Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Közlemények
Mary Stuart
Hétf. 13 Ápr. 2015, 15:26
Folyosók
Benjamin Rhys
Kedd 07 Ápr. 2015, 19:42
Louis Condé
Louis Condé
Hétf. 06 Ápr. 2015, 15:25
sugar, we're going down
Vendég
Szomb. 04 Ápr. 2015, 15:32
City of Fallens
Eleanor Darlington
Csüt. 02 Ápr. 2015, 13:09
Coeur d'Anubis
Ambrosia C. Colbert
Szer. 01 Ápr. 2015, 20:11
Notre Dame
Vlad Tepes
Hétf. 30 Márc. 2015, 19:53
Játszótárs-kereső
Nicolas Báthory
Vas. 29 Márc. 2015, 21:40
Activity check
Haelan Raleigh
Szer. 25 Márc. 2015, 15:47

Az oldal csodálatos kinézetét LENA-nak köszönhetjük. Ezer hála neki, amiért ilyen gyönyörűek lettünk! A nyers képek tumblr-ről származnak.
Az oldalon szereplő leírások Odette Bourbon-Maine és Mary Stuart tollaiból fakadt. Nem szeretnénk máshol viszont látni.
Az alapvilágot a Reign c. amerikai sorozatból merítettük. Nem fogunk pontosan a sorozattal haladni, együttesen fogunk dönteni hogy hogyan tovább.


Share| .

Kápolna

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Richard Madden
♛ RESIDENCE : Franciaország - királyi palota
♛ OCCUPATION : palotaőr
♛ POSTS : 10
♛ JOIN DATE : 2014. Oct. 13.
katona



TémanyitásTárgy: Re: Kápolna Szer. 15 Okt. 2014, 20:01

Bólintottam Linia felé:
- Köszönöm. Igaz, hogy Jan nem volt családtagom, de öt évig éltem a kastélyában, mellette küzdöttem egy tucatra való csatában és... igen. A barátom volt - ismertem el. - Ami a kalandot illeti... Nos nem tudok rá a romantika ködén át tekinteni, ahhoz túl sok bajtársat temettem el és túl sok vérontásban volt részem, ami azt illeti az én kezeimhez is sok vér tapad. Persze, tudom, a csata ilyen, nem tehetem meg, hogy csak ácsorogjak a közepén, mert akkor megölnek, de ettől még nem lesz könnyebb. Viszont összességében megérte fejest ugranom ebbe. A dózse palotájának ablakából vagy a papi szeminárium után az oltár mellől sosem ismertem volna meg úgy az embereket, ahogy módom volt rá. Wysnioweczky őrgróf igen büszke volt családja ősi kastélyára, nekem pedig véletlenül sem volt szívem elmondani neki, hogy Velencében a tehetősebb kereskedőknek is nagyobb és fényűzőbb palotái vannak. De a lengyel nemes hajléka mégis más, mégis... több volt mint egy gazdag főrangú ház. Az a vár élt, annak történelme volt. Érezte az ember a kövekben családja letűnt tagjainak áldozatát, akik a vérükkel építették és a becsületükkel óvták meg falait. Clemente Niccolo Morosini mikor találkozott volna egy jelentéktelen vidéki lengyel nemessel? Velence a dózse segedelmével bíborosa ugyan mikor tanul meg csizmát talpalni és közben elbeszélgetni az egyszerű emberekkel? Ha pedig nem ismeri meg őket, vajh mikor fog úgy prédikálni, hogy ők is megértsék? - megráztam a fejemet és újra elvigyorodtam: - Bocsáss meg Linia, elragadtak a múlt érzelmei, nem akartalak untatni. A lábam? Hát silbaktársammal egy nyolc órás őrszolgálaton vagyunk túl, merev vigyázz állásban, úgyhogy azt hiszem kimondhatom: rendbe jött - nevettem rá. - De hát veterán gyalogos vagyok húgicám, vagyis nagyjából annyiszor varrtak, foltoztak a felcserek mint a koldusbocskort. Ez egy ilyen élet - legyintettem, mutatva ez lényegtelen, elfogadtam az életmód veszélyeit.
Amikor a visszatérés módja felől kérdezett felsóhajtottam, karjaim összefonva a mellkasom előtt a falnak vetettem a hátamat, kék íriszeim pedig az ő nagy, tiszta tekintetét keresték:
- Úgy, hogy már házasember vagyok - feleltem egyszerűen, majd felemeltem a kezem, kérve hogy befejezhessem. - Sokan elfelejtik: a papi szentelés két lépcsős. Először diakónussá avatnak csak és ezt a szentelést megkaphatják házas férfiak is. Igaz, akkor sosem lehet belőlük áldozópap. Nem gyóntathatnék és egyedül nem misézhetnék, de minden mást, amit egy pap megtehet, azt én is. Manapság ritka már, de létezik a magas egyházi rangra emelkedése is egy diakónusnak és ahogy atyánkat ismerem, ha már főpapot akar belőlem faragtatni, hát keresztülvinné az akaratát. Így térhetnék haza, ami mindenkinek megfelel. Nem mondom, hogy taszít az egyházi pálya, szívesen állnék az oltár mögé, de a szerelem lehetőségéről nem akarok lemondani miatta - tártam szét a karjaim. - Igaz, annyi előnyöm van ebben, hogy nekem nem kell leszűkíteni a rangbéli nőkre a keresést, a papság jó részben póri származású amúgy is - mosolyodtam el. - De mivel még nem találtam meg a jövendőbelimet, így ez még nem is esedékes.
Ahogy hallgattam a családról szóló híreket mély sóhajjal néztem fel a plafonra szememet forgatva, majd én is egy székbe rogytam:
- Hát ez a két jómadár se tudott megváltozni az évek során? - morogtam. - Azt hittem mostanra benő a fejük lágya. Nézd húgi, én elég régóta nem mozgok a politikában, de az alapokat ismerem. Meg a kis családot is valamelyest. Abból a két szerencsétlenből sosem lesz dózse, hisz a cím nem örökölhető. Már nagyapátok is dózse volt, atyátok is az, nagyon ritka hogy három generáció ugyanabból a családból adja Velence urát, a választójoggal bíró polgárok rettegnek egy esetleges dinasztialapítástól. A középső bátyánknak mindig is volt érzéke a pénzhez, de ez önmagában nem lesz elég. A legidősebb testvérünket meg, legalábbis mikor elszöktem, a kardon és a hajókon kívül semmi sem érdekelte. A velencei hajóflotta élén el tudom képzelni, de a trónon? Nem. Ha valakinek lenne rá esélye, akit talán támogatna a gyűlés, az Loras. Neki megvolt erre minden adottsága - csóváltam a fejemet. - Vagy megváltoztak volna? Alkalmasabbak mint voltak?
Liniára mosolyogtam, majd kinyúlva egyetlen rövid pillanatra megszorítottam a vállát. Rövid érintés volt, nagyon vigyázztam, hogy ne hozzam zavarba a férfiak érintéséhez egészen bizonyosan nem szokott kis hercegnőt, de benne legyen a mostohafivér és vérrokon minden szeretete és biztatása:
- Atyád jót akart nekem és jót neked is, de akármilyen bölcs is legyen, néha téved. Én nem akartam pap lenni, te pedig itt Párizsban... hát végül is nem tudhatom - vontam meg a vállamat, - akadnak rangbéli agglegények, olyanok is, akik kellően rangosak és vagyonosak, hogy akár a dózse családjának magasságába emeljék a tekintetüket, mert hát erről van szó, ugye? Szóval van úri társaság, de ezek a fiatal bikák nem sokban mások, mint bárhol máshol. A tejfelesszájúak többet vedelnek a veterán zsoldosoknál, több szeretőt is tartanak, ráadásul a vadászatokon kívül másról nem hallottam fecserészni őket a folyosókon. Amelyik meg már túl van ezen a heves koron, annak nem véletlenül nincs felesége. Mondjuk a szász követ, aki a német vallásháborúkban többször esküdött hamisan mint Júdás a Bibliában és a háta mögött csak Asszonyhóhérnak nevezik, elhiheted nem véletlenül. Szóval... a ti köreitekben a házasság több okból köttetik, de amennyire szeretett téged mint egyetlen lányát Girolamo, azt hiszem átgondolná a dolgot, ha személy szerint is itt lenne. Mondjuk nem aggódom miattad, okos és talpraesett nő vagy, Loras pedig vigyázni fog rád. Meg én is, ha úgy adódik - néztem a szemébe szeretettel, de komolyan. - Egyébiránt nem találkoztam még vele. Nem tudom hogy fogadná, mennyit változott - feleltem elgondolkodva. - Talán jobb lenne, ha beavatnád és nem érné meglepetésként, amennyire emlékszem, annyira nem szerette a váratlan dolgokat. Ő... Loras... sokat változott? - kérdeztem.
Utolsó kérdésére őszinte jó kedvvel kacagtam fel, ami gyorsan változott bocsánatkérő mosollyá:
- Ne haragudj, csak ez a kérdésed volt az tipikusan, amiről korábban beszéltem. A palota túlságosan el van szigetelve az egyszerű emberektől. A pórnép épp úgy házasodik, mint az arisztokrácia. Csak nem olyan fényűző körülmények között - vontam vállat. - Én pedig akkor fogok, ha megtaláltam azt a nőt, akivel le akarom élni az életemet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Portman
♛ RESIDENCE : french court
♛ OCCUPATION : princess of Venice
♛ POSTS : 9
♛ JOIN DATE : 2014. Oct. 13.
hercegnõ



TémanyitásTárgy: Re: Kápolna Szer. 15 Okt. 2014, 18:47


Luca & Linia
ξ I'm glad to see you, cousin


Kicsit elpirulok, amikor a kérdés-áradatomra elkuncogja magát. Azt hiszem kissé elragadtattam magam, amikor ennyi mindent rázúdtottam és bevallom most már kicsit szégyellemm amiért nem voltam tartózkodóbb az imént és nem megfelelően tarottam kordában érzéseimet és kérdéseimet egyaránt. Szerencsére azonban kuzinom úgy tűnik nem vette zokon tolakodásomat és amikor hellyel kínál, leülök és figyelmesen hallgatom végig, amit elmesél nekem.
Nem merem félbeszakítani, olykor elkrekedett szemekkel, máskor ajkaim elé kapott kezemmel konstatálom a történetét és amikor a sebről beszél, ami a combját érte, akkor akaratlanul is a lábaira siklik a tekintetem. Vajon jól van? Teljesen rendbe jött? Aggódva hallgatom tovább, aztán megint elkápráztat, szinte szédülök annyi helyről mesél, mintha nem is lenne mindez igaz, hanem valami mesét hallgatnék és ha nem ülnék, bizonyosan megszédülnék mindattól, amit hallok.
Izgatott leszem a történmetétől, elcsodálkozva, lelkesen hallgatom őt és milliónyi kérdés fogalmazósik meg bennem, amelyeket szeretnék feltenni, de nem merem félbeszakítani még mindig, hát hagyom, hogy mindent elmeséljen és minden egyes szaváért hálás vagyok, amit megoszt velem. Ezt valahogy megtisztelőnek veszem, mert egy nővel nem igazánm osztják meg kalandjaikat a férfiak, nem tartanak méltónak rá bennünket, hát ezért örülök annak annyira, hogy ennyi mindenbe beavat.
- Ó, milyen sok kalandban volt részed! És őszinte részvétem a veszteséged miatt. - szomorúan hallom, hogy elvesztrett valakit, aki fontos volt számára, sosem kívántam volna, hogy ezt a veszteséget valaha is megélje. Keze után nyúlok és együtt érzően fogom meg, ha engedi, de csupán rövid ideig, mert még ha a rokonom is, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy férfiak kezét - vagy akármijét - fogdossam.
Atyánk elképzeléseit érintő megjegyzése nyomán elhúzom ajkaimat kissé, pontosan tudom, hogy miről is beszél, főleg azóta, hogy felnőtt nővé értem, gyermekkoromban valahogy nem irányította úgy az életem vagy kevésbé volt róla tudomásom. Utóbbit valószínűbbnek tartom, és ha van oka annak, amiért hiányoznak a gondtalan gyermekévek, akkor ez az. Kevesebb felelősség és megfelelnin akarás ült a vállaimon.
- Szóval csizmadia voltál... Tudod most kicsit irígykedek, amiért olyan életed lehet, amilyet te választottál magadnak, de ezzel együtt őszinte öröm is lakozik a szvemben, amiért mindezt elérted, amit most elmeséltél nekem. - tudom, hogy nem szép, amiért azt kívánom, bár velem történt olna annyi izgalom, mint vele, így igyekszem majd jóvá tenni azt, hogy ilyen gondolatok fogantak meg elmémben. Bár igazság szerint vannak ott ennél bűnösebb gondolatok is...
- Mennyi érdekes helyen jártál! Remélem a lábad már rendbe jött. - nem tudok nem aggodalmaskodni, mert nem szeretném, ha bármi gondja lenne, igazából azt kívánom neki, hogy továbbra is úgy élhesse az életét, ahogyan neki tetszik, keveseknek adatik meg ez az ajándék.
- Atyám... nos nem sok mindenben változott, ismered, hogy milyen, ha arról van szó, hogy az akaratát érvényesítse. - szusszanok egyet és megfacsarodik a szívem, ha a levelére gondolok. Félek attól, ami rám ár és valahol mélyen tudom, hogy hiába minden lépés. akkor is be fog következni az, amit akar, pedig én nagyon nem szeretném. De vajon mit számít az, hogy egy leány mit szeretne vagy nem szeretne atyja akaratával szemben?
- Milyen módon? - kérdezek vissza az egyházi szolgálatot illetően, hiszen, ha elmenekült mindez elől, akkor miért menne vissza? Tényleg érdekel a válasza és örömmel venném, ha megoszatná velem a gondolatait és terveit.
- Én köszönöm, jól vagyok. Lorast kísértem el az udvarba, atyánk szerint ez kiváló alkalom, hogy felelevenítsem francia tudásom és fontos, hogy más, rangban hozzánk illőkkel is találkozzak. Szívesen kísértem el bátyámat. - teszem hozzá sietve, hiszen nincs ahhoz nekem bátorságom, hogy nyíltan szembe szegüljek apánk akaratával és igazság szerint tényleg szívesen vagyok Loras társaságában, még ha minden egyes nap szembe is kell néznem azzal a kínzó vággyal, ami felé hajt és aminek nem engedhetek sohasem.
- Másik két fivérem, nos... szeretem őket, de meg kell vallanom neked, mindkettőjük várja atyánk halálát, mind pályáznak a következő dózse címre. - ajkaim elé kapom kezeimet, mert ezt nem illett volna mondanom, de ami elhangzott, azt már nem tudom visszaszívni.
- Kérve kérlek, ez maradjon közöttünk! - nem is merek belegondolni abba, hogy mi lenne, ha híre menne annak, amit az imént mondtam.
- Nem vagyok férjnél, de atyám dolgozik azon, hogy ez másként legyen. Tudod, hogy működik, áruba bocsájtanak, mint a többi olyan lányt, aki a helyzetemben van. - picit megvonom a vállaimat, nem nagyon repdesek ettől a gondolattól, de azt hiszem életem során volt elég időm megszokni ezt a gondolatot, bár kétségkívül nem sikerült. Nem akarok kényszerházasságot...
- Tehát Lorasszal még nem találkoztatok. Szeretnéd, ha szólnék neki? Vagy az időre bízod? Azt hiszem ő is örülne neked! - vetem fel lelkesen a dolgot, biztosra veszem, hogy ő is örülne, hasonlóképpen, akár én.
- És tge mikor adod nősülésre a fejed? Bár én buta még azt sem tudom, hogy a katonáknak szabad-e?! - való igaz, hogy erről kevés ismeretem van. Tudom, hogy szorít minket az idő, de még nem akarok menni, olyannyira boldog vagyok a viszontlátástól.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Richard Madden
♛ RESIDENCE : Franciaország - királyi palota
♛ OCCUPATION : palotaőr
♛ POSTS : 10
♛ JOIN DATE : 2014. Oct. 13.
katona



TémanyitásTárgy: Re: Kápolna Szer. 15 Okt. 2014, 18:03

Vigyorogva hallgattam feltoluló kérdéseit, megértettem, hiszen magam is így voltam vele, ezernyi emlékkel és az emlékekből alakuló kérdések árjával küszködtem. Ellenben nyilvánvaló volt, ha valamire menni akarunk a nekünk szabott rövidke időben, míg gyanússá és pletykákra okot adóvá nem válna az idő, amit a sekrestyében tölthetünk, akkor valakinek engednie kell és megfékezni saját kíváncsiságát, hogy kielégíthesse a másikét. Mivel a dózse családjáról azért legalább felületesen hallhat híreket az egyszerű ember, míg egy egyszerű zsoldosról a dózse családja aligha, hát felvállaltam, hogy előbb én vetek zablát háborgó érzéseimre s felelek szép sorjában mindenre.
- Jól van, jól van - kuncogtam a székhez kísérve, hogy le tudjon ülni. - Igyekszem válaszolni mindenre. Most csak gyorsan tőszavakban, majd ami érdekel rákérdezel. Miután elszöktem sikerrel atyád palotájából észak felé indultam. Hamarosan szembesültem olyan apró-cseprő nehézségekkel, amikkel odahaza addig mi érthetően nem. Például, hogy enni kéne valamit - vigyorogtam. - Eleinte az út menti gyümölcsfái jelentették a megoldást, csak az kevéssé tápláló. Úgyhogy mire átvergődtem a határon a császárságba, viszonylag könnyű volt levetkőzni a nemesi neveltetést és kérdezősködni munka után. Tirolban egy idősödő férfiú, Johann mester fogadott be az istállóba, meg adott kenyérkereseti lehetőséget. Csizmadia mester volt, egy évet töltöttem nála és mondhatom, szorgos inasnak bizonyultam, úgyhogy ha a cipődnek leválik a talpa, csak hozd hozzám nyugodtan, visszaszegecselem - viccelődtem kedélyesen. - Viszont Tirol sajnos közel esik Velencéhez és Firenzéhez, ráadásul jó módú környék, meg tudják fizetni a helyinél minőségibb olasz árukat is, így kettőnk álla hamar felkopott volna. Felcsaptam zsoldosnak Zsigmond Ágost lengyel-litván király seregébe. Talán az imáid miatt figyelt oda rám a jó Isten kis húgom, mert magamtól aligha maradtam volna életben, hisz én sosem tanultam vívni a papneveldében, hát még lándzsával nem. De valahogy megmaradtam, pár csata alatt bele is szoktam kénytelen kelletlen. Ettől függetlenül valószínűleg ott hagytam volna a fogamat valahol a nyugati orosz sztyeppéken, ha Litowsk környékén az oroszokkal vívott csatában nem védek a pajzsommal egy földre került lengyel vértest. Kaptam egy lándzsaszúrást a combomba, amiből felépültem, a lovag meg nem felejtette el ki tett neki szolgálatot. Wysniowieczky őrgróf volt az, Sandomierz castellánja. Maga mellé vett testőrnek, így az igazi veszély nagyban csökkent. Atyád adta meg az alapokat az élethez, de azt hiszem Jan volt az aki befejezte a tanításomat, sokat tanultam az öregtől, míg mellette szolgáltam. Tavaly meghalt. Sok mindentől meg tudjuk védeni mi testőrök, de ha a saját fia türelmetlen az örökséggel kapcsolatban és még jól is lő az íjjal... Jan Wysniowieczky őrgróf a karjaim között halt meg, mondhatom nem az volt életem legfényesebb perce. Kemény, de tisztességes ember volt és annál többet, sokkal többet érdemelt volna élete alkonyán, mint hogy a saját fia repítsen nyilat orvul a hátába - néztem a padlóra komoran, ez az emlék még mindig fájt, némileg az indulattól reszkető kezeimet összekulcsoltam. - Testőrtársam egy vad bolgár volt, Nikolai, aki vérbosszút fogadott a gazdánkért. Én... én nem. Kazimír volt Jan egyetlen gyermeke, ha vérét vesszük a bosszú nevében, akkor nem csak azt temethettük volna el, aki a kenyeres gazdánk és annál sokkal több is volt számunkra, hanem vele bukott volna vérvonala is. Viszont a halála után nem tudtam tovább lengyel földön maradni. Zsigmond Ágost nagy és jó király, de szerintem túl merész. Seregei elfáradtak és megfogyatkoztak, a lakosság kimerült és sok helyütt éhezik. Hamarost cudar világ jön, ha az oroszok visszaütnek neki én ezt már nem akartam megvárni. Hogy miért Franciaország, azt e kérdezd. Nem tudom. Benne lehet a pakliban némi honvágy is, közel van Velencéhez... - mosolyodtam el. - Hiányzol. Hiányoztatok, őszintén bevallom. Haza megyek-e? Nem tudom Lidia. Még biztosan nem. Ismered atyádat, ha eltervezte, hogy pap legyek, akkor annak is kell lennem, ha visszatérek a színe elé. Én viszont csak egyféle képen vállalnám az egyházi szolgálatot, de annak nincs itt még az ideje... - ráztam meg a fejem. - Na és most te jössz! Hogy vagy? Hogy vagytok? Atyánk? Loras? A két tökkelütött? Te már férjnél, vagy nem véletlenül nincs még jegygyűrű az ujjadon? Anyánk? Mesélj! - sürgettem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Portman
♛ RESIDENCE : french court
♛ OCCUPATION : princess of Venice
♛ POSTS : 9
♛ JOIN DATE : 2014. Oct. 13.
hercegnõ



TémanyitásTárgy: Re: Kápolna Szer. 15 Okt. 2014, 17:20


Luca & Linia
ξ I'm glad to see you, cousin


Megkönnyebbülés és öröm, hogy ő is felismert engem. Nem is reméltem, hogy valaha még láthatom őt, ráadásul ránézésre épen és egészségesen. Kicsi koromban mindig azt képzeltem, hogy hős lovag lett belőle és talán nem is tévedtem nagyot, holott a gyermekkort már a hátam mögött hagytam. Nekem ő volt a mentsváram, amikor a fivéreim úgy ítélték, hogy a húgukat terrorizálják kicsit. Nem hibáztatom őket érte, ma már tudom, hogy szeretnek és nem ártanának nekem, de a gyermeki kegyetlenség mindenkiben ott van, én is épp elég kislányt rogattam békákkal és gyíkokkal.
Tudom én is, hogy pletykára adnánk okot, ha meghitten beszélgetnénk valahol és mikor arra kér, hogy ne szóljak, csak bólogassak, akkor teszem, amit mond, jól nevelten és beleegyezően. Öröm nekem, ha kitalálta, hogy hol és hogyan beszélhetnénk egyymással, ezért meg sem fordul a fejemben, hogy ne bízzak benne - akár vakon is - és utána sétálok a kápolna épületébe.
A bent tevékenykedő szerzetes felé küldök egy semleges, ám annál bájosabb mosolyt, kuzinom után én is a szenteltvízbe mártom ujjaimat és keresztet vetek. Tudom, hogy sokaknak a hit nem több puszta színháznál, de nekem jó és fontos hinnem abban, hogy van valaki, aki vigáyz rám, aki akkor sem ítl el, amikor tudja életem és lelkem legmélyebb és legsötétebb titkait. Jó érzés tudni, hogy akkor is élvezhetem a Mindenható szeretetét, amikor épp gondolataim és vágyaim a legsötétebb mérteket öltik.
Míg a férfiak beszélgetnek, az illemet betartva, csendben várakozok. Nem teljesen igaz az, amit kuzinom mond és némán el is rebegek egy bocsánat kérést, amiért pont Iten házában hangzik el a füllentés, de ez esetben szükséges, hiszen tényleg jó lenne váltanunk néhány szót és tudom, hogy máshol erre nem lenne lehetőségünk anélkül, hogy meg ne szólnának bennünket. És ha valami nem hiányzik, akkor az most pontosan az, hogy szájukra vegyenek az emberek és, hogy folt essék a hírnevemen. Bár igazság szerint 15 év ide vagy oda, ezért a férfiért még ezt is vállalnám. Valaha nagyon szerettem őt és ez a szeretet nem kopott meg az évek alatt.
- Grazie mille. - bólintok egy visszafogott és bájos mosollyal ajkaimon a szerzetes felé, amikor enged nekünk és átvezet minket a sekrestyébe. Megkönnyebbülten fordulok Clemente felé, amikor már csak ketten vagyunk. Szó nélkül repülök szinte a karjaiba, hogy átöleljem őt. Tudom, hogy most itt nem láthat minket senki sem és még ha hallgatózik is a barát, akkor sincs most mit hallania.
- Most az sem érdekelne, ha hallgatózna. És köszönöm, hogy ezt... elintézted. Annyira örülök neked. Mondd, ugye jól vagy?! Hogy ment sorod? Mindennap elmondtam érted egy imát, de csak remélthettem, hogy meghallgatásra találtak. - a nykába fúrom arcomat és könnyek párásítják be tekintetem. Örömkönnyek ezek.
Mikor eltol magától, akkor én is megnézem őt magamnak, valóban nagyon helyes férfivá ért, ez tagadhatatlan.
Szavaira jó kedvűen nevetem el magam és törlöm ki szemeimből azt az egy-egy könnycseppet, amit elmorzsolok ujjaim között.
- Nagyon jól nézel ki. És borzasztóan hiányoztál! - még egyszer a karjaiba vetem magam, majd egy hosszú ölelés után eleresztem végre, összeszedve magamat és megzabolázva fel-feltörő érzéseimet.
- Mióta vagy itt? Mondd, jól megy sorod? Loras tudja már, hogy itt vagy? Megnősültél? Visszatérsz még valaha szeretett Velencénkbe? kismillió kérdésem van és most nem átallom egy részét rá is zúdítani. Ha lehetne az elmúlt másfél évtized minden pillanatáról kifaggatnám őt. Úgy hiszem számtalan izgalmas kalandban lehetett része és kicsit talán irígykedek is rá, hogy olyan élete lehet, amilyen ő választott magának és senki sem fönti el a feje felett, hogy kivel kell házasságra lépnie. Erre a gondolatra pedig azonnal összeszorul a szívem és eszembe jut atyám legutóbbi levele...

zene: amit hallgatsz | megjegyzés | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Richard Madden
♛ RESIDENCE : Franciaország - királyi palota
♛ OCCUPATION : palotaőr
♛ POSTS : 10
♛ JOIN DATE : 2014. Oct. 13.
katona



TémanyitásTárgy: Re: Kápolna Szer. 15 Okt. 2014, 12:04

Linia valóban felismert, amint ezt előre gyanítottam. Megkönnyebbülten hallottam a szavait, a jelek arra mutattak, hogy nem változott meg igazán az a csendes, okos, de melegszívű kislány, akit emlékezetemben és a szívemben megőriztem. Elnyomtam egy örömteli mosolyt, elvégre egy darabont nem vigyorog a királyi palota nemes vendégére, aki nem mellesleg a híres Priuli dózse lánya, de azt hiszem a szemeim beszédesek voltak.
- Az én lelkem is könnyebb lett kissé, hogy látlak - suttogtam vissza. - A legtöbb hely erre nem alkalmas a kastélyban, pletyka lenne belőle belőle te is tudod - feleltem letörtebben, de aztán eszembe jutott a megoldás. - De megoldjuk. Ne szólj semmit, csak bólogass - vigyorodtam el.
A most már mellettem lépkedő Liniával a kápolnába léptünk, ahol először azért működtek a harminc éves reflexek, bemártottam a mutató és a középső ujjam hegyét a szenteltvíz tartóba, majd féltérdre ereszkedve keresztet vetettem az oltár felé. Aztán már sétáltunk is az oltárterítő kisimításával és a misekönyvek rendezésével bajlódó Ágoston rendi szerzeteshez. A kövér férfi meglepetten pislogott felénk, mikor köszöntöttem:
- Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus testvér!
- Mindörökké ámen. Luca, a mise majd csak délután lesz a...
- Tudom Oliver testvér - feleltem, majd gyorsan bemutattam a hugicát. - Oliver testvér, a hölgy Linia Angélique Cassel, a velencei dózse lánya. Szerencsés híreket kapott egy rég nem látott rokonáról, ezt szeretné megköszönni az Úrnak, egyedül ha lehet. Csak én leszek mellette mint mellé rendelt testőr most, tudja a közös anyanyelv és... igazából az volna a kérdés, használhatná-e némi csendes elvonulásra a sekrestyét?
Az igen testes, de már ránézésre is könnyen megkedvelhető, joviális mosolyú szerzetesbarát amennyire tőle telt meghajtotta magát Linie előtt és igen jó nyelvismerettel olaszra fordította a szót:
- Signorina, egészen bátran és nyugodtan - közölte kedélyesen. - Nem fogja zavarni senki.
Megköszöntük a kedvességet, majd beléptünk az oltár háta mögötti ajtón. Gondosan becsuktam azt és kisebb sóhajjal letámasztottam a fegyverem és pajzsom a miseruhákal és könyvekkel teli szekrények oldalához. Megfordulva most már felengedett vonásokkal néztem a kishúgomra, hisz ha nem is ugyanazok a szüleink, nekem ő és a bátyjai mindig a testvéreim lesznek:
- Nem kell aggódnod. Oliver testvér talán nem szent, ahhoz túlságosan is szereti a jó ételt és a jó bort, de a nyakamat rá: hallgatózni nem fog - nyugtattam meg, miközben immár nem tudtam parancsnolni a régi érzéseknek és örömmel megöleltem a lányt, majd a vállainál fogva kissé eltoltam magamtól:
- Had nézzelek! - vigyorogtam rá. - Hisz kész nővé cseperedett az a kislány, akitől elbúcsúztam ott az erkélyen. Szerencsédre édesanyád vonásait örökölted - nevettem rá, - meg gondolom jó atyád eszét, ahogy emlékezem. De örülök neked!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Natalie Portman
♛ RESIDENCE : french court
♛ OCCUPATION : princess of Venice
♛ POSTS : 9
♛ JOIN DATE : 2014. Oct. 13.
hercegnõ



TémanyitásTárgy: Re: Kápolna Szer. 15 Okt. 2014, 11:43


Luca & Linia
ξ I'm glad to see you, cousin


A kápolna felé igyekszem, bár a tempót, amelyet magamnak diktálok, inkább nevezném lassúnak. Nem szaladgálhatok a folyosókon, egy hölgy sosem siet sehová és egyébként is feltűnést keltenék, ha csakúgy végigrobognék a kastélyon. Útmutatásért, segítségért akarok térdre borulni az Úr előtt. Számtalan teher nyomja a szívem, valahogyan meg kell szabadulnom ettől az érzéstől, ami szépen lassan felemészti a lelkem és úgy érzem, hogy megbontja az elmém. Nem érezhetek így iránta. Ez az egész képtelenség és nem tarthat tovább. Nem engedhetem meg magamnak, mint ahogyan azt sem, hogy esetleg rájöjjön. Mégis miféle szörnyetegnek tartana, ha megtudná, hogyan is érzek iránta valójában? Hogy sokkal többet jelent nekem, mint amit a testvéri kötelék megengedhet?
És itt van atyám levele is. Felzaklat a hír, amelyet közölt velem és megrémiszt, hiszen az egész életemet meg fogja változtatni. El kell mondanom Lorasnak, hátha ő tud segíteni, bár azt hiszem gyermeki reménykedés, ami átjár ezzel kapcsolatban. Mit is tehetne ő atyánkkal szemben? Mégis úgy kapaszkodok a reménybe, hogy mégis megakadályozhatja a dolgot, mintha ezen múlna a világon minden.
Számtalan gondolat cikázik keresztül elmémen, ahogy végighaladok a kastély folyosóin a szobámtól, egészen ki arra az útra áttérve, ami a kis kápolnához vezet. Annyira leköt saját lelkem és érzéseim kuszasága, hogy csak akkor pillantok fel, amikor nem az én füleimnek való beszédet hallok. Egy férfi oszt ki másik kettőt. Katonák. Mindenki tudja, hogy a katonák beszéde nem a hölgyek füleinek való. Próbálok nem tudomást venni arról, amit hallok, már csak azért sem, mert lassan én pirulok bele ebbe. Már éppen elkapnám a pillantásom róluk, amikor ismerős szempár ejti rabul tekintetem. Ajkaim elnyílnak és azonnal bevillan számos gyerekkori kedves emlékem a kuzinomról, aki egy nap elárulta titkát; elhagy engem. Természetesen ma már tudom, hogy nem engem hagyott el, hanem azt az életet, amit neki szántak és nem akart - legalábbis erre a következtetésre juttottam felnőtt fejjel - de akkoriban így éltem meg Clemente távozását. Most pedig itt van. Alig pár méterre tőlem. Helyes fiatalemberré vált, biztosan számtalan leány szívét összetörte már. Látványa megmelengeti szívemet, az öröm semmivel sem összetéveszthető érzése jár át szépen lassan. Nem sejtettem, hogy valaha még láthatóm őt.
Szinte földbe gyökereznek a lábaim, némán figyelem a szóváltást és aztán azt is, amikor rokonom és a másik katona elhagyják helyüket.  Ő láthatóan lemarad, én pedig felé indulok. Azt sejtem, hogy talán nem szeretné, ha kiderülne, rokonságban állunk, bár ez is csak inkább egy megérzés, semmint valódi tudás. Vagy következtetés. Amikor már úgy ítélem, hogy a társa és a másik katona is - aki az előbb oly illetlenül beszélt - hallótávolságon kívül van, odalépek hozzá, felvéve sétájának tempóját.
- El sem tudom mondani mennyire örülök neked. Beszélhetünk valahol? - halkan szólalok meg és kedvesen mosolygok rá, ahogy felé fordulok. Tekintetem tudom, hogy azonnal elárulja, mennyire is boldog vagyok attól, hogy épségben láthatom őt. Igazság szerint nagyon szeretném átölelni és azonnal kifaggatni mindenről, de nem tudom, hogy jó néven venné-e, hiszen olyan sok év eltelt már azóta és én már nem vagyok kislány, hogy azt tehessem, ami éppen az eszembe jut. És talán Clemente sem venné jó néven.

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: bocs, hogy csak ennyi lett Embarassed | szószám: ide | ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : Richard Madden
♛ RESIDENCE : Franciaország - királyi palota
♛ OCCUPATION : palotaőr
♛ POSTS : 10
♛ JOIN DATE : 2014. Oct. 13.
katona



TémanyitásTárgy: Re: Kápolna Kedd 14 Okt. 2014, 22:38

Linia & Luca

A palotaőrség kékkel tört fehér egyenruhája monotonan ringatózott a láncingem felett, ahogy a könnyű szellő birokra kelt vele. Más esetben kellemesnek is mondható lenne az ilyen időjárás, de tekintve, hogy nyolc órája állok merev vigyázzban a kápolna előtt, most valahogy ez sem vigasztal. A térdeim már merevek a bokám felől pedig egyre határozottabb fájdalom kígyózik fel a gerincem mentén. Epekedve vártuk őrtársammal együtt a most már bármelyik pillanatban esedékes váltást, a szentély kapuja mocskos egy posztnak számított, az urak és nemesasszonyok gyakran jártak erre, személyes véleményem szerint inkább bigottságból mint valós áhítattal, de ezen nem lehetett meglepődni. Aztán meghallottuk a hangokat, de már akkor biztos voltam benne, még nem a váltótársak érkezek meg. Ezek is léptek ugyan, de könnyedek, túl finomak, csak a száraz gally roppan meg a talpak alatt, tapasztalatból tudom egy keményen lépkedő vascsizmás láb egészen más zajt üt. Aztán be is fordult a rövidke díszsövény mögül a léptek forrása és nekem megremegett egy másodpercre a tenyerembe támasztott lándzsa. Linia!
Persze tisztában voltam vele, hogy a kastélyba érkezett, akárcsak Loras, megkaptuk a kioktatást a parancsnoktól a főrangú olasz vendégekre vonatkozóan, valahol számítottam is rá, elkerülhetetlen lesz a találkozás. Talán Kréta nagy hatalmú kormányzója nem ismerne fel, de Linia esetében ilyen kérdés fel sem merülhetett. Hiszen együtt gyerekeskedtünk, igazán mondhatom: szoros barátság is kialakult közöttünk a vérségi köteléken kívül. Csak neki mondtam meg előre a családból, hogy elmegyek, igaz az okát neki sem, akkor még túlságosan kislány volt ahhoz, hogy megértse. Ehh... Hisz még mindig kislányként él az emlékezetemben. Igyekeztem a lehető legmerevebb faarcot kivágni, ám láttam amint megtorpan, ahogy a szemei az enyémet keresik összeszűkülve. Felismert, vagy legalábbis már a legjobb úton van felé.
Ekkor csörtetett be végre a váltás Fronghe őrmester parancsnoksága alatt. A vén emberevő keményen meredt rám és Jean-Felipre:
- Na ti két cégéres gazember, megszabadultok, de ha még egyszer pofátlankodni merészeltek velem, úgy éljek, holdhónapig ideszegeltetem a nemesebbik feleteket, világos te kis gennycsomó? - meredt katonatársamra, aki előírásszerűen bólintott.
- Igenis őrmester úr!
- És neked is az volt, te macskazabáló talján trágyahordó?! - érdeklődött szokott kedvességével, mire kétségbeesett grimasszal próbáltam inteni a szemeimmel Linia felé. A nagy bajuszú altiszt hökkenten meredt rám:
- Mi van? Most akarja megütni a guta? Elég későn az istenfáját, még a bölcsőben lett volna időszerű abban az olasz...
Zárt fogakkal, csak ajakmozgással sziszegtem felé:
- Őrmester úr ne most taljánozzon, amott áll a dózse lánya... - figyelmeztettem. Noha ahogy én ismertem az egykori Liniát, ha hallotta is a katona szavait, nem fog felérni hozzá, elengedi a füle mellett, de hát másfél évtized nagy idő én meg véletlenül se akartam bajt az őrparancsnoknak, akármilyen kemény is tud lenni, tényleg tiszteltük az öreget. Fronghe elvörösödve nyögte felém:
- Köszönöm. Vedelhet egy sört a kontómra. VÁLTÁS!
Tisztelegtünk egymás felé az őrtársakkal, majd mi a hátunkra vetettük a pajzsot és a lándzsát és végre megmozgatva elgémberedett lábainkat megindulhattunk. Én lemaradtam kissé és immár nyíltan viszonoztam Linia pillantását. Gyönyörű nővé érett az én fogadott kishúgom, akármennyire köt is a szerepem, az vesse rám az első követ, aki nem nézte volna meg egy kicsit rég látott mostohatestvérét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
here's my secrets
♛ AVATAR : ○ adelaide kane
♛ AGE : 21
♛ RESIDENCE : ○ french court
♛ OCCUPATION : ○ wed the next king of france
♛ POSTS : 230
♛ JOIN DATE : 2014. Sep. 16.
királynõ



TémanyitásTárgy: Kápolna Hétf. 29 Szept. 2014, 14:16

***



©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

here's my secrets



TémanyitásTárgy: Re: Kápolna

Vissza az elejére Go down

Kápolna

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
long may she reign :: Franciaország :: A francia udvar-