leöblítik a torkukat és pihentetik az ujjaikat, addigra pont újra visszatértem eredeti partneremhez. A partnerhez, aki az elkövetkező hosszú években az is marad számomra.
- Szívesebben maradnék idebent, de szükségem van egy kis friss levegőre! – határoztam némi hezitálás után, aztán elfogadtam a felém nyújtott kart. Könnyed mozdulattal karoltam belé, hogy aztán a szoknyám suhogó hangjával kísérve lépjünk ki a kertbe. Egyből mély levegőt vettem, és valahogy máris jobban éreztem magam. A bortól és a sok forgástól kezdett egészen összefolyni előttem a bálterem, de most minden újra kellemes lett. Még az sem zavart, hogy a hűvös éjszakai levegő megcirógatta a karomat, libabőrösre varázsolva azt. – Miért akart kijönni velem? Hiszen egész éjszaka kénytelen lesz az én társaságomat élvezni… - néztem rá kérdőn, kissé értetlenül. Nem is értettem, hogy miért nem vedeli a könnyen csúszó bort a cimborái társaságában, amíg megteheti. Persze, máskor is lesz rá lehetősége, de ez különleges este volt. Jobb esetben csak egyszer házasodik az ember.
Egy hevesebb széllökés miatt akaratlanul is közelebb simultam hozzá, keresve a teste melegét. Kellemes érzés volt, még köpenyre sem volt szükségem a hideg ellen így, hogy valamennyit átadott a sajátjából a közelségével.
- Nem biztos, hogy illendő a vendégeket magukra hagynunk, uram! - vetettem fel aggodalmasan, hátratekintve egy pillanatra a vállam felett. A hatalmas ablakokon át kiszűrődött a megannyi meggyújtott gyertya fénye. Csodálatos volt a fényárban úszó épület látványa, egyszerűen teljesen elbűvölt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Hétf. 29 Szept. 2014, 20:51


Marie & Henri
ξ black wedding


A szertartás alatt olykor arám arcára pillantok és nem kerüli el a figyelmem, hogy talán a rosszullét környékezi és mintha nem is igazán lenne itt lélekben. Megértem, én is pontosan annyira nem akarom ezt a frigyet, mint ő. Sőt, lehet, hogy még annyira sem kívánom, hiszen nekem és a családomnak nem jár rangbeli előnyökkel. Legszívesebben sarkon fordulnék és itt hagynám ezt az egészet, nem törődve senkivel sem magamon kívül, de nem teszem, mert túl nagy árat kellene érte fizetnem, amit viszont nem akarok megadni.
A hogyléte felől érdeklődöm, mert valóban nem szeretném, ha rosszul lenne és egyébként is érdekel, hogyan fogadja, hogy a feleségemként szólítom. Most már kijár neki is a hercegné megnevezés és lánykori nevét akár végleg el is felejtheti, mert ettől a naptól kezdve haláláig az enyémet fogja viselni.
- Lehet meg kellene oldani azt a fűzőt és máris jobban lenne. – pimasz vigyor jelenik meg a képemen és nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy eme mondattal talán megint zavarba hozom. Boldogan bontogatnám azt a fűzőt, pontosabban alig pár óra múlva meg is fogom tenni.
Helyet foglalunk és az étkezéssel foglalkozunk, no meg azokkal, akik egy-két szót váltanak velünk. Mindannyian úgy teszünk, mintha ez egy örömteli esemény lenne és valóban boldog ifjú pár lennénk, csakhogy ez nagyon is távol áll a valóságtól. Egyikünk sem örül annak, hogy egybe kellett kelnünk és távolról sem lehet minket boldog ifjú házasoknak nevezni.
A vacsora befejeztével táncolni kérem fel arámat és mikor beleegyezik a zenére kedélyesen mozgó és a táncrendet szorosan követő tömegbe vezetem őt.
Korábban nem kerülte el a figyelmem, hogy az étel helyett előbb a borhoz nyúlt és abból jó ízűen kortyolt. Nem bánom, mert hiszem, hogy szüksége lesz még rá az este folyamán.
Megint pofátlan kijelentést teszek és nem is marad el a várt eredmény. Pír színezi meg orcáit és míg mellettem követi a tánclépéseket, kristálytisztán hallom, hogy miket is mond az orra alatt.
- Mert talán kedvemre van, hogy orcáit sötét rózsaszínre festik szavaim. Házasságunk alatt elő fog fordulni majd még néhányszor. – felé fordulok és egy hamiskás mosoly ül meg a szám sarkában, ahogy kissé lefelé tekintek rá, hiszen magasabb vagyok nála.
Megint párt cserélünk és bár másik hölgy mellett mozgok, végig arámat figyelem kutató pillantással. Tudni akarom, hogy mi is jár a gondolataiban. Végig ott marad a képemen egy sunyinak mondható pillantás, az alkohol és délután eseményei mind közrejátszanak ebben. Mikor megint egymás mellé kerülünk, akkor ismét hozzá intézem szavaimat.
- Próbáljon meg kicsit lazítani kedvesem. – nem is értem miért ennyire feszült, mert nyilvánvalóan az. Persze, számára ismeretlen események egész hada vár még rá, de ettől még nem kell ilyen riadt(?) ábrázatot magára öltenie.
A tánc véget ér, én pedig a karomat nyújtom hitvesem felé.
- Elkísér egy sétára a kertbe vagy szeretne inkább itt maradni? – én a magam részéről szeretném kicsit kisszelőztetni a fejem, a bor és a tánc meghozta az eredményét. Van még némi időnk míg a hálóba nem parancsolnak minket.
Várakozásteljesen nézek a feleségemre, míg megosztja velem, hogy hajlandó-e velem tartani vagy sem.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Hétf. 29 Szept. 2014, 12:37

Az egész ceremónia számomra nem tűnt többnek néhány percnél, ugyanakkor azok a percek ólomlábakon léptek tova, kényes lassúsággal. A szavak csak nagyon ritkán jutottak el a tudatomig, mert végig azon igyekeztem, hogy ne ájuljak el, hiába kerülgetett a rosszullét. Sohasem volt rám jellemző az efféle gyengeség, így nem is nagyon tudtam hová tenni a viselkedésemben való hirtelen változást. Az esküvő egy nő számára boldog esemény kellene, hogy legyen. Azt jelenti, hogy a jövője meg van alapozva, és biztonságban érezheti magát még hosszú évekig, mert lesz, aki eltartja és gondoskodik róla. Ehelyett az én fejemben teljesen más gondolatok kavarogtak, melyeket szégyelltem Isten házában, de képtelen voltam tovaűzni őket.
Tisztában voltam vele, hogy az estét muszáj végigcsinálni, és kedvesen mosolyogni mindenkire, de nem volt hozzá hangulatom. Folyton az jutott eszembe, hogy mi lesz utána, amikor már csak ketten maradunk. Gyűlöltem a gondolatát annak, hogy bizonygatnom kell majd a tényleges ártatlanságomat másnap reggel, és még ki tudja, hogy mi minden várt rám. Gondolataimból végül a kérdése zökkentett ki, mire riadt kismadárként kaptam oda a fejemet, a mellettem lépdelő férfira.
- Igen, köszönöm kérdését! Csak egy kicsit nehezen kapok levegőt… - vallottam be, de ez szerintem normális volt a jelenlegi helyzetben. Ajkaimra ettől függetlenül igyekeztem mosolyt varázsolni, hogy a külső szemlélő azt gondolhassa rólam, mennyire boldog vagyok. Már maga a megszólítás is teljesen kizökkentett az előbbi állapotból, de talán pont erre volt szükségem ahhoz, hogy összeszedjem magam. Igen, most már hivatalosan is megilletett a hercegnői cím, de felhőtlenül örülni neki még mindig nem tudtam. Ezzel szemben a családom egészen biztos, hogy nagyon elégedett lesz a frigy megköttetésével.
Hagytam, hogy némán bevezessen a bálterembe, majd az asztal mellé. Elegáns tartással ültem le, és a továbbiakban is úgy foglaltam ott helyet, akár egy királynő. Végül is, ma minket ünnepeltek, ez a mi esténk volt. Csak nagyon ritkán volt alkalmam eddig ilyen nagyszabású eseményen részt venni, olyanon meg egyetlen egyszer sem, aminek a középpontjában én is ott ülhettem. Most mindenki hozzánk jött oda gratulálni, az összes ízletes fogást elsőként elénk rakták le, hogy az ifjú pár szedjen elsőként.
- Hát persze! - dünnyögtem magam elé, de azért egy halovány hálás kis mosolyt küldtem a mellettem ülő férfi felé, miután szedett nekem is. Kivételesen az étel helyett inkább a borért nyúltam elsőként, és ezúttal nem egy apró kortyocskát ittam belőle, hanem jó két nagyot, amivel a fele nedű el is tűnt a kupából. Finoman csipegettem ugyan a sültekből is, de úgy éreztem, hogy nincs étvágyam. Inkább csak udvariasságból fogyasztottam belőle, és azért, hogy ne legyek rosszul, ahogyan arra újdonsült férjem rá is világított nagyon bölcsen.
- Természetesen! – bólintottam immár némiképp oldottabban, már a mosolyom is egészen őszintének tűnt. Talán a bor segített a feszült állapotomon, talán egy kicsit még éreztem is a mámoros hatását a fejemben, de igyekeztem uralkodni a viselkedésemen. – Örömmel! – el is fogadtam hát a felkínált kart, és a tőlem telhető legkecsesebben vonultam a tánctérre, ahol a vendégsereg néhány tagja bizony eddig is szórakoztatott bennünket és magukat is a tánccal. A muzsikusok továbbra is könnyedén játszottak, én pedig minden új emberrel váltottam néhány szót, ha éppen más mellé kerültem párnak. Kedvesek voltak és udvariasak, de egy ilyen közegben ez abszolút el is várható. Sajnos ők nem fognak velünk élni, hogy üde színfoltot vigyenek a mindennapjaimba a kifogástalan modorukkal, de majdcsak lesz valahogy!
Talán nem volt éppen udvarias dolog ilyet gondolnom a férjemről, de ő sem szolgált rá éppenséggel arra, hogy ez másként legyen. Ráadásul, ahogyan ezt kigondoltam, pontosan ebben erősített meg a fülembe súgott mondatával. Természetesen egyből pír adott színt az eddig sápatag arcomnak, ami talán jó is lehetett volna, ha nem érzem úgy, hogy lángolok is a szégyentől és a zavartól. Riadtan néztem körül, hogy nem hallott-e meg valaki más is, de hála istennek úgy tűnt, hogy csak az én fülemig jutott el az üzenet.
- Miért akar folyton zavarba és kellemetlen helyzetbe hozni? – suttogtam én is alig hallhatóan, amikor éppen az ő párjaként lépkedtem a zene ritmusára. – Ön is jól tudja, hogy elkerülhetetlen, én is jól tudom, de hogy folyton emlékeztet rá… - inkább csak motyogtam az orrom alatt, de elég közel volt hozzám ahhoz, hogy hallja. Én is csak azért lettem most már ennyivel beszédesebb, mert egészen biztos, hogy az alkohol jótékony hatással volt a háborgó idegeimre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Hétf. 29 Szept. 2014, 01:32


Marie & Henri
ξ black wedding


Miután elköszöntünk egymástól, még sokáig fülembe csengtek szavai. Hogy önszántából jön hozzám, holott ez aligha takarhatta a teljes igazságot, hogy ez a kötelessége is és ezért hajlandó megtenni. Nekem is ez a kötelességem, de nem azért teszem meg, mert ennyire tisztelem a családomat és atyám akaratát, hanem, mert ennyire ragaszkodom a címemhez és a vagyonomhoz. Hogy zavarba hozom, de ez a gondolat nagyon is kedvemre van, hogy őszinteséget vár el tőlem és tudni akar az afférjaimról, holott ez biztosan nem lesz könnyű számára. Arra kért, hogy legyek diszkrétebb, ezt pedig végül is akár megtehetem. Figyelmesnek nevezett, holott annak aztán sosem tart senki. Mondjuk teszek is erről, de eddig még nem sok nőnek sikerült észrevennie azt, ami bennem is megvan, csupán nem kérkedem vele. Ahogyan még ellent sem mondtak nekem, ezt pedig különösen izgatónak találom.
A fürdés, öltözködés és minden egyéb után az oltár előtt várom jegyesem. Fehér és arany ruhában jelenik meg és meg kell állapítsam, szépségéhez nem sok nő mérhető az udvarban. Valamiféle büszkeség tölt el azon érzéseim alatt, hogy mennyire nem akarom ezt a frigyet. És most mégis itt állok, hogy mikor arám mellém ér, a kezét fogva térdepeljünk le a pap előtt és hallgassuk végig a ceremónia szövegét, majd egyezzünk bele a holtomiglan, holtodiglanba.
Amikor az egésznek vége, már nincs visszaút, nincs kihátrálás, összeházasodtunk. Arámmal az oldalamon vonulok ki, ha velem tart és vezetem vissza a bálterembe, ahol már minden készen áll a fogadáshoz.
- Jól van, Madame de Montpensier? – súgom oda neki, mégiscsak nagy utat tett meg és még hosszú éjszaka áll előttünk. A fogadáson is részt kell vennünk és az éjszaka további része sem lesz neki egyszerű. Voltam már szűzlánnyal, a fájdalom és az izgalom, talán még félelem is épp eleget fog kivenni belőle. Félreértés ne essék, még mindig nem rajongok ezért az egészért, de megmondtam, nem kívánom pokollá tenni a magam és az ő számára sem ezt a frigyet.
Az asztalhoz kísérem és amint helyet foglaltunk, megkezdődik a mulatság. Számos fogás kerül elénk az asztalra és ami azt illeti, én éhes vagyok. Épp elég szarság jutott mára, ezért jó adag ételt szedek magam elé és a bort sem vetem meg.
- Egyen, szüksége lesz az erejére. Nem szeretném, ha később rosszul lenne. – fordulok az immáron feleségem felé. Tényleg jó lenne, ha nem csuklana össze az est folyamán valamikor az éhségtől és a fáradtságtól. Hogy ezt megakadályozzam elé is pakolok a sültből és bort is töltetek neki.
Az étkezés végével fordulok ismét hozzá, az evés alatt számtalan barát, ismerős és rokon lépett oda hozzám, hogy gratulációját kifejezze.
- Megtisztel azzal, hogy táncol velem? – nyújtom felé a karomat és ha elfogadja, akkor beállok vele a táncolók közé. Olykor párt cserélünk, a mellettünk álló kezét fogjuk, aztán egymáshoz közelítünk és távolodunk, alig érintve egymást vagy bárki mást.
A vacsora mellé jó adag bor is lecsúszott és bár nem ittam magam a sárga földig, azért a tekintetemben már ott csillog, hogy józanságom valahol ott maradt az oltár színe előtt. Mikor arám felé lépdelek a táncban, nem átallok közel hajolni hozzá, hogy odasúgjak neki valamit.
- Alig várom, hogy a ruhái nélkül lássam Önt. – széles vigyorba szaladnak ajkaim és éhes tekintettel mustrálom végig a feleségem. Tudom, hogy zavarba hozom ezzel, de kifejezetten kedvemre való a pír, ami legutóbb is megjelent orcáin.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Hétf. 29 Szept. 2014, 01:03

- De a hosszú út alatt akár el is szökhettem volna… - mutattam rá arra, hogy hogyan is értettem az előbbi megjegyzésemet. Ajkaimon megjelent egy halovány játékos kis mosoly, és nagyon reméltem, hogy érti a tréfát. Eszem ágában sem volt nekem megszökni, én annál sokkal kötelességtudóbbnak lettem nevelve. A gondolat maga megfogant a fejemben, de nem voltam elég bátor ahhoz, hogy ellent mondjak atyám akaratának, ráadásul ki tudja, hogy miféle következményei lettek volna ennek a családomat illetően. Lehet, hogy a jövendőbeli apósom olyan haragra gerjedt volna a szószegésért, hogy bosszút áll a mit sem sejtő atyámon. Nem, ezt még a távolságtartó viszonyunk ellenére sem kívántam volna neki.
- Igen! – bólintottam végül határozottan, mert magamat is próbáltam erről meggyőzni. Nagyon jól sejtette, hogy szerettem volna saját választásomként beállítani őt, de kétségkívül más férjet választottam volna, ha rajtam múlik. Valaki olyat, aki elbűvölő és a tenyerén hordoz, más néven egy elképzelt álmot kergettem. A férfiak közül ritka volt, hogy valaki így bánjon egy nővel, sokkal többször fordult ez elő úgy, hogy az illető hölgy szeretői szerepet töltött be a férfi életében. – És természetesen azért is, mert ezt várják el tőlem, ez a kötelességem! – tettem hozzá, mint egy jól begyakorolt szöveget. Annak idején tényleg sokszor mondogattam magamnak, ha valami olyat kellett tennem, ami nem tetszett, hogy ez a kötelességem. Egy idő után úgy alakult, hogy elég volt ennyi is csupán magyarázatnak. Szomorú, hogy eddig jutottam, de egy nőnek nincsen választása. Élete első felében az apja akaratának hajt fejet, azt követően pedig a férjének.
- Talán így lesz, de most még egyáltalán nem vagyok hozzászokva ehhez. Mérhetetlenül zavarba hoz! – azért árultam el neki a nyilvánvalót, mert szerettem volna, ha egy időre felfüggeszti ezt a fajta beszédet. Amikor már ténylegesen is az asszonyává tesz, akkor lehetséges, hogy már nem fog ilyen érzékenyen érinteni a téma, de egyelőre szerettem volna elkerülni a kínos szituációkat, hiszen én alig tudtam hozzászólni ehhez. Ő viszont bizonyára már hosszú évek óta kergette a szebbnél-szebb lányokat, nem is várhattam tőle mást.
Tisztában voltam vele, hogy nem volt hétköznapi a kérésem, ahogyan azzal is, hogy mekkora kockázattal járt volna, ha oda-vissza játékba kezdek vele. Nem lehettem vele egyenlő, ez soha nem is fog megváltozni, de már elfogadtam. Amiről viszont nem tud, az engem sem sodor bajba, mégis megkapom azt, amire szükségem van. Más nők is képesek voltak megtenni, talán nekem is menne, bár ennél én lehet, hogy becsületesebbnek fogok bizonyulni. Sőt, talán még azt is meg fogom bánni, hogy ezt kértem tőle.
- Csak mindenképpen intézze diszkréten, rendben? Ne úgy, hogy továbbra is erről pletykáljon a fél udvar! – módosítottam inkább erre a kérésemet, mert nem feltétlenül akartam magamat sem kínozni olyan információk birtoklásával, amik megaláztak volna engem, mint feleséget. A megcsalások ténye pedig határozottan ilyen dolog lenne.
Még szerencse, hogy nem hallottam a csók közbeni gondolatait, mert egészen biztos, hogy azonnal elhúzódtam volna tőle zavaromban. Valahol örülnöm kellene annak, hogy a jövendőbelimnek felkeltettem az érdeklődését úgy is, mint nő, de az eddigiek alapján mindenféle jött-mentnek sikerült ezt elérnie, úgyhogy már nem is tűnik olyan hízelgőnek. Tényleg isteni szerencse, hogy nincs erről tudomásom, és inkább uralkodik rajtam továbbra is a zavart izgatottság a csókja miatt.
- Köszönöm, igazán figyelmes… – a mondat befejezését, miszerint most először volt velem figyelmes, inkább már nem mondtam ki. Igaz, hogy az ajkamba kellett hozzá harapnom, de most, hogy valamiféle szavak nélküli belenyugvás történt mind a kettőnk részéről, nem akartam elrontani a pillanatnyi békét.

Miután Celeste-tel magunkra maradtunk a hálóteremben, természetesen beszámoltam neki a történtekről, a félelmeimről, és a véleményét sem voltam rest kikérni. Olyan tapasztalatlannak éreztem magam, hogy az valami borzasztó. Most már főleg, hogy testközelből tapasztaltam, a jövendő hitvesem mennyivel jár előttem ebben a kérdésben is. Nem, mégsem akartam tovább erre gondolni, pedig újra és újra elkalandoztam, még a forró vízben ücsörögve is. Míg Celeste azzal foglalatoskodott, hogy kikészítse a ruhámat és lemossa rólam az út porát, addig én rendre újra átéltem az első csókot, néha még az ajkaimat is végigsimítottam ábrándosan. Nem szabadott, hogy megtévesszen ez az álkedvesség, mert biztosan csupán színjáték volt, hogy ne legyen olyan nehéz velem!
Ez a gondolat újra elég bátorságot adott, így amikor kiszálltam a vízből és szembenéztem a tükörképemmel, úgy találtam, hogy nem lehet majd oka panaszra a nászéjszakán, legalábbis a megjelenésemet illetően. Ez a határozottság egészen a kápolnáig kísért el, ott ugyanis újra inamba szállt a bátorságom. Meg kellett acéloznom magam ahhoz, hogy tényleg belépjek oda annyi ismeretlen ember közé, de végül megtettem. Méltóságteljesen vonultam végig a padsorok között a hófehér, arannyal díszített bársonyruhámban. A gyertyák fénye olykor-olykor megcsillant a drágaköveken, amiket viseltem, elegánsan felfogott hajam pedig finom hullámokban göndörödött a hosszú nyakam körül.
Tudtam, hogy tökéletesen festek, mégsem voltam biztos abban, hogy elég leszek ennek a férfinak. Még akkor sem, amikor ott álltam Isten színe, a pap, és az egész násznép előtt, oldalamon a vőlegényemmel, aki alig percek múlva már a férjem lesz. Szerintem még soha nem akart a szívem ennyire hevesen kiugrani a mellkasomból, de most úgy éreztem, hogy megfulladok tőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Hétf. 29 Szept. 2014, 00:31


Marie & Henri
ξ black wedding


És ismételten meglepett. Ha neki van választása, akkor nekem miért is kell pár óra múlva isten és az anyaszentegyház előtt nőül vennem?
- Kegyednek van választása a frigyünket illetően? Tudtommal egyikünk sem hátrálhat ki belőle. – annyi bizonyos, hogy az ő családja feljebb jut a ranglétrán és abban is biztos vagyok, hogy atyám is megtalálta a számítását ezzel a násszal, még ha velem nem is volt oly kegyes ezt közölni. Azt viszont tudom, hogy nem léphetek meg az esküvő elől, hacsak nem szeretnék szembe nézni a kitagadással, amihez igazán nem fűlik a fogam. Szeretem az életem, a címem, a rangom, a vagyonom és egyáltalán nincs szándékomban mindezektől megválni, hogy aztán kitaszítottként éljem mindennapi életem.
- Tehát értsem úgy, hogy mégis önszántából hajlandó az asszonyommá válni? – ő maga mondta el, hogy miket hallott rólam és, hogy valóban nem én vagyok a herceg, akiről álmodozott. Akkor miért is akar a feleségem lenni? Attól tartok, hogy bár úgy állítja be, ez az ő döntése, valójában nem az. Vagy megteszi vagy olyasmivel találja szembe magát, mint amivel én is, ha nem tenném azt, ami a kötelességem.
- Én viszont kifejezetten szeretnék olyan beszélgetésbe elegyedni Önnel, hogy még a frigy előtt tisztán lásson kedvesem… Illetve majd megszokja, hogy a hálót érintő beszélgetéseink nem lesznek tabuként kezelendők közöttünk. – én ugyan biztosan nem fogom körülírni, amit akarok és elvárok tőle, mint feleségemtől. Szókimondó vagyok, mindig is az voltam és ez pont nem az a téma, amit a szőnyeg alá szeretnék seperni.
- Ezt örömmel hallom! – úgy tűnik mégis kedvére lesz a nyílt lapokkal való játszás. Nem kenyerem, hogy mást mondjak vagy mutassak, mint ami vagyok és szeretném, ha ő sem játszana velem szemben úgy, ahogyan az asszonyok legtöbbje. Ez persze nem jelenti azt, hogy felszarvazott papucsot csinálhat belőlem és, hogy elnézek neki akármit. De jobb, ha tudok mindenről, mindenről, mintha utólag jövök rá.
- Egy feleség, aki tudni akar a szeretőimről… Ahogy óhajtja. – még nem tudom, hogy ezt tiszteljem benne, vagy épp butának tartsam. Mely asszony viseli el ennek a tudásnak a terhét? Ezt azonban nem tisztem meghatározni. Ha ez a kívánsága, akkor viselje is a következményeit.
Azt pedig merem remélni, hogy meg sem fordul a fejében, egyenrangúként játszunk ebben a játékban. Hacsak a gyanúja felmerül, hogy bármely születendő gyermek nem az enyém, házasságtörését a fejét vétetem. Minden jogom megvan hozzá, ez a világ bizony a férfiaknak kedvez. Ezt azonban most nem vetem fel neki, amilyen ártatlan virágszálnak tűnik, egyelőre nem feltételezem, hogy illetlen gondolatok születnek meg elméjében.
Ajkaira forrók, gyengéden harapva csókolom meg, nyelvem az övét hívja táncra. Érzem, hogy még tapasztalatlan ebben és ez nagyon is kedvemre van. Egy gyönyörű nő, akit nem érintett előttem még más férfi. A gondolat egészet felcsigáz. Alig várom, hogy kibújtassam a ruháiból és pőreségében láthassam. Kívánom minden porcikámban.
Igazából nincs mit megköszönnie, a feleségemként, ha úgy tetszik, a tulajdonom lesz és nem óhajtok kárt tenni abban, ami az enyém. Ezt azonban otrombaság lenne közölni vele és bár általában a faragatlanságomról vagyok híres, nem szándékozom térdig gázolni a lelkében. Elengedem őt és a karomat kínálom fel neki.
- Ez esetben a hálótermébe kísérem, hogy fel tudjon készülni az esküvőre. – amennyiben elfogadja a karomat, úgy az ígért helyiség felé vezetem, hogy pihenhessen még.

Amíg arám felkészül a menyegzőnkre, addig én a konyhára vonulok, hogy némi ételt és bort vegyek magamhoz. Látom a lányt, aki órákkal ezelőtt rám loccsantotta a bort, miközben kiöntötte azt nekem. Utána indulok, hogy befejezzem vele az elrendezetlen kis ügyünket, amikor ismételten megakadályoznak ebben, de most nem anyám ront rám kellemetlenül, hanem az apródom, hogy figyelmeztessen, ideje lenne nekem is átöltöznöm és a kápolnába vonulnom, hogy meglegyen, aminek meg kell lennie.
Kénytelen kelletlen, de felmegyek a saját hálómba, veszek egy fürdőt, aztán felveszem az előre kikészített ruhámat és elindulok az elkerülhetetlen felé.
Az oltár előtt várakozom, hogy megjelenjen végre a jövendőbelim. Még mindig nem repesek ettől a házasságtól, de mostanra legalább nem akarok felrobbanni a dühtől.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 23:38

Csupán egy biccentéssel nyugtáztam a szavait, miszerint nagyon jól látom a helyzetet. Természetes, hogy jól látom, csupán a külső szemlélő számára szokott úgy tűnni, hogy én is csupán egy üresfejű nemes hölgy vagyok, pedig ez az esetemben távolról sem igaz. Nem szeretem, és soha nem is szerettem, ha bábként akartak mozgatni, vagy egyszerű kirakati bábúnak szándékoztak használni. Én sokkal jobban szeretem, ha én irányíthatom a körülöttem zajló dolgokat, csak nőként erre sajnos vajmi kevés esélyem van. Vannak területek, ahol talán boldogulhatok ilyen ambíciókkal is, de csekély. A házasság pont nem tartozik ezek közé, ott ugyanis az előttem álló udvariatlan férfi lesz az, aki egyengeti a kettőnk útját.
- Egyetlen pillanatig sem állítottam, hogy nem így lesz – erősítettem meg a kijelentését. – Ha nem szándékoznék ön mellé állni Isten színe előtt, akkor nem is lennék most itt, ebben biztos lehet! – közöltem határozottan, kissé talán rátartian, de ennyit igazán megengedhettem most magamnak, ha már olyan fene nagy őszinteséggel viseltettünk egymás iránt. Ez véleményem szerint nem mondható el az elrendezett házasságok többségéről, úgyhogy talán szerencsésnek kellene majd éreznem magam, amiért nem tanult rendesen jó modort a jövendőbelim, és azt szeretné, ha egyenesek lennénk egymással szemben.
- Kétségkívül így lesz, de egyelőre még nem szándékozom olyan beszélgetésbe elegyedni önnel, ami talán a hálószobán kívülre egyáltalán nem tartozik – próbáltam megőrizni a határozottságomat, de a közelsége miatt kissé meginogtam, ezért igazán nem vádolhat senki szerintem. Mást nőnek is inába szállna az összegyűjtögetett bátorsága, ha egy helyes férfi társaságában időzne kettesben. Még az a heg az arcán is egészen kedvemre való volt, kölcsönzött egy kis karakterességet neki. Valószínűleg a legtöbben majd azt gondolják rólunk órákon belül, hogy milyen szép, tökéletes pár. A felszín alatt pedig csak mi fogjuk tudni, hogy ez mennyire nem igaz ránk.
- Ez a hozzáállás elnyerte a tetszésemet! – ezúttal már nem beszéltem olyan jól érthetően, az ajkai vészesen közel kerültek hozzám, szinte éreztem, ahogyan a levegő kiáramlott, egyenesen a bőrömre. A kellemes meleg miatt újra végigfutott a hideg rajtam, de a kellemes értelemben. Amennyire kíváncsivá tettek ezek az idegen érzések, olyannyira meg is ijesztettek. Nem voltam hozzászokva, hogy nem vagyok teljesen ura önmagamnak és a testem reakcióinak. – Igen, teljesen biztos, hogy ezt szeretném! Ne higgyen ostobának, jól meggondoltam a kérést, de szeretnék tisztán látni! Nem akarok az a típusú feleség lenni, aki szemet huny minden felett, és úgy tesz, mintha semmiről sem tudna. Én nem fogok hátat fordítani annak, ami körülöttem történik – nem figyelmeztetésnek szántam, pusztán tényként közöltem. Lehet, hogy nem fogom szankcionálni az eltévelyedéseit, de legalább tudni fogom, hogy hányadán állunk. És ki tudja? Lehet, hogy akkor én is más férfitársaság után nézek. Végül is, akadt már rá példa a történelemben, hogy a nőknek is akadtak szeretői. A testőrség tagja, egy helyes lovászfiú, esetleg maga a király… sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, igaz?
Ám mielőtt még bármi mást mondhattam volna, csókja az ajkaimra forrasztotta a szavakat. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. A zavar halovány pírt festett az arcomra, szemeimben ijedtség villant egy pillanatra, de olyan gyorsan tova is szállt, helyét egyfajta izgatottságnak adva át. Hagytam hát, hogy magához húzzon, amúgy sem lett volna sok esélyem ellenkezni, hiszen jóval erősebb nálam. Az érzés hiába volt ismeretlen, mégis kellemesnek találtam, hogy az erős férfikar körém fonódik, valahogy olyan biztonságosnak. Pedig ez a férfi minden volt, csak biztonságot jelentő alap nem. Bátortalanul ugyan, de megpróbáltam viszonozni a csókját. Valószínűleg nagyon érezhető volt, hogy életemben most először volt ilyesmiben részem, de ez foglalkoztatott a legkevésbé, mert teljesen elbűvölt a tenyerem alatt lüktető szív. Mintha a kezemben tartottam volna őt, az egész lényét, pedig éppen fordítva történt.
Lábaim egy pillanatra elgyengültek, ha nem fogott volna olyan erősen és határozottan, valószínűleg meg is billentek volna a térdeim. Ezt a megalázó helyzetet azonban szerencsére nem kellett megélnem, így mire hátrébb húzódott, mellkasom ütemesen emelkedett és süllyedt, ahogyan levegő után kapkodtam. Riadt, szégyenkező tekintetem szinte egyből elkaptam az arcáról, mellkasán nyugvó kezeimre. Te jó ég, annyira idegen ez nekem! Nem is mertem arra gondolni, hogy mennyi ilyen dolog fog még ma történni velem.
- Köszönöm! – suttogtam rekedten, olyan érzésem volt, mintha teljesen kiszáradt volna a torkom. Valószínűleg így is történt, úgyhogy zavartan megnyaltam ajkaimat, csak akkor néztem fel ténylegesen is az arcára. – Igen, azt hiszem, hogy az jól esne. Még át is kell öltöznöm, ez nem méltó… - nem fejeztem be a mondatot, mert egyrészt biztos voltam benne, hogy ő is tisztában van ezzel, másrészt még mindig zavarban voltam az előbbi csók miatt. Életem első csókja miatt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 22:44


Marie & Henri
ξ black wedding


Úgy tűnik, hogy nemcsak szép, de megvan a magához való esze is. Fiatal és megköti még az illem és az etikett, de tűz forr a vérében és ez tetszik nekem. Sokkal rosszabb arát vártam és no lám, egyik meglepetés okozza a másik után. Időközben rájövök, hogy makacskodása, ellenkezése és az, hogy ellentmond nekem, sokkal inkább izgatja a fantáziámat, semmint felingerelne.
- Igazat szólt kedvesem. Az álmok a pórnépnek valók és nem az olyanoknak, mint amilyen Ön és én vagyunk. És azt is jól látja, hogy nem kívánom ezt a házasságot. Ennek ellenére mégis meg fog köttetni. – még most is majd’ felforr az agyvizem, ha arra gondolok, hogy a szüleim belekényszerítenek ebbe az egészbe. De ha már meg kell tennünk, akkor tényleg eszem ágában sincs egy olyan házassághoz asszisztálni, ahol a falat kaparjuk egymástól a feleségemmel. Ez még nem jelenti azt, hogy jó házasságunk lesz, de ha az elviselhető szintjére emeljük, akkor az már azt hiszem, hogy eléggé elfogadható lesz mindkettőnknek.
- Emlékeztetése bár figyelmes, mégis hasztalan. Éppoly jól tudja kegyed is, ahogyan én, hogy pár óra és megváltozik ez az állapot. Önt megilleti majd a hercegné cím és számtalan kiváltság is azzal, hogy ezentúl a neve de Montpensier lesz. – nekem sem tetszik, de ez a helyzet. Ideje lesz elfogadnia a tényt, bár belátom, ez nekem sem könnyű. Mindazzal együtt, hogy felkeltette az érdeklődésemet a viselkedésével, megfordul a fejemben, hogy vajon mennyire lesz engedelmes asszony? Főleg, amikor majd idősebb lesz és kevésbé félénk is ezzel együtt…
Határozottan ejti ki, hogy tisztában van azzal, hamarosan kiderül érintetlensége. Még nem tudom, hogy csak a dac beszél belőle vagy a szendének tűnő lány álcája mögött egy erős fiatal nő lakozik-e. Még abban sem vagyok biztos, hogy melyik tetszene jobban. Csupa talány számomra a jövendőbelim.
Zavarba ejtően közel állok hozzá és felvázolom neki azt, hogy mire is számítson. Ellenségesen felel, de nem is vártam mást. Aztán meglepődik, finoman ívelt szemöldökei csodálkozásáról árulkodnak.
- Így. Nem célom saját magam egy elviselhetetlen házasságba hajtani és tekintve, hogy ebben a csónakban ketten evezünk, önnek sem óhajtom pokollá tenni az életét. – azt mindenképpen be kell látnom, ha neki borzalmas lesz ez a házasság, akkor nekem is és önmagamat jobban szeretem annál, semmint, hogy a nyakamra hozzam a földi poklot. Nem húzattak meg és nem óhajtom ezt ezután sem.
- Ezt szeretné? Valóban szeretné, ha minden szeretőmről, légyottomról tájékoztatnám? Biztos Ön abban, hogy ez a vágya? Mert ha ez, nem fogom titkolni Ön elől. – tekintetem még mindig az ajkain időzik. Nem vagyok biztos benne, hogy valóban átgondolta ezt és ténylegesen tudni akar majd arról, hogy mikor és kivel járok félre, de ha ez a vágya, nem fogom átverni. Lehet, hogy borzalmas a jellemem, de legalább egyenes vagyok és szavatartó.
Aztán megkér, hogy legyek vele óvatos vagy inkább gyengéd a nászéjszakánkon. Sármos vigyor rajzolódik a képemre és válasz gyanánt még közelebb hajolok hozzá és ajkaira tapadva finoman, gyengéden, de szenvedéllyel csókolom meg. Karomba fogom a derekát, közel húzom magamhoz, hogy testünk teljesen összepréselődjön. Kezem mely eddig az álla alatt érintette a nyakára siklik, onnan a tarkójára és a tincseibe túrok, majd óvatosan marok a barna fürtökbe és lágyan húzom kicsit hátra a fejét, hogy a csók alatt teljesen birtokoljam őt.
A csókból elszakadva még szorosan tartom a karjaimban, nem eresztem el.
- Vigyázok magára kedvesem és gyöngéd leszek Önnel, ne féljen. – nem fogom megerőszakolni, sem olyat tenni vele, amit nem akar. A feleségem lesz és nem egy mihaszna szolgálóleány, aki csak a pillanatnyi vágyamat enyhíti.
Megsimogatom az arcát, majd a szemeibe nézek.
- Szeretne pihenni a ceremónia előtt? – tenyereimbe fogom arcát, miközben kérdezem őt. Meglepő, de talán egy egészen hangyányit enyhült a bennem dúló düh és méreg keveréke ezt az egész házasságot illetően.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 22:04

Igen, én is pont attól féltem, hogy hamarosan tudni fogom, miket óhajt. Más esetben talán meg is akarnék felelni az igényeinek, de valahogy nem nyerte el a tetszésemet. A külsejére persze nem panaszkodhattam, sokkal jobb volt, mint amire számítottam, és még annál is jobb, mint amilyen férjeket ki szoktak fogni az ilyen eleve elrendelt frigy során a nemes hölgyek. Nekem ebben a tekintetben legalább szerencsém volt, de a modorát borzasztónak találtam. Rosszabb volt, mint egy kocsis, pedig biztosra vettem, hogy a szülei biztosították neki a megfelelő hátteret és a lehetőségeket a tanulásra. Szomorú, hogy így van, majd észben kell tartanom, hogy a mi gyerekeinkre inkább én figyeljek oda, ne róla vegyenek példát.
- Igen. Valóban. – csupán tömören és lényegre törően válaszoltam neki, mert így is nehezemre esett levegőt venni azért, mert annyira közel volt hozzám. Nem vagyok én hozzászokva egyáltalán a férfiak közeledéséhez, nála jóval udvariasabbakhoz volt szerencsém eddigi életem során, és egyikük sem kísérelte meg elvenni az erényemet. Már előre féltem attól, hogy pont egy ilyen férfival kell átélnem életemben először a házastársi kötelességemet. – Így van! – vágtam rá egyből, hogy valamelyest eltereljem a gondolataimat. Igaz, hogy nem sikerült valami jól, és elhamarkodott is volt a válaszom, de tényleg az állt szándékomban, hogy ne válaszoljak neki. Az már egy másik kérdés, hogy végül mégis megtettem.
- Nem… - nagyon kicsi híja volt, hogy nem nevettem fel. Talán a bor máris feloldott bennem valamennyi feszültséget, amiért ilyen meggondolatlanul válaszoltam neki. – Ezt nagyon jól látja, egyáltalán nem ilyenről álmodtam. Az álmok azonban a magunkfajta számára csupán felesleges időpocsékolásnak számítanak – tettem hozzá bölcselkedve, mivel úgyis azt szerette volna, ha véleményt alkotok. – Ha jól sejtem, ön sem óhajtja ezt a házasságot, ahogyan én sem – vontam le a nyilvánvaló következtetést az eddigiek alapján. Már az érkezésem előtt is gondoltam, de bizonyosságot csupán most szerezhettem felőle, hogy már személyesen is volt szerencsénk, vagy éppen balszerencsénk egymáshoz.
- Csak finoman emlékeztetném önt uram, hogy egyelőre még nem a férjem… - jegyeztem meg halkan, ám annál határozottabb hangon. Ezzel csak arra akartam utalni, hogy még nincs közöttünk semmiféle kapcsolat, amely indokolná, hogy ilyen zavarba ejtő dolgokról beszélgessek vele. A hálószobában már teljesen más lesz, de arra még nem szerettem volna gondolni, mert túlságosan megrémített. – Igen, tudom! – lehet, hogy most a szavaim magabiztosak voltak, és én is tisztában voltam a nász elhálásának kötelezettségével, de ettől függetlenül még nagyon tartottam az egésztől. Az anyám azt mondta, hogy csak teljesítsem, ami a feladatom, és kész. A szolgálók beszéltek arról, hogy milyen csodálatos tud lenni, én pedig a kettőt valahogy egyáltalán nem tudtam összeegyeztetni. Milyen érzés lehet az, ami egyik embernek csodás, a másiknak pedig csupán kötelesség, sőt, feladat?
A tekintetét azonban a zavarom ellenére is álltam, eszem ágában sem volt gyáván elfordítani a tekintetemet róla. Egyébként is elvesztem néhány pillanatra az íriszei vizsgálgatásában, úgyhogy csak egy kicsit éreztem kellemetlennek az újbóli közelséget, az érintésével együtt.
- Igen, erre már magamtól is rájöttem – vetettem oda kissé ellenségesen, amikor arról beszélt, hogy nincs könnyű természete. Az is feltűnt, hogy egyáltalán nem nevezhető kedvesnek sem, de a további szavai határozottan megleptek. Közelség ide vagy oda, a szemöldököm ismét megugrott egy kicsit kérdőn, és még arról is elfelejtkeztem, hogy ahogyan beszéltem, ajkaim szinte az övéihez értek. – Tényleg így gondolja? – kérdeztem óvatosan, mert azt én sem szerettem volna, ha egy borzasztó házasságban kell élnem. A legtöbb nemes több szeretőt is tart, mert nincs szerelem, nincs tűz. Én arra vágytam volna, de talán én is anyám sorsára fogok jutni hamarosan.
- Igen! – használtam ki a lehetőséget, egy határozott bólintás kíséretében. – Nem vagyok naiv, uram, tisztában vagyok vele, hogy minden hercegnek akad több szeretője is. De ha a házassági eskünk elmondása után önnek is lesz, tájékoztat majd róla? – kérdeztem rá nyíltan, ha már az őszinteségről beszéltünk az előbb. – És még valami, bár ez inkább kérés lenne… - ezúttal már kicsit bátortalanabbul csengett a hangom, mint az előbb. – Óvatos lenne majd velem? A mai estén… - csupán azért tettem hozzá, hogy számára is egyértelmű legyen, miről is beszélek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 19:26


Marie & Henri
ξ black wedding


Még mindig mögötte somolygok, mikor arról tudat, hogy nem szeretné tudni mit is óhajtok. Hm, vajon milyen feleség lesz belőle? Részben teljesen másra számítottam vele kapcsolatban, részben pedig pontosan erre. Félszeg, visszafogott, a jól neveltség álcája mögé bújik, pedig látom, hogy van benne valami kettősség, ami szívesen kitörne az etikett vaskos rabláncai alól.
- Pedig hamarosan tudni fogja őket. – szinte csak suttogom a szavakat halkan sóhajtott mondatára válaszul. Nem mondom, hogy nem élvezem ezt a kis játékot vele és pontosan tudom, hogy mennyire otromba dolog, amit művelek. Viszont jobb, ha tudja, hogy mire számítson velem kapcsolatban.
Nyakát cirógatom végig és hallom, hogy elfelejt levegőt is venni ez pedig felkelt bennem egy bizonyos vágyat, mert ebből már egészen biztosan tudom, hogy érintetlen. Tehát ez is igaz vele kapcsolatban.
- Egy egész élet Mademoiselle. – suttogom még a fülébe, majd megfordul és szemben találom magam a jövendőbelimmel. Néhány lélegzetvételnyi ideig még ott maradok előtte, bizalmasan közel hozzá, de aztán hagyom, hogy fellélegezhessen, elvégre látom, hogy mennyire kellemetlenül érinti ez az egész szituáció. Bort töltök és megfordul a fejemben, hogy vajon mindig ilyen kimért-e vagy a benne lappangó tűz képes lesz-e a felszínre törni? Mindenesetre megéri egy próbát tenni, hogy megpróbáljam előcsalogatni belőle.
- Tehát megtagadja a kérésem és nem óhajt válaszolni? – újabb meglepetés. Nem emlékszem, hogy valaha is volt olyan asszony, aki nemet mondott volna nekem bármire is. Ez az első ilyen alkalom és ebben a pillanatban nem tudom megállapítani, hogy ez dühít-e vagy éppenséggel tetszik? Jövendőbelim tele van nem várt újdonságokkal.
Figyelem, ahogy a kupát forgatja vékony, kecses ujjai között. Végül pedig úgy dönt, hogy őszintén és nyíltan beszél velem. Ezt pedig értékelem. Meglepően üdítő, hogy ez a nő alig ismer még pár perce és máris több olyan dolgot tett meg, amit előtte más még soha.
- Gondolom nem ilyen hercegről álmodott korábban. – egyetlen szavát sem cáfolom meg, mert mind igaz. Nem lenne értelme hazudnom neki és nem is nagyon érdekel, hogy jobbnak lásson annál, ami vagyok.
Míg ő óvatosan kortyol ismét a borból, addig én kiiszom a sajátom maradékát és a kupát az asztalra teszem. Összefonom magam előtt mindkét karomat és így faggatom tovább. Látom rajta, hogy zavarba hozza a kérdés és ha éppen ivott volna, talán félre is nyelt volna. Nos, ez egy olyan téma, ami nem lesz közöttünk tabu, már csak azért sem, mert a feleségem lesz és valahogy össze kell hoznunk az utódainkat, ha mást nem is fogunk felépíteni ebben a házasságban.
- Ha velem nem illendő erről beszélnie, akkor kivel? – hirtelen mozdulok és lépek hozzá megint közel. Bal kezemmel az álla alá nyúlok, ha nem lép el és finoman magam felé fordítom a fejét, hogy íriszeibe nézhessek.
- Elhiszem magának kedvesem, de ez hamarosan mindenképpen ki fog derülni. – mert akárhogy is nézzük, hamarosan sor kerül erre is. A véres lepedő szokása most is él, ezen túl kell esnünk.
Közelebb hajolok hozzá, ujjaim még mindig finom ívű álla alatt vannak. Szám szinte az övéhez ér, tekintetem az ő ívelt, kívánatos ajkaira vándorolnak szemeiről.
- Ha őszinte és nyílt lesz velem, az, az életünket nagyban fogja megkönnyíteni. Nincs könnyű természetem, nem vagyok se kedves, se pedig finom és a szóbeszéd engem illetően nagy részben igaz. De nem kívánom, hogy a házasságunk egyenlő legyen a pokollal. Ha kérdése van, tegye fel, ha pedig én kérdezem… kérem válaszoljon. – nem hiszem, hogy volna értelme, ha nem lennék vele ebből a szempontból nyílt. Jobb, ha tudja mire számítson, az nekem is megkönnyíti az életemet.
Elengedem, hogy levegőhöz jusson, de nem lépek hátrébb tőle. Érzem, hogy mennyire kellemetlenül érzi magát. Nos, én sem érzem magam valami fantasztikusan. Még mindig nem akarom ezt a házasságot, de ha meg kell lennie, akkor legalább tisztán lássunk mind a ketten a másikkal kapcsolatban.
- Van bármi, amit tudni szeretne? – ha már előbb „kértem”, hogy tegye fel a kérdéseit, akkor nosza, itt a lehetőség, állok rendelkezésére. Érdekel, hogy vajon élni fog-e a lehetőséggel vagy sem?!

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 18:31

Egyáltalán nem éreztem magam sem jól, sem magabiztosnak. Nem tehetek róla, de ez a szituáció idegileg teljesen felőrölt, ezért úgy döntöttem, hogy valamit sürgősen kezdenem kell magammal. Valahogy meg kell erősíteni belül a kis lelkemet, mert ha ezzel a férfival kell majd leélnem a hátralévő életemet, akkor egészen biztos, hogy nem lesz könnyű dolgom, boldog életem meg aztán pláne nem! Még szerencse, hogy volt olyan itt velem, akit régóta ismerek és biztos pontot jelent az életemben, mert lehet, hogy most először teljesen kétségbeesnék. Pedig rám nem jellemző az ilyesmi, soha nem is volt. Sokkal inkább a talpraesettséggel, és az pengeéles ésszel lehetne jellemezni.
- Nem vagyok biztos benne, hogy szeretném… - suttogtam magam elé, még mielőtt észbe kaphattam volna. Talán hiba volt, nem szabadott volna, hogy ez kicsússzon a számon, de már úgyis lényegtelen, bizonyára meghallotta a szavaimat. Túl közel állt hozzám ahhoz, hogy ne így legyen és megússzam ezt a helyzetet. Már éppen szerettem volna mondani még valamit, ám amikor ujjával finoman hozzámért, egyből bennem akadtak a szavak, de még a levegő is bennem rekedt. Nem érintett így és ott még soha senki, úgyhogy természetes, hogy egyből megilletődtem. Ez a furcsa érzés, ami a gyomromból indult ki a mozdulat hatására, számomra még teljesen ismeretlen, ahogyan az is, hogy a karom libabőrös lett.
- Úgy hiszem, hogy évek állnak még a rendelkezésére hozzá! – nyögtem ki végül fojtottan, ezzel egy időben pedig megpördültem a saját tengelyem körül, hogy szembe nézhessek vele. Ugyan aggódtam amiatt, hogy mit fog lépni, és milyen lesz a túl közeli férfitest, de zavart, hogy nem látom őt, miközben beszélt. Lehet, hogy csak én vagyok túl jól nevelt egy herceghez képest, de én általában szerettem a szemébe nézni annak, akivel éppen beszélgettem. Bizonyára bennem van a hiba, semmi kétség!
Végül, amikor ellépett az asztalhoz, megkönnyebbült kis sóhaj szakadt ki belőlem. Csupán némán, így a távolság miatt aligha hallhatta meg, talán ez volt az én legnagyobb szerencsém. Ki tudja, hogy akkor mivel provokált volna tovább, ha észreveszi, hogy mennyire nehezemre esett kezelni az előbbi helyzetet.
- Szerintem minden embernek joga van ahhoz, hogy a saját gondolatait megtartsa magának! – feleltem egyszerűen, ujjaim között forgatva az ezüstkupát. Egyelőre még nem ittam bele, ivott helyettem a leendő uram bőven, ahogy elnéztem. Erről legalább máris tudtam, hogy igaz vele kapcsolatban. A fürkésző tekintet egyébként nálam is jelen volt, én azonban azon gondolkoztam közben, hogy tényleg merjek őszintén válaszolni neki, vagy jobban járok azzal, ha nem teszem. Mivel csak ketten voltunk a helyiségben, és alig néhány órán belül megmásíthatatlanul is össze lesz kötve az életünk, úgy döntöttem, hogy őszinte leszek.
- Hallottam, hogy van néhány törvénytelen gyermeke, és előszeretettel hál a szolgálókkal, meg még ki tudja, hogy milyen kétes hírű asszonyokkal… - az utolsó néhány szót már inkább a kupa pereme mögött dünnyögtem, mielőtt megízleltem volna a bort. Finomnak találtam, de nem vagyok nagy iszákos, így egyelőre nem is ittam belőle többet. Talán ez az én szerencsém, mert egészen biztos, hogy a következő kérdése hallatán félrenyeltem volna.
- Nem hinném, hogy ilyesmiről illendő volna beszélni, de ha arra kíváncsi, még érintetlen vagyok! – szegtem fel büszkén a fejemet, és bizony isten, igaza volt! Szükségem volt a bor jótékony, bódító hatására, így ittam még két nagyobb kortyot belőle, hogy képes legyek elviselni ezt a megalázó beszélgetést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 15:08


Marie & Henri
ξ black wedding


Udvariaskodásból atyám és jövendőbelim is a lehető legnagyobb dicséretet kellene, hogy kapjanak, mert nem győznek a másikkal eléggé kimérten és tisztelettudóan beszélni. Engem meg ez az egész bosszant! Mégis kinek adjuk elő ezt a színházat? Mindenki tudja, hogy egyikünk sem akarja ezt a házasságot, mert bár még nem ismerem arám, érzéseit velem és ezzel az egésszel kapcsolatban, azt azért igen erősen kétlem, hogy leghőbb vágya lenne egy idegen asszonya lenni még napnyugta előtt. És azt sem hiszem, hogy ne hallott volna rólam ezt-azt. Pontosan tudom, miket beszélnek a hátam mögött, adok is rá éppen elég okot, hogy szárnyra kelljenek a pletykák.
Mivel megunom ezt az egész közjátékot, leállítom mielőtt még nagyobb méreteket öltene és bár atyámon és anyámon is látom a sértettséget, eleget tesznek a kérésnek éppen nem mondható utasításomnak, mert tisztában vannak azzal, már eleve az egész házasság ötlete miatt is tajtékzani tudnék. Jobb, ha most hagynak, hadd intézzem ezt az egész kérdést úgy, ahogy akarom és a magam módján akarom megismerni a nőt, akit nem sokára el kell vennem.
Arám tekintetét figyelve várom, hogy küldje el a kíséretét és valahol tesztelem is, hogy vajon mennyire engedelmes vagy sem. Látom rajta, hogy meglepem és talán még fel is bosszantom(?), de végül győzedelmeskedik a neveltetése, mert megteszi, amit várok tőle. Szóval engedelmes. Vagy most annak tűnik.
Kivonul a díszes társaság és csak mi ketten maradunk, én pedig körbe járom őt, lassan, elidőzve egy-egy vonásán. Úgy hiszem ennyi jár nekem is és hamarosan ki is ejti a kis varázs szavakat. Ahogy óhajtom. Aljas félmosoly tarkítja arcom vonásait és közelebb lépek hozzá. A háta mögött vagyok, leheletem nyakának kecses ívét és csupasz bőrét borzolja, mikor megszólalok.
- Kedvesem, ha csak sejtené, hogy miket is óhajtok… – sunyi, somolygó vigyor húzódik ajkaimra, noha így ebben a helyzetben ő ezt aligha láthatja. Szándékosan beszélek kétértelműen, tudni akarom, hogy mennyire jön zavarba, vagy állja a sarat, ami jelen esetben én magam vagyok.
Jobb kezem ujjaival az említett kecses nyakon simítok gyengéden végig a fültőtől lefelé, míg bal felől hajolok hozzá továbbra is. Úgy tűnik mégsem olyan szende, mint első ránézésre tűnt, hiszen azt szeretné, ha nem méricskélném.
- Bocsássa meg, hogy engedem kielégíteni kíváncsiságomat. – bár valójában ez nem igazi bocsánatkérés és nem is foglalkozok azzal, hogy ezt ne lehessen kihallani a hangomból.
- Tehát van magában indulat. Helyes. – elképzelhető, hogy mégsem olyan unalmas nő, mint gondoltam, mert bár érezhetően visszafogja magát és visszafojtja, ami benne fortyog, azért érzem, hogy némi tűz is lobog benne a jól neveltség álcája alatt.
Ellépek tőle és az asztalhoz lépek. Két ezüstkupába töltök bort, felveszem őket és az egyiket a kezébe adom, a másikat megtartom. Várom, hogy elmondja, mit is gondol rólam és mivel tömték a fejét a jövendőbelijével kapcsolatban.
Lazán és talán hanyagul is az asztal szélének támaszkodok, miközben arámat figyelem ugyanolyan fürkészően, mint eddig.
- Csak bátran. Tessék, mondja ki miket hallott. Mégiscsak tudnom kell, hogy mit gondol rólam a saját a feleségem! – visszafojtott indulatát látva érdekel, hogy vajon van-e elég mersze ahhoz, hogy őszintén elmondja, amit gondol vagy továbbra is az illem álcája mögé rejtőzik.
- Mondja hölgyem, mennyit tud a házasságról, a házaséletről? Mire készítették fel? – faggatózom tovább és belekortyolok a borba. Pontosabban kiiszom a kupa felét.
- Igyon csak kedvesem, szüksége lesz rá. – fixírozom az ő kupáját. Persze nem kötelező neki, de annyi szent, hogy elég nehéz nap elé nézünk mind a ketten.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 14:15

Az, hogy az idős férfi ilyen szívélyes és udvarias volt velem, valamennyit oldott a bennem gyökeret vert feszültségből. Egyáltalán nem örültem neki, hogy ilyen gyomorgörccsel kell megismernem a családom legújabb leendő tagjait, de szerintem ez teljesen normális. Melyik az a fiatal hölgy, aki ne érezne így a leendő férjével való első találkozás alkalmával? Szerintem ez nagyon ritka. Talán jobb lett volna, ha gyerekként néhány alkalommal van egymáshoz szerencsénk, de valamiért a szüleink nem így alakították ezt a kapcsolatot, így aztán neki is legalább annyira új és kényszerű volt ez, mint nekem. Ezzel a gondolattal próbáltam tartani magamban a lelket, hogy nem csupán nekem, de neki is rossz ez. Persze lehet, hogy hasztalanul teszem, mert nem remélhetek tőle semmiféle kedvességet irányomba, megértést meg aztán pláne nem. A férfiak amúgy is hajlamokat ráfogni, hogy a nők bonyolultak, és annyi a dolguk, hogy utódokat nemzzenek. Micsoda badarság!
Mielőtt azonban kiülhetett volna vonásaimra a kelletlenség és a negatív gondolatok keltette grimasz, inkább udvarias mosolyt erőltettem magamra. Eszem ágában sem volt mutatni, hogy milyen önfejű tudok lenni, mert az egyáltalán nem lett volna illendő.
- Köszönöm a bókot, Monsieur! Ön túl kedves hozzám, zavarba hoz! – mondtam őszintén, újabb kis pukedli kíséretében, amivel a tiszteletemet és a hálámat igyekeztem kifejezni. Igyekeztem én is éppen ilyen modorban hozzáállni ehhez a férfihoz, mert ő legalább barátságosabban pillantott rám, mint a mögötte álló úrfi. – Enyém a megtiszteltetés! – már éppen előtte is meg akartam hajtani a fejemet, amint megtörtént a bemutatás, de elég furcsán jött volna ki, ha ő meg közben a kezemet csókolja finoman. Szóval megtartottam inkább a királynői tartást, és hagytam, hadd fogja csak a kezemet. Tekintetem néhány pillanatig elidőzött rajta, de nem vagyok ostoba. Láttam a mosolyán, azon, ahogyan rám nézett, hogy cseppet sem örül az ittlétemnek. Én is szívesebben lettem volna máshol, ami azt illeti, csupán a jó modor volt az, ami nem hagyta ezt kimutatni.
Már éppen bólintani szerettem volna, hiszen tényleg örültem volna a hirtelen izgalom után némi magánynak, amikor a kedves jövendőbelim cseppet sem udvariasan szólalt fel. A meglepettség valószínűleg halványan ugyan, de kiült az arcomra. Vannak olyan esetek, amikor sajnos képtelen vagyok uralkodni a vonásaimon, mert valami annyira váratlanul ér. Hát, ez pontosan egy olyan helyzet volt, nem is tudtam igazából, hogy ezt most mire véljem.
Addig a pontig nem is volt semmi probléma, amíg igazán nem éreztem sértőnek a szavait. Legszívesebben máris kifejeztem volna a felháborodásomat és a nemtetszésemet, de még időben észbe kaptam, hogy ez most mennyire nem volna jó ötlet. Elnyíló ajkaimat azzal a lendülettel újra össze is zártam, ám ezúttal annyira szorítottam őket, hogy penge vékonnyá keskenyedtek. Mégis micsoda tiszteletlen, pimasz fráter ő, hogy ilyesmit mond egy hölgy jelenlétében?
- Menjetek… - mondtam végül halkan, nem túl határozottan, miután a vállam felett hátrapillantottam. Kedves szolgálólányom még egy utolsó aggódó pillantást váltott velem, de egy biccentéssel megerősítettem abban, hogy nem lesz semmi bajom. Legalábbis nagyon reméltem, hogy nem fog velem semmi illetlent tenni, mert már így is kellemetlen helyzetbe hozott a ház népe előtt. Egyből, alig öt perccel azután, hogy megérkeztem. Mi lesz még akkor, miután összeházasodtunk? Nem, erre egyelőre gondolni sem akartam, mert túlságosan megrémítettek az esetleges lehetőségek.
- Ahogy óhajtja! – az udvariasságot tartottam magam elé pajzsként, miután magunkra maradtunk. Nem az feszélyezett igazán, hogy egy férfival kettesben maradtam, hanem az, hogy előzőleg milyen otrombaságot mondott az apjának. – Megtenné, hogy nem méricskél úgy, akár a vágásra szánt állatot? – kérdeztem a tőlem telhető legfinomabban, visszafojtott indulattal. Hihetetlen, komolyan nem is értem, hogy mit képzel magáról. Így bánni egy hölggyel! Hallatlan! Azt azonban nem titkoltam, hogy a kérdése meglepett. Szemöldököm egy pillanatra meg is ugrott egy kicsit, elveszítve a kontrollt a távolságtartó vonásaim felett.
- Semmi olyasmit, amit egy hölgynek illendő lenne mondania… uram! – válaszoltam a kérdésére, újra egy kicsit meghajolva felé. Eszem ágában sem volt elmondani neki, ki tudja, hogyan reagált volna rá. Az volt az utolsó dolog a szándékaim között, hogy máris felbőszítsem, de legalább annyira fortyogott bennem az indulat, mint valószínűleg benne is a házasság miatt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 13:15


Marie & Henri
ξ black wedding


Vörös ruhában jelenik meg végül. Nem nehéz kitalálnom, hogy melyik fiatal lány is az arám, öltözködése és ékszerei azonnal elárulják őt. Szemhéjaim összeszűkülnek, ahogy végigmérem a leendőbelimet. Legalább csinos. Mi több, hogy teljesen őszinte legyek, igazán szemrevaló nő. Az legalább ad valami megnyugvást, hogy nem egy otromba bányarém az, akit nőül kell vennem. De ez még koránt sem segít azon, hogy az esküvőt még most sem kívánja egyetlen apró porcikám sem. Nem hinném, hogy nekem találták ki és ami azt illeti nem is kívánok minta férj lenni.
Apám persze azonnal nyájasan üdvözli, ahogyan mindig tartózkodó anyám is szelíd mosollyal köszönti őt és kíséretét. Én azonban nem törődök azzal, hogy leplezzem kíváncsiságom és fesztelenül mérem végig arámat. És lám, mit látok? Hogy az illendőnél ő is tovább tartja rajtam a tekintetét.
- Igazán örvendünk de Lacroix kisasszony, hogy személyesen is megismerhetjük. Atyja ódákat zengett a szépségéről és lám nem túlzott. – apám persze most sem átall túlontúl udvariasnak lenni. Megforgatom a szemem mögötte, de még egyelőre nem kívánok megszólalni.
- Minden érdem a királyunké, Isten áldja! Ő ad otthont mindannyiunk számára. Hadd mutassam be a leendőbelijét és egyben a fiamat, Henri Bertrand Jacques de Montpensier herceget, Auvergne dauphinja-t. – atyám arrébb áll, hogy egy széles kézmozdulattal felém mutasson, én pedig előre lépek, jegyesem elé közvetlenül. A kezéért nyúlok és ha engedi, akkor egy kézcsókot hintek a finom kis kézfejre.
- Mademoiselle. – örömtelen félmosolyra húzódnak az ajkaim, ez sokkal inkább formalitás. Túl vagyunk a kötelező körön, de atyám csak folytatja.
- Bizonyára elfáradt a hosszú úton… – befejezni azonban nem marad ideje a mondatot, mert durván félbeszakítom.
- Menjenek ki! – jól hallhatóan utasítok minden jelenlévőt, csak a jövendőbelimre nem igaz ez és, hogy ezt jelezzem is neki, a kezét még mindig nem engedtem el. Kék íriszeim az övéibe kapcsolódnak és hanglejtésemben benne van, egyáltalán nem vagyok olyan hangulatban, hogy ellentmondást tűrjek, még a tulajdon szüleimtől sem. Atyám persze azonnal hápogni kezd, ahogyan anyám meg sápítozni.
- Jól hallották. Mind menjenek ki! – dörgöm még egyszer. És most már atyám felé pillantok.
- Mégis mitől fél? Pár óra múlva a feleségem lesz, mégis mit tehetnék vele, amit ne tennék meg aztán egész életünk folyamán?! – nem kell ide gardedám, meg senki egyéb. Ha már el kell vennem, akkor annyi jár, hogy vizslató tekintetek nélkül ismerjem meg vagy legalább váltsak vele néhány szót.
Apám persze nem tud mit mondani erre és végül dühös képpel, de int a megannyi szolgálónak, hogy menjenek. Karon fogja anyámat és őt is kivezeti a teremből. Megadom a lehetőséget, hogy arám maga is kiküldje a saját kíséretét, de ha nem teszi meg, esküszöm, hogy én fogom.
Ha már csak ketten maradunk a teremben, elengedem a kezét, amit eddig foglyul ejtve tartottam a sajátomban.
- Így egy kicsit fesztelenebbül beszélhetünk egymással. – lassan elindulok körülötte körbe, hogy nem titkoltan minden irányból megnézhessem. Természetes a kíváncsiságom, hiszen mégiscsak egy életen át kell majd őt néznem.
- Őszintén érdekel miket hallott eddig rólam? – tudni akarom, hogyan is áll hozzám, hogy mennyi mindent sugdostak a fülébe a jövendőbelijéről. Valószínűleg minden mocskos dolog, amit eddig hallott, igaz. De, hogy erről felvilágosítom-e, azt még nem tudom. Most mindenesetre szeretném jobban szemügyre venni és megtudni, hogy milyen is valójában.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Dormer
♛ RESIDENCE : Francia udvar
♛ OCCUPATION : la princesse de montpensier
♛ POSTS : 22
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 12:10

Ha az emlékeim nem csalnak, akkor utoljára akkor voltam ennyire ideges, amikor először fogtam kardot a kezemben. Nem, talán még az is természetesebbnek tűnt, mint azok az érzések, amik most kavarogtak bennem. Egyáltalán nem éreztem magam jól, ráadásul az út is elég hosszúnak tűnt ahhoz, hogy a gondolataim folyton olyan irányba kalandozzanak, amik nem tesznek nekem jót. Különösen nem most, amikor ilyen sorsdöntő találkozás előtt állok!
Nagyot nyeltem, szoknyámon lesimítgattam a nem létező ráncokat, mire a velem szemben ülő szolgálólányom a kezemre tette a kezét, hogy ne remegjek annyira. Biztató mosolya többet ért minden kimondott szónál, de most mégsem volt képes megnyugtatni. Nem okozhattam csalódást, de tartottam tőle, hogy a híre ellenére a jövendőbeli uram csak egy kövér, tohonya nemes, aki nem törődik mással, csak egész nap vedeli a borospince tartalmát, és felhajtja a szolgálólányokat, hogy kedvét lelje bennük egy kevés ideig. Én nem akartam egy lenni közülük, lealacsonyodni ilyen szintre, mikor én a felesége leszek. A gondolattól azért némi szégyenérzet lett úrrá rajtam, de csak azért, mert ezzel a saját szolgálómat is ledegradáltam, pedig ezt igazán nem akartam. Ő jó volt hozzám, mindig mellettem állt, amikor szükségem volt rá. Most is, pedig nem lett volna muszáj eljönnie velem, hogy hátrahagyjon mindent, amit eddig ismert. Mégis jött, amit soha nem leszek képes eléggé megköszönni neki.
- Már látom a kastélyt! – közölte lelkendezve, mire arcomról eltűnt az álmatag mosoly, és helyét rémület vette át.
- Tényleg? Hadd lássam! – nyomakodtam én is oda a hintó ablakához. Igen, tényleg ott volt, és még innen is pompázatosnak tűnt, ugyanakkor félelmetesnek is. Szerintem még akkor sem lennék ennyire megilletődött, ha magával a királlyal kellene találkoznom. Róla legalább tudnám, hogy mit várhatok tőle, de alig néhány órán belül egy számomra teljesen idegen férfi fog rendelkezni a sorsom felől. Egyik karmai közül máris kerülök a másikéba, ez valami borzasztó! Utáltam ezt a kiszolgáltatott érzést, de mit tehettem volna?
Csupán akkor ocsúdtam fel valamelyest, amikor a hintó hatalmas rántással megállt. Hát itt vagyunk! A szívem egyből a torkomban dobogott, néhány pillanatra még abban sem voltam biztos, hogy van egyáltalán hangom. De biztosan volt, mert valamit mondtam a kocsisnak, miközben kisegített, de olyan idegenül, olyan távolinak tűnt a beszédem, hogy fel sem fogtam teljesen. Valahol az ájulás és az ébrenlét határán egyensúlyoztam, de ha hamarosan nem szedem össze magam, akkor biztos, hogy rossz vége lesz!
- Gyere, Marie, mennünk kell! – súgta oda nekem az én mindig hűséges barátnőm, bár a hangja olyan fojtott volt, amilyennek lennie kell akkor, ha ilyen közvetlenül szól hozzám. Szerintem most is csak azért tette, hogy ezzel is megnyugtasson valamelyest. Sikerült is neki, mert abban a pillanatban emlékeztettem magam arra, hogy mi a feladatom, és milyen fontos, hogy jól csináljam. Mire odaértünk a bejárati ajtóhoz, és a bent lévőkkel közölték, hogy megérkeztem, addigra már egyenes háttal, büszke tartással sétáltam be. Vörös bársonyruhám kifogástalanul állt rajtam, csak úgy, ahogyan a hajam is. Az összképet a viselt ékszereim tették még csillogóbbá, még tökéletesebbé.
- Uram! – köszöntöttem illendően, ahogyan azt kell a magasabb rangú férfiak esetében. Először azt hittem a ház urára, hogy ő lesz a jövendőbelim, ám csakhamar feltűnt a háta mögött nem sokkal egy jóval fiatalabb, ám rá kísértetiesen hasonlító férfi. Tekintetem a félig meghajló helyzetből egyből felé kalandozott, kíváncsisággal vegyes óvatossággal. Csupán néhány másodpercre felejtettem rajta acélos íriszeimet, de talán bőven elég volt ahhoz, hogy illetlenebb legyen, mint azt szabadna egy magam fajta nemes hölgynek. A szoknya suhogása volt az, ami végképp kizökkentett ebből a helyzetből, így mire felegyenesedtem, már a jövendőbeli anyósomat is szemrevételezhettem. Udvariatlan, vagy sem, szám szegletében megjelent egy halovány kis mosoly, amit a másik nőnek címeztem. – Igazán gyönyörű az otthonuk! Köszönöm, hogy vendégül látnak! – szólaltam meg végül, amikor megtaláltam a hangomat.


A hozzászólást Marie de Montpensier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 29 Szept. 2014, 13:41-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Gaspard Ulliel
♛ RESIDENCE : court
♛ OCCUPATION : noble, soldier
♛ POSTS : 23
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 27.



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem Vas. 28 Szept. 2014, 10:55


Marie & Henri
ξ black wedding


Nagy lendülettel kapaszkodok bele a boroskupába és egy húzóra leöntöm torkomon a vörös alkoholt, amely színültig volt benne. Az nem kifejezés, hogy ideges vagyok és dühös, de leginkább feszült a visszafojtott haragtól. Meg tudnám fojtani apámat egy kanálka vízben, amiért belekényszerített ebbe az egész ostoba érdekházasságba.
Nem, még nem ismerem a jövendőbelimet, de amit hallottam róla, az alapján megvan a véleményem. Nem hiszem, hogy más lenne, mint akármelyik nemes lányka, akit arra nevelnek, hogy egyszer majd férjhez adják, tehát gondolom szépen énekel, tud hímezni és ezzel nagyjából ki is fújt minden érdekessége. Remélem, hogy legalább szép, mert ha ehhez még egy bányarém is, akkor aztán tényleg nem tudom, hogy mit fogok csinálni! És akkor még el is várják tőlem, hogy örökösöket nemzzek neki! Áhh!
Az ezüst kupa talpa hangosan és tompán koppan a tölgyasztal sötét falapján, amikor odavágom.
- Még! – mordulok a szolgálólányra, aki remegő kezekkel nyúl a boroskancsó után és tölt még. Természetesen mellé loccsantja, rá a kezemre és a kézelő anyagára is. Dühösen állok fel a helyemről és rázom le a bort magamról.
- Ostoba nőszemély! – kiáltok rá, mire a lány nem győz elnézést kérni és azonnal a kezemmel és a leöntött anyaggal kezd foglalatoskodni. Látom, hogy mennyire remeg és bár előbb még el akartam rántani a karom, hogy hagyjon, most mégsem teszem. Szabad kezemmel az álla alá nyúlok és magam felé emelem orcáját. Sunyi vigyor kerül fel ábrázatomra. A heg, ami kettészeli képem bal felét, ilyenkor csak jobban elmélyül, karaktert kölcsönözve ezzel a képemnek.
Az ijedt szürke szempárba bámulok és olyan közel hajolok hozzá, hogy az orrunk szinte összeér.
- Van rá megoldás, hogy ezt elfelejtsük. – úgy mérem végig, ahogy más egy darab húst és éppen amikor már kövér ajkaira tapadnék, anyám ront be a helyiségbe, így szét rebbenünk a szolgálólánnyal. Ő megint a kézelőmmel foglalkozik, hogy ne maradjon foltos, én meg az anyámra tekintek, hogy mégis mit akar. Tekintetem még mindig dühtől szikrázik, de szülőm mit sem törődik ezzel. Aminek meg kell történnie, az meg fog történni és kész. Kirántom a kezem a kerek képű, formás leány kezei közül, mire az meghajolva csendben és gyorsan távozik.
- Itt az idő, gyere. – szólal meg anyám, hangjában szigor van, eltökélte, hogy most az egyszer nem fog megenyhülni nekem és ez csak még inkább rátesz erre az egészre. Ha apámra nem is, de rá számítottam, hogy mellém áll. Ehelyett azonban csak lök rajtam egyet, hogy egy olyan házasságot szenvedjek el, amit nem akarok.
- Remélem legalább csinos. – vágom oda dühödten és szó szerint elviharzok anyám mellett, ahogy kimegyek a teremből. Tudom, hogy szemforgatva jön utánam méltóságteljesen.
A menetrend egyszerű. Találkozom az arámmal, együtt töltünk némi időt, hogy ne mondhassuk utólag, csak az esküvőn az oltár előtt láthattuk egymást először, majd délután meg kell lennie annak, ami elrendeltetett. Hát csodálatos. Mire lemegy a nap, már nős leszek. Nem is tudom hová legyek a gyönyörűségtől!

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : lana parrilla
♛ RESIDENCE : french court
♛ POSTS : 67
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 16.
hercegnõ



TémanyitásTárgy: Bálterem Szer. 17 Szept. 2014, 18:13

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

here's my secrets



TémanyitásTárgy: Re: Bálterem

Vissza az elejére Go down

Bálterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
long may she reign :: Franciaország :: A francia udvar :: Kastély-